Százhetedik, “Jagelló” adás

Talán a rövid és hánykolódásokkal, lábhoz rúgott vékony takarókkal terhes éjszakák tehetnek róla, de mindannyian a rövidebb történetek felé fordultunk, persze így is lehet hajnalig olvasni, sőt mit érne az élet enélkül.

Témáink voltak

  • Két kiadó is kiadott a héten közleményt, az Agave a sorozatfélbehagyásokra adott magyarázatot, szóba kerültek az üzletromboló kalózok is, akikről most már ideje lenne egy vakondnak jelentenie, vagy egy bátor szociológusnak egy hétig a galeribe költöznie. A Galaktika örül, hogy a papírkönyvek szaporodnak és sokasodnak, mi is örülünk, de hogy jön ide a naaagy digitális forradalom , pláne egy blogon, Facebookon posztolt, majd emailben továbbított sajtóközleményben.
  • Már megint váteszek voltunk, szerencsére nem Kasszandrák, ennek Ádám több okból is örül, ahogy annak is, hogy Artemis Fowl történetére lecsapott a Disney.
  • Dragon Zoli blogján egy copy right cikk kapcsán elmélkedik, gondolatébresztő olvasni is.
  • Van miért várni az őszt, jön az új James Bond, akinek karakterét igazán felszabadíthatnák – ha már a jogok szóba jöttek.
  • Végül szó esett a fordítás, újrafordítás helyénvalóságáról, többek között Németh Attila, a Galaktika felelős szerkesztőj válaszolt a Piknik az árokparton kapcsán, majd Julis segítségével és ajánlásával Barabás András fordító (Julian Barnes, J. M. Coetzee, Gerald és Lawrence Durrell, Richard Rorty, P. G. Wodehouse és Virginia Woolf fordítója). Olyan jó kis anyag jött össze, hogy külön posztot is megér.

Mit olvastunk

  • Rossz kulcsszavakat választottam, viszont korántsem rossz könyveket. Mindesetre a lelkizés szó mostantól tiltólistát, helyette mást fogok használni, amíg gyanússá nem válik az is. Mindesetre Ruth Rendellt a lélektani krimik mesterének tartják, novellaválogatása fevillantja képességeit, megéri még olvasni tőle komolyabbat. Jean Rhys könyve ennél sűrűbb mázga, Jane Eyre regényének egy kibontott szála, nyáron különösen átitatja az olvasót.
  • Ádám ehhez képest felszabadítóan kellemes dolgokat hozott, kalandok, drogok, nők, kémkedés, koktél kókuszdióban, esernyődísszel. Mindkét kis(tény)regény Atavist termés, a Coronado High ügyesen felépített hippiközössége jól profitál, befogadási idő 2,5 óra, a D for Deception írónak indult, majd kémkedő főhőse bruttó 1 óra, de újabb olvasási vágyakat ébreszt.
  • Balázs a Hugo Best Novella kategóriát nyálazta végig, Sanderson és Nancy Kress már a Nebula esetében pipa, ráadásul két jó töltet pipa, így az alábbiak maradtak: On a Red Station, Drifting, Aliette de Bodard, San Diego 2014: The Last Stand of the California Browncoats, Mira Granttól és a The Stars Do Not Lie” Jay Lake-től. Namost csak azért sem árulom el, hogy alakult végül Balázs Hugo díjazása, erre van a podcast értő meghallgatása.

Végül egy hallgatói link, nagyon bájos, Stephen King írói levele.

És egy program belengetése, loppal elmúltunk két évesek, és ezt a megszokott kulturált formában szeretnénk megünnepelni azokkal, akik meg éppen velünk szeretnék. Amint lesz konkrét tervünk, megosztjuk.

 Bájos linkek

47. ronin adás

Sziasztok!

Az adás felvétele óta alapos kirándulást tettem Long Islanden, ezért rövid poszt következik arról, hogy miről szólt a negyvenhetedik ronin adás. (Zárójel: mi volt legutoljára annyira remek film, mint a Ronin?)

