A cím ezúttal nem csak az adásszámra rímel, sokszor kanyarodtunk a mesékhez, vagy ha onnan el, kellő mennyiségű hamburgermorzsát potyogtattunk, hogy visszataláljunk – amíg fel nem csipegették az erdei trollok.
Híreink voltak
- Tolkien fia nem annyira boldog attól, ami apja műveivel történik, és bizonnyal vannak még, akik egyetértenek vele. Hosszú, ritka riport Christopherrel.
- Szintén nem teljes az öröm az angol Meki akciója kapcsán: Happy Meal mellé nem Spongya Bob, hanem például az óceánról szóló gyerekkönyv jár. Jöhetne a felnőttmenü nagyobb hússal, nagyobb vérrel.
- Kicsit csóváltuk fejünket a 2012-es sikerlisták (például ez meg ez) láttán, jó hír, hogy elég két trilógiát elolvasni, hogy képben legyünk, rossz, hogy ebből három 150 árnyalat.
- 2013 pedig Scalzival indul, a Human Divison első része már elérhető, keressük a free verziót.
- Végül pedig móka-kacagás, ez alkalommal időben szólunk, hétfőn asztalhoz ülünk, és aláírjuk, hogy ez milyen jó ötlet. Event itt.
Mit olvastunk
- Balázs kedvenc vesszőparipáján lovagolt, James Bond örök, és a lányok legjobb barátja. A filmekről és Ian Fleming maceráiról alaposan, és némi szeretettel ír Len Deighton. Seth Godinról pedig Balázs beszélt a néminél több szeretettel, úgy tűnik, a buzzword-ök jelenléte nem feltétlenül rontja egy mű hasznát. (Még a buzzword szó használata sem.)
- Ádám egykötetes volt, de az legalább nagyszerű, Warren Ellis a Gun Machine-ban revansot vesz, és leír-leír-leír. Fegyverek sormintában a falon, párjavesztett zsaru és egy város, amit be kell lakni, be kell élni. No meg csodálatos trailer. Bónusz infók az adásban, pl. hol érdemes nekikezdeni Ellis életművének.
- Én újraolvastam A Hobbitot, közben lapozgattam az SFMag tematikus cikkeit, valamint ideillő festményeket, mind szívből ajánlott. Block másik hőse is terítékre került, Matt Scudder szintén remekül eltalált figura, és az egész ismét több, mint a részek összege, tehát gyűjtsd össze mind – I’m lovin’ it.
Bájos linkek