262. Székesfehérvár Székesfehérvár adás

Azt hitte Balázs és Gabi, hogy kicsit talán megvizezik a lábukat a megértés és művészet tavában, de gyorsan mélyül az a tó. Balázs Seth Godint olvasott, akinek The Practice: Shipping Creative Work című műve arról szól – vagy próbál szólni – hogy hogyan lehet az ember hatékony művész. Ír jókat Godin, de nem tudja levetkőzni, hogy marketing guru. Nem is gondolkodik abban, hogy vannak olyan emberek, akik ki akarnak teljesedni a művészetükben, de nem az a céljuk, hogy minél több embernek eladják azt termékként. Ennek a kiszálazása sokáig tartott, mert azzal is megkavarta az író az iszapot, hogy profi és amatőr helyett amatőrről és művészről beszél, ami nem egy valós szembeállítás.

Nem gondol az utókorral

Gabi a Booker idei listájáról olvasta a Shuggie Bain című könyvet Douglas Stuarttól, aki gyerekként elszenvedte a thatcheri Nagy-Britanniát. A regényből megtudjuk, hogy Glasgowt Ózddal akár közvetlen járat is összeköthetné, mert a semmibe való belenövésről tudnának beszélni a két város lakói. Mondjuk azt úgy, hogy Stuart túlélte a gyerekkorát és művésszé tudott válni. Emellett szó esett a Strathan-féle az év sci-fi és fantasy novellák antológia 2020-as kötetéről is.

Ádám átaludta az adást és utólag, palackba zárt üzenetként csatlakozott az adáshoz. Melentyev Mi volt – holnap? című nagyonszovjet nagyongyerek sci-fijével. A regényben a jövőben ébred fel egy kis pionyír, és nem csak ő, hanem a mellette fagyott mamut is felébred. Sétálnak be a városba, ahol már automautó meg napelemes csoda működik mindenhol. Rip van Winkle sztori persze, láttunk már ilyenből nem egyet, de szórakoztató és úgy szovjet jövőkép, hogy az már komikus. Egy délutánt megér.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!