Száznyolcadik, “biznisz ez júzsöl” adás

Volt ez a kis nyári szünet, ami után persze úgy képzeltek minket, mint napbarnított, a bőröndjén egzotikus matricákat és repülőtéri folpackot, a Kindle tokjában kirázhatatlan, finom homokot viselő világfikat, akkor ez max. Balázs, aki gyorsan el is tapsolja holmi dobozolásokra, pakolásokra minden nyugalmi tartalékát. Ádámnak a csempe, nekem a nyomtatótoner finom pora jut, de itt vannak a könyvek is, és ha már nagyon elegünk van, majd bevonulunk valamelyikbe, amit aztán Móka Miki ránk csuk.

Híreink, témáink voltak

  • Van idén is Goldenblog, a Popart kategóriában könyvesekkel, sokakat szeretünk, ezért inkább rátok hagyjuk a szavazást.
  • Az Agave 10 éves születésnapját ünnepli, ennek örömére riportvideót adtak ki, amely úgy működik, mint a sorozatepizód: az ember megszereti a karaktereket, ráadásul a reklámozott cuccokra is ráveti magát.


 

  • Egy érdekes pályázat kapcsán elmélkedtünk azon, mi segítheti az embert a magánkiadások közti szelektálásban, vannak működő ötletek a világban.
  • Az Alexandra viszont bakot lőtt, ez iskolapélda, hogyan ne kommunikáljunk, persze lehet, őket nem bántja, nekünk meg jól esett szörnyülködni, fogadkozni.
  • Nicholas Carr jó statisztikákat válogatott az ekönyv helyzetéről, még akár igazság is lehet benne, de sanszosan nem így.
  • Nagyszerű képriport nagyszerű képaláírásokkal az erotikus irodalom szerzőiről. Jöhetnének a hazai mezőny tagjai is.
  • Az Űrcsilliárdos végül sikeres projekt lett, mert beérte azzal, amit elért. Jó kérdés, megy-e az ilyesmi, és az ilyesmin belül is a könyves gyűjtés idehaza.
  • És az egyperces néma: Slawomir Mrozek ment el ma.

Mit olvastunk

  • Balázs nyaralóhoz méltón válogatott, először is egy filmtrailer alapján gyerekfantasyt, ami nem is olyan fantasys, legalábbis sárkányos-lovagos helyett középkori Anglia a téma, ellenben tényleg gyerekköny, amit csak jó tudni, de az értékén nem ront. A Hugo mazsolázás is folytatódott, Bujold Vorkosigan Sagájának huszonx. kötete is románc ott felejtett papundekli űrhajók előtt, persze biztosan megvan az oka a Hugonak, Nebulának, egyszer megtudjuk. Az igazi strandkönyv Crichton álnéven írt korai regénye, a Binary nem lyukkártyás kalandokról szól, hanem terroristákról, biofegyverekről, és kellemes.
  • Ádám megpróbálkozott Kolozsi László második krimijével, amit a szerző stabil önbizalmával összevetve nem talált arra okot adónak. Azért magyar és krimi, és hátha lesz harmadik kötet is, gondozottabb. Porzsolt Ádám Kambodzsáról szóló könyve sincs kifésülve, de nagyon izgalmas és kalandos. Végül választ kapunk arra is, ki vesz az IKEÁ-ban könyvet, illetve az a könyv miféle. Ráadásul a három vásárolt példányból egy még gazdáját várja, Ádám most viszi!
  • Én mesekönyvféleségeknek vágtam neki, Lakatos István Dobozvárosa elbűvölő, elburjánzó fantáziájú darab, felejthetetlen szereplőkkel, pl. Jónás kecskévelKirály Ferenc könyve viszont hamar elkanyarodik a mese irányából, és valami egészen más lesz, bár tudnám, mi, az biztos, hogy szeretni nagyon lehet, javítgatni is, de hamarosan lesz friss regény is, várjuk! Addig böngésszétek a blogokat, oldalakat az első regényhez. Végül elfogyasztottam a négy, magyarul megjelent Christie képregényt is, a jó hír, hogy van, amelyik megéri a fagyi árát.

És végül belengettünk egy sörözést augusztus 29-én, minden egyéb infó hamarosan.

Bájos linkek