221(B). Baker Street adás

Spoiler, nem spoiler, de elárulom, ezen a héten rendes, tisztes regényt (aka The Novel) csak egyikünk olvasott, lesz itt kisregény, novella, non-fiction, hangoskönyv, már csak a kihajthatós leporelló hiányzik, mondjuk mintha felnőtteknek viszonylag kevés készülne, de cáfoljatok meg.

Ádám Farkas Balázs Lu Purpu kisregényét olvasta, ami a Könyvhétre jött ki, olyan szöveg volt ez, amit csak azért olvastatott el másokkal, hogy legyen kivel beszélgetni róla. Ez ilyen ‘tudd, hogy értsd’, kedves hallgató, én már meghoztam a magam ígéretét. A szöveg egyébként jó, rövid, el lehet benne kicsit bújni, megtette ezt más is a szerző keze nyomán, lehet menni felfedezni, bújócsázni, számháborúzni. Ádám innen ugrott át Neil Gaiman egyik novellájára, aminek cégér ugyan nem kell, de jó elővenni megint vagy végre. Sanszos, hogy ebből az egész novelláskötet elolvasása sül ki.

Balázs fotóskönyvet hozott, a szerző, aki nem fotós, csak szereti a szépet, na, a fotózás történetén igyekezett végigfutni, és ehhez klasszikus toposzokat nézett meg, úgymint üres pad, vak koldus, (halott sirály), és mivel hármunk közül én nem tudok fotózni, nyilván az én képem lesz ehhez most az illusztráció.

 

Balázs meghallgatta még Gibson Alien hangoskönyvét, amiből talán a patinás nevek miatt, talán nem, de kompakt kis hangjáték készült, idegen hörgéssel és eredeti színészek hangjával. Két és fél órára elmegy.

Én egy magyar krimit hoztam, A Sellő titka megjelenésével valósággá tett egy sorozatot, a Prae ezentúl kortárs krimit ad ki, nem csak női szerzőktől. A sorozat immár harmadik darabja remek példa arra, hogy lehet mindennapi emberekből mindennapi hősöket és bűnösöket teremteni, körülöttük ott a történelem és az aktuálpolitika is, és egész Magyarország, ráadásul nem csak a kiadó sorozata, de a címlap szerint a K.É.Z. története is folytatódik. Remélem is!

És amikor már majdnem elhittük, hogy pozitívan, élményekkel gazdagon zárjuk az adást, azért bevillant a Flór Ferenc Kórház, ezzel kívánunk mindenkinek szép hetet!

Bájos linkek

 

160. “kis spéttel” adás

Az elmúlt hetekben buzgón gyűjtögettük a jobbnál jobb híreket, témákat, volt, amin csak átfutottunk adásban, tehát extra linkek itt, a posztban. Dacára a fentieknek rögtön Heti Halott rovattal indítunk.

  • Szomorúak vagyunk, de mosolyog egyik szemünk, mert P.D.James nagyszerű életművet hozott létre, számos remek könyvet, filmalapot hagyott ránk, jó, hogy itt volt.
  • És vannak tényleg jó hírek, például egymás után két scifi rendezvény is szépen pörgött, a Port.hu Sci-fi Nap kapcsán interjú Juhász Györggyel itt, a Hungarocon fotói, előadásai itt megnézhetőek.
  • A hétvégén Hungarokomix, Csepella projektje pedig zárul az Indiegogon.
  • Meséltem a csecsemők könyvtárhasználatáról, illetve a gyerekkönyvtárak gazdag életéről.

IMG_20141207_005918

Tessék, ilyesmihez lehet hozzájutni, ha az ember 11 hónaposan tag lesz.
Ádám pedig egy másik, érzelemgazdag könyvtáras cikket hozott.

Mit olvastunk:

  • Én kényeztető wellness (Flabélos, kavitáció, aromaterápia, vagy ha más nem, súlyos kövek végig a gerincemen) olvasással leptem meg magam, akarom mondani, csupa remek regény jutott, A félkegyelműről talán nem lep meg senkit állításom, az Óraverzum viszont minden hírverést megérdemel, mert adásbéli ijesztgetésem ellenére nagyszerű darab.
  • Balázs filmes-könyves vonalon mozgott, erős ember ő, aki meg tudja várni a könyvvel a filmet, a filmmel a könyvet, ahogy kell. Ráadásul a Mockingjay igazán érdekes lezárása a trilógiának (egyelőre könyvben csak), bátran “sötétszürke”.
    Hangoskönyvként Balázs Hollywood aranykoráról hallgatott végül egészen érdekes (vagy legalábbis az ébren hallott szöveg alapján érdekes) felolvasást.
  • Ádám Correia Hard Magic kötetét dicsérte meg, a Twillight találkozása A máltai sólyommal, mondja az Amazon, tehát jól bevált modulok, újrakeverve, meglepően hatásosan. A periféria pedig hozza a szintet, gibsoni megmondások és valóságteremtések, hacsak az utolsó oldalak el nem rontják, kötelező darab.

Bájos linkek