Gyors keresés a neten, és máris kiderül, az első kékharisnya férfi volt. Most nézzetek magatokba: ki mosogatna inkább, mintsemhogy hiún fitogtassa műveltségét, tudományát. Egyszóval mindannyian Stillingfeet Benjámin harisnyájából bújtunk elő, hogy aztán beszélgessünk az éteren keresztül. Most ti jöttök.
Témáink voltak
- A JAK Zsáner, pop, kultúra konferenciájára meghosszabbították az előadók jelentkezését.
- Pethő Anita, kritikus, blogger Az internetről, A listáról, A kánonról, A fiatal magyar, kortárs irodalmi közegről ír, frissen.
- A szomorú francia események kapcsán (illetve A kánon, A vélemény témájában) még ezt a cikket is szóba hoztuk.
- Be lehet csatlakozni a hazai 52 könyves kihívásba, ha máshogy nem, akkor egy-egy pontot célba véve.
- Ádám nagyon menő programot ajánlott: Cory Doctorow ad elő a CEU-n 15-én. Ugyanő tudósít azoknak, akik végül nem jutnak el.
- Még egy kis színes (vagy mi a szösz), immár bírói ítéletre is lehet olvasónaplót írni. Kétségeink vannak a hasznát illetően, de talán lesz előbb-utóbb jobb eszköz.
Mit olvastunk
- Én a Holtversenyt faltam fel, a körülöttük lévő üres teret, bennük alakuló hiányt droggal, szexszel, erőszakkal, sporttal és semmivel feltöltő kamaszok története igen erős debütálás, vigyázat, sosem lehetsz utána biztos, hogy ilyesmi csak kitaláció lehet. Ajánlottam még egy 1963-as, bájos sf diafilmet.
- Ádám egy fantasy klasszikust vett elő Gnú (Ex-Tündérgyár, jelenleg Utopia) ajánlására, a Harcikutya még sorozatmentes darab, harminc éves háborúról Luciferről, a lélek elkárhozásáról és a Szent Grálról. És aki el akar veszni, annak azért akad sorozat is, ott van Melnibonéi Elric.
- Balázs önkisegítő (akár Münchausen báró a mocsárban?) könyvek kupacát hozta, vicces, hogy legalább egyikre a negatív kritika miatt csapott le, de mindháromra igaz, hogy a kevesebb több lehetett volna. Az első a tárgyszegényebb, mégis gazdagabb életről szól, a ‘mit dobjunk ki’ kérdés viszont elég fájó lehet.
A második könyvből (és a hozzá csapható hangoskönyvből) a kezdők is elsajátíthatják a meditációt. A harmadik kötet legalább a szerzőjének jó tesz, és még jön két része – ha nem is az adásba.
Bájos linkek