227. prince of persia adás

Addikt olvasóként jó érzés tudni, hogy egy hétköznapi vasárnap után előre ledolgozott, dologtalan hétfő jön, tehát lehet éjjel sokáig olvasni. És most csak a családosoknak beszélek ki, hogy persze mi tudjuk, mit jelent ez, miben más egy sima, mezei hétfőhöz képest, amikoris az ember órára kel hatkor, hogy legyen fél óra nyugalma, mielőtt nekilát felébreszteni az ivadékokat, amely végül hétre sikerül is. Nem, ez az a békés, óramentes reggel lesz, amikor ugyanaz az ivadék kelti az embert fél hatkor, tehát nyugodtan olvassunk a paplan alatt, azt az örömöt már nem lehet elvenni.

A felnőttélet másik öröme az idióta dolgok könnyű megvásárlása, télire egy ilyen nagyszerű lehet:

Tudunk ehhez ajánlani pár könyvet. Balázs például szintén befejezte a Cormoran Strike széria negyedik darabját, és alapvetően elégedett volt. A regény nem hibátlan, de hát több mint hatszáz oldalon ki nem vét hibákat, például hagy benne kihúzható száz oldalt? Node nem kell mindig küldetést csinálni, néha az ember elkalandozhat Oblivion területein csak úgy (tudom, gémer tapasztalataim igencsak elavultak, de na). És az azért elég sokatmondó, hogy Balázs is várja a következő részt. A másik könyvvel már korántsem volt ennyire elégedett, Anthony Horowitz YA kémhistória, Holmes sztori, Christie hommage után már James Bondot is ír, ha elégedettséget nem is hozott, egy új poént a kockás füzetbe igen: majd megírja Horowitz. Egyébként most nevettünk, de én speciel felírtam a listámra a whodunit regényét.

Vérszemet kaptam, hiszen egy szintén vaskos kötettel tudtam emberi idő alatt végezni – igaz, hogy a kötet válogatott jó novellák gyűjteménye volt, nem befejezni, hanem félrerakni volt nehéz. Az év legjobb science fiction és fantasy novellái 2019 – szerkesztette Jonathan Strahan – olyan kötet, amiben nem minden novella lett a kedvencem, de mindegyikben találtam szeretnivalót (mondjuk engem le lehet kötni történet nélküli kedves jelenetekkel is, ha azok jól vannak megírva, ismét utalnék az Oblivionbéli kis tanyák felfedezésének örömére).( SFMag scifi és fantasy bemutatók.)

Kép innen.

Ádám haladt tovább a Merle sorozattal, hőseink egyetemre járnak, ami éppen annyira ismerős, hogy ne legyen teljesen történelem, lefekvés előtti könyv, jól megírva, ütötte rá a bélyeget Ádám. A másik kötete igazi csemege, japán Amazonról rendelve, tokiói kisboltok festményei, némi (angol-japán) szöveggel, térképpel, a szerző weboldala igen gazdag, animációk, rajzok, egyszóval igazi ‘mindjárt lefekszem olvasni, de előtte még ezt megnézem’ oldal, szóval óvatosan. Döntsetek felelősségteljesen!

Bájos linkek

225. vagy cím van, vagy hang adás

Érdekes ez, mert hang lett végül, tehát nincs cím, de akkor a hölgy vagy a tigris lesz az ajtó mögött? Egyezzünk ki abban, hogy minden belefért az adásba, amit akartunk, sőt több is, nők és vadállatok, gyilkosok és szeretők, hang és cím is bőven.

Balázs David Szalay kötetével indított, úgy tűnik, terem babér a kisprózának is, főleg ha a szerző érti a dolgát, és néhány oldalon ki tud bontani sorsokat, Balázs szerint David ezt tudja, tessék kipróbálni. Vagy ha ezt nem is, legalább az Írjunk történetet hat szóval kihívást érdemes elkezdeni, mindjárt megbecsüli az ember a jól működő, rövidebb anyagokat is, komplex dimenziók tudnak kibomlani ekkora terjedelemben, mondjuk manapság, amikor a szempilla és a babamozi is legalább 5D, igyekeznie kell az íróknak, pláne ha spekulatív a fikció.

Brad Thor viszont nem lett felpontozva, Scot Harvath immár tizenkilencedik alkalommal indul el egy regényben extrémbrutál módon megmenteni a világot, mondjuk azzal a világgal, amit Thor kialakított, nem szeretnék összefutni egy sötét utcában, klisés és gyűlölködéssel teli, köszönjük Balázsnak, hogy nem hagyott minket be(le)lépni.

Ádám régi adósságunkat törlesztette, végre szóba került az adásban On Sai és a Calderon sorozat. Hogy milyen? Csak néhány kiragadott, nem pontosan idézett momentum Ádám bemutatásából: ‘Rejtő Jenő hangulata scifiben’ meg ‘én csak egy kicsit bele akartam olvasni lefekvés előtt, de végül befejeztem az első kötetet hajnalra’. Guilty vagy voltaképp miért is guilty, legyen csak egyszerűen pleasure, örüljünk neki, és ezek szerint ha nem is rövid a próza, de az ember kénytelen csak beszorítja pár órába az elolvasását. Sosem legyen nagyobb gondunk, mint a hajnalig olvasás másnapja.

Panaszra nekem sem volt okom, igaz, Galbraith-Rowling új krimije tekintélyes méretű, de ha a nem túl (vagy nem így) romantikus olvasó át is verekszi magát az első jeleneten (esküvő, hattyúk, epehányás), utána már nehéz abbahagyni az olvasását, alapos, gazdagon kidolgozott whodunit, nagyon szerethető.

Penelope Lively Moon Tigere már kevésbé volt szerethető, persze ha a sznob olvasó tudja, hogy Man Booker meg Golden Booker shortlist, akkor azért csak megkeresi az értéket, annyira nem volt nehéz, mert van benne sok, okos, jól felépített szöveg, de valahogy mégsem az igazi. IMHO.

És itt dicsekszem megint az adásban már elmesélt Insta illusztrációval, gyönyörködjetek ti is benne:

A végén még valahogy – tán a krimi kapcsán? – szóba került a Lapozz a 99-re podkaszt. Ha minket szerettek, ebbe is bele kell hallgatni.

Bájos linkek