Eljött a könyvlapmélyre beszoruló homok, főtt kukorica héja és préselt kisbogár ideje, a betűket elmosó dinnye- és sörfolt ideje, vonatfémszag és illatosított kézfertőtlenítő kendő ideje, és nem most jött el, hanem itt van már régen, menjetek pecsételni, maszatolni, minősíthetlenül olvasni, könyveket mi majd ajánlunk hozzá, ha már itthon ülünk, és mexikói ételekről ábrándozunk – háttérben penget a mariachi zenekar.
Híreink voltak
- Dobálóztunk művekkel, amelyek alapján vagy amikből inkább sorozatot, mintsem mozifilmet lenne érdemes készíteni. A klasszikus ötletek után felmerült Kondor Vilmos, Baráth Kati és több későbbi kontent is.
- Kikerült a MEK-re a a Disztichon Alfa, abbahagyhatatlan, ha az ember szemezgetni kezd. Vajon van olyan disztichon, ami nincs benne?
- Könyvnek ugyan nem könyv, de művészet, a Mai Manó idén is kint lesz a Szigeten, és viszik a Sziget fotókiállítást is – már 21 év, te jó ég! Az első ott nemzettek már ihatnak is kint.
- Végül kicsit merengtünk a Locus győztesek listája felett, azért örültünk is.
Mit olvastunk
- És itt a sorozatecsetvégre kínálkozó világ, az Egyszervolt világa, amit ha megismer az olvasó, már nem tudja ugyanúgy nézni Budapestet (vagy Fonyódot éppen). Három Hármas próbálta ki és adott rá pluszt, várjuk a többi írást – hátha. Olvastam még John Dickson Carrt: Dr. Gideon Fell újabb klasszikus, aranykori detektívnyomozását, alap annak, akit érdekel ez a tematika. És kásásra olvadtam az alaszkai Sitka körzetben, ahol Chabon hősei keresik életük értelmetlenségét, nagyon lehet szeretni, újra kell olvasni.
- Ádám ahelyett, hogy megint ilyen remek könyvet ajánl, más hősi tettet hajtott végre: pótolta helyettünk is A szivarhajó utolsó útját. A két, nemtestvér Pintér izgalmas és élő világot teremtett (újabb sorozatalap talán?), alternatív magyar történelemmel, valós és lehetett volna karakterekkel, már csak a hasonlóan érdekfesztő történet hiányzik a regényből. Talán legközelebb.
- Balázs is sorozatra gyúrt, a Marvel: Age of Ultron eseményének befejezése kapcsán foglalta össze az izgalmasan induló új kaland fájó hanyatlását (Aldi újság, mondta Ádám, és ez így kompakt). A korábban már felemlegetett The Golem and the Jinni kevésbé kínos véget ért, habár úgy tűnik, nem a végéért kell szeretni, marad a századfordulós Amerika, New York, a negyedek, karakterek sokasága, jut így is. Végül Balázs körmönfont módon adta el nekünk a James Bond regények alját, amiben rasszizmus, hímsovinizmus borzolja az olvasó kedélyét és készteti önkínzó, folyamatos olvasásra.
Bájos linkek