238. román emó adás

Véget ér az év, gyerekek, és huzamosabb ideje megint csinálunk adásokat. Nem tudom titeket meglep-e, minket igen. Meg persze örülünk is.

(Fotó: Bogdán Petra)

Gabi nagyon ezredfordulékony módon Olga Tokarczukot olvasott, aki a 2108-as irodalmi Nobel-díjat kapta meg idén. Volt ugye az a kis keverés a Nobelek körül tavaly, na azért idén lett ő a tavalyi díjazott. A krimi címe Drive Your Plow Over the Bones of the Dead, ami mostanában jelent meg magyarul. Azt magunk sem tudjuk, hogy ez feminista történet-e vagy csak egyszerűen jó, mindenesetre határozottan ajánljuk.

Balázs pedig Rollo May a Man’s search for himself című könyvét olvasta, amit egy hírlevélben talált. A könyvet a Subtle art of not giving a fuck – amúgy remek – című könyv szerzője ajánlotta. Nem egy friss irodalom, az ötvenes évek kiüresedésére válaszol, de akad benne olyan, amit ma is lehet hasznosítani. Az emberek agyában még ott van a világháború gondolata, de már lassan kopogtat a hidegháború is. A könyvet már csak azért is érdemes megnézni, mert ezt még akkor írták, amikor filozófusokra és tudósokra hivatkoztak a self-help könyvek, nem Elon Muskra.

Ádám vagyok és átaludtam az adást, és utólag kiabáltam a süket mikrofonba. Arról beszéltem, hogy a heti hangoskönyvem Marko Kloos Aftershocks című regénye volt, ami a katonai sci-fi szerző új sorozatának az első kötete. Egy háború után vagyunk, győztesek és vesztesek, felszabadultak és helyükre rakottak a regény hősei. Érezzük is, hogy valami fortyog a mélyben, de mire eljutnánk a fortyogásig, véget ér a könyv. Kloos itt beszél arról, milyen egy új világot felépíteni.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!

229. szexi prím adás

Megint patchworkoltunk, vagy ez amolyan potpourri, sőt pemmikán, ami nem vág teljesen ide, viszont nagyon szerettem volna egyszer használni, mármint a szót. Maga a cucc kicsit gyanús, ebben speciel nem hasonlít az adásunkra, ellenben tele van tápanyagokkal, lehet hidegen, melegen tolni, higítani, akár húsz év múlva is fogyasztani – mondjuk hogy podcast lesz-e akkoriban, nem tudom, de a könyv illata ugye, az még minden bizonnyal.

Én pl. jó mélyen beleszippantottam, mert egy egészen régi könyvet poroltam le, az eredeti 85-ös, és nem minden klasszikus ponyvakrimi öregszik szépen. Jonathan Kellerman első Alex Delaware regénye jól csinálta, valószínűleg mert annak idején sem volt az az Johnny Deep, de most már Johnny Deep sem annyira Johnny Deep, az Égszakadást pedig végig lehet olvasni manapság is.

Kelt fotója, szép

Balázs megragadta az alkalmat, és elmesélte saját bűnregény olvasását – ilyen szó használata már spoiler arra nézve, hogy nem lesz itt whodunit, vagy hát ugye a fene tudja, Balázs legalábbis az igazi traumáról nem beszélt. Olga Tokarczuk neve azért mégis valami, és maga a regény is izgalmas, ha nem is a nyomozás az, ami értelmet ad neki. Falusi öregasszony, asztrológia, Blake fordítások, halálesetek a faluban. Ráadásul az írónőnek van novelláskötete is.

Itt visszaszereztem a szót, és meséltem a másik olvasott regényemről: a Frankissstein egyrészt bravúros, mert számos nehezen összepasszintható szálat is gyönyörűen (értsd ügyesen, viccesen, szívmelengetően, szívfájdítóan) egybefont, másrészt meg a szálak, az AI, Mary Shelley, a szexbotok önmagukban is érdekesek, sznoboknak meg ott a hívószó, a Booker longlist. Azért a sok szál összefonódva néha túlsúlyos kötél lett szövedék helyett.

Ádám Michael Lewist hozott, volt már róla szó korábbi adásban, akkor is igen érdekes figurának tűnt, egyrészt hiteles, másrészt pedig nagyon úgy tűnik, jól tud mesélni olyan témákról, amik önmagukban izgalmasak, de valamiért nehéz egy laikusnak átérezni az izgalmát. Értékpapírokkal kereskedni szinte már-már olyan, akár kamionosnak lenni a dicső nyolcvanasokban, Lewis megmutatja (többek között), miért sántít a példa, no meg sok mást is. Lewis eladja a brókereket nekünk, Ádám pedig Lewist és a Villámfiúkat.

Balázs a végén még észbe kapott, és egy klasszik nonfiction művel is előrukkolt (én meg az aha élménnyel, ahogy visszahallgattam, vagy ötvenszer, ezúton is sorry), The Subtle Art of Bot Giving a F*ck selfhelpbook expertünk szerint elég jó, és nem csak azért, mert a csontig rágott esettanulmányokkal gurigázik, hanem mert például azt is elmondja, hogy teljesen jó, ha nem mindig jó.

Bájos linkek