205. “mondtuk, hogy megy ez” adás

Balázs elmesélte, miként ütötte a markát egy kedves summa az Apple Antitröszt perei kapcsán. Ráadásul az Amazonon keresztül. A kedves summa néhány kedves új könyvet jelent, ami minden bizonnyal érinti az adást, tehát köszönet az Amazonnak – no meg Balázsnak, hogy egy bizonnyal sokkal kedvesebb summát vert már el könyvekre (mindannyiunk örömére), amelyből így csurrant-cseppent.

americanninja

Szóba került néhány sorozat is, amelyek könyv vagy képregény alapján készültek, a Lucifer befejeződött, a Preacher a beetetés szakaszát építi a maga módján, és a The Durrells is második évadját kapja. Válogasson ki-ki kedvére, addig is itt a Preacher trailere, mert abba mindhárman belenéztünk.

Olvastunk is, sőt jobbára.

Ádám rögtön elfelhősítette homlokunkat (no mintha a ködképek a kedély láthatárán egyébként ott sem volnának), és ide nem is írom le azt a szót, hogy Brexit, elég annyi, hogy Sterling kisregényekkel és egy csak elképzelt, becsukható jövővel borzolta saját idegeit, minden egyezés a valósággal a véletlen műve. A Zeitgeistet még hozzácsapta ráadásnak.

Ádám vagyok, beleírok. Itt van még egy kis hozzáadott jövőváros. A többi része is érdekes.

Én a Rozsban a fogót, az új fordítást ajánlottam meleg szívvel, illetve pár zsánerkönyvet gyorsan letudtam az adásban, itt legalább egy-egy kedves szót ejtenék róluk, ennyit megérdemelnek. A lépcsők városa üdítő fantasy (szovjet hangulat és megölt istenek), A holtak küldöttei izgalmas világteremtés, kellemes krimi, végül nagyobb fába vágott fejsze (inneni-onnani utánérzéssel azért, de nem árt neki), sosem fogtok úgy nézni a lajhárokra, ahogy eddig. Az ötödik évszak súlyos, levegőt megrekesztő történet, inkább olvassátok magát a szöveget.

Balázs már kevésbé volt szerencsés kezű, elsőre biztosra ment, és újabb Scott Harvath történetet végzett ki, meglepetés nem volt, másodjára már egy félbehagyott regény az eredmény, a Black Samurai inkább meglepő, ez most komoly? És még sorozat is? Akadt azért ajánlható könyv is a héten, jó séfről, jó étteremről, a konyhaajtó mögötti katonai életről, a változásokról szól, és még ételek is vannak benne – ráutalva, szóval készüljetek.

További belebeszélés: északi étterem mindentől távol és ennek a mozgalomnak a kritikája. Remek cikkek. -Á

Leszünk még, ki tudja, mikor és hogyan, addig is:

Bájos linkek

85. “tarack” adás

Szégyen vagy nem, de az adás előtti estén addig ünnepeltük a nőnapot, hogy mindenki kókadtan ült be a mikrofon elé, mint egy-egy sokat szorongatott hóvirágcsokor. Azért valami műsorfélét megpróbáltunk összerakni.

Miről volt szó?

Beszéltünk például arról, hogy milyen könyvek filmfeldolgozásai jönnek idén, és ezek közül melyikeket várjuk. Az a mondás, hogy még talán a hányatott sorsú World War Z is kijöhet. Lenyűgöző.

Aztán Gabi figyelmünkbe ajánlotta a Szláv textus blogot, akik szláv irodalommal foglalkoznak és egy kicsit se kibolyhosodott pulóverű bölcsészek. Gyorsan bedobtam még a Rapnyelvet és a Laudátort, mert ha már kultúra, legyen vastag.

Mata Juli, Ottlik Hajnali háztetőkjét budapesti sétává alakító appról beszélt a meetupon – ahol a nőnapot ünnepeltük – amivel egyrészt megvett minket kilóra, másrészt amit végig akarunk sétálni. Jelentkezés kommentben és nyílt levelezőlapon.

Voltak további nőnapi hírek jellegű további nőnapi hírek.

Illetve a végén rácsodálkoztunk arra Rorimack nyomán, hogy magyarul is megjelenik az a John Locke, aki kedvező amazonos értékelések vásárlásával lett ismert. Valamint arra, hogy a Marvel bemutatott egy előfizetéses, annyi képregényt olvasol, amennyi beléd fér csomagot, de sikerült elcseszniük a lényeget. Az adás közben gyakorta hivatkoztunk még a <a href=" http://hartay.blog.beol.hu/2013/03/06/filmotletek/“>Viharsarki Kattintós blog és a Kötve-fűzvén megjelent Cserna-Szabó interjúra is.

Mit olvastunk?

  • Én – ja megint Ádám vagyok a poszt kormányánál – Rejtő Jenő A huszonnégy karátos autójáról állapítottam meg, hogy még mindig halálosan vicces. Gorcsev Iván pedig a magyar Szupermen. Emellett Jevgenyi Morozov The Net Delusion: The Dark Side of Internet Freedom című egészen máshogy szórakoztató trollkodásáról is beszéltem, ami alapvetően a diktatúrákról és az internetszabadságról való gondolkodásról szól.
  • Gabi beleragadt a Csodaidőkbe, mint a Jurassic Park elején a szegény rovar a gyantába. Egyedül abban reménykedhetünk, hogy belőle nem klónoznak majd dolgokat. A második és harmadik kötetet olvasta a hétre, és úgy tűnt, hogy elkezd megbarátkozni a helyenként teljesen eszköztelen világgal.
  • Balázs pedig egy furcsa steampunk, alternatív történelemben játszódó noirt – amikor kimondta ezeket, ott adta el nekem – olvasott, amiben a századelő nagy gyárai tesznek valami gonoszat az épp szerveződő munkások ellen. A szerző Robert Jackson Bennett, a regény címe pedig The Company Man
  • Bájos linkek

  • Az adás egy egyszerű mp3 fájlban
  • A Hármas könyvelés hírcsatornája
  • ITunes feed, csillagozz!