Híreink voltak

Isten nyugosztalja, meghalt Ray Bradbury. Minden további szöveg helyett itt a tavalyi szülinapi szám róla.

A DC Comics bejelentette, hogy az egyik Green Lantern figura meleg volt/van. Nem egy bátor lépés, de legalább el lehet arról beszélgetni, hogy kell-e token meleg és hogy Apollo vagy Midnighter keményebb volt-e.

Meseíró pályázat volt, aminek az értékeléséből Gabi egy nagyon érdekes passzust vadászott ki, hogyaszongya

Az idén nem volt fellelhető semmilyen divatvonal, mint korábban például a Harry Potter történetek, vagy a fantasykönyvek világa. A pályázatok többsége a klasszikus mesék típusába sorolható, amelyet a sci-fi típusúak, a fantázia, a tudományos képzelet felé szárnyaló írások követnek. Emellett számos igaz történetet leíró, nem is igazán mesekategóriába sorolható pályamű érkezett, követve hűen a verseny névadójának munkáit.

A Sony bejelentette a PlayStation Wonderbook nevű dolgot. Ne is beszéljünk erről többet.

Játék

Még mindig nem vagyunk abban biztosak, hogy a könyvtrailer egy jó dolog, de van rá pályázat. Meg lehet nyerni egy felspécizett Trabi árát.

Ernest Cline, az általunk is istenített Ready Player One című sci-fi szerzője nyomokat rejtett el a könyvében, amely nyomok egy játékhoz vezetnek. A játék egy másikhoz, aki pedig a három egymás után következő kihívást teljesíti, az megnyeri Cline De Loreanját. Olyan mérvű menőség ez, amire nincs mit mondani: mocskosnehéz játék igazi téttel.

Az Irodalmi Jel a legvonzóbb pályakezdő írót-költőt keresi. Csinos nők, férfiak árnyékai, ezt tartalmazza a galéria.

Könyvhét

Kinéztünk egy raklap regényt, amit nagyon kemény meló lenne egyesével belinkelni. Jön új Kondor Vilmos, ráadásul sorozatzáró rész. Jön Baráth Katalin új regénye, ami megint Ókanizsán játszódik. Az Ad Astra megjelenteti a Dervisházat, aminek holnap van a bemutatója. És ami szerintem a legizgalasabb, megjelenik a Titkos Budapest Budapest a diktatúrák árnyékában, ami a különböző rendszerekről és az elmúlt száz évről szól. Ungváry for prez

Aztán újranyomják Gerlóczyt, Inkei Bence első könyve elvben az én – és nem Gabi vagy Balázs – generációjáról ír, úgyis mint:

Ő már nem volt úttörő, nem állították félre a Skodájukat a svájci-nyugatnémet határon, és nem érezte azt egyetlen osztrák élelmiszerboltban sem, hogy ez itt maga a Paradicsom.

Gabi arról szólt, hogy megjelenik az Édes hazám című kötet, ami olyan verseket tartalmaz, mint a korábban emlegetett Erdős Virág. Izgalmas beszédtéma lehet ez, de lehet belőle tök nagy felesleges flame is.

Emellett volt még szó iny Petra Madárasszonyáról, Miklya Anna Eső című kötetéről, Szabó Róbert Csaba Fekete Daciájáról és Gerőcs Péter Tárgyakjáról, valamint arról, hogy ezek erőltetett vacak címek-e. Szinte már érzem, hogy troll vagyok.

Balázsnak pedig az jött szembe, hogy van új Temesi regény, ami a Bartók címet viseli. Testvérek között is vagy 15-20 lehet a könyvhét meglátogatásának az ára, ha az ember nem figyel. (Valami internetes forrás szerint valamivel egymisi alatt van az összes új könyv ára.)

Mit olvastunk

Felsorolás jelleggel következnek a címek.

Ádám: Dragomán György: Fehér király, Fehér Béla: Fültől fülig, Ken Liu: The Man Who Ended History, Mira Grant: Countdown  

Gabi: Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

Balázs: Paul Auster: The New York Trilogy, Daniel H. Wilson: Amped: A novel

Bájos linkek