Százharmadik, “levettem a szerencséd” adás

Eljött a könyvlapmélyre beszoruló homok, főtt kukorica héja és préselt kisbogár ideje, a betűket elmosó dinnye- és sörfolt ideje, vonatfémszag és illatosított kézfertőtlenítő kendő ideje, és nem most jött el, hanem itt van már régen, menjetek pecsételni, maszatolni, minősíthetlenül olvasni, könyveket mi majd ajánlunk hozzá, ha már itthon ülünk, és mexikói ételekről ábrándozunk – háttérben penget a mariachi zenekar.

 

Híreink voltak

  • Dobálóztunk művekkel, amelyek alapján vagy amikből inkább sorozatot, mintsem mozifilmet lenne érdemes készíteni. A klasszikus ötletek után felmerült Kondor Vilmos, Baráth Kati és több későbbi kontent is.
  • Kikerült a MEK-re a a Disztichon Alfa, abbahagyhatatlan, ha az ember szemezgetni kezd. Vajon van olyan disztichon, ami nincs benne?
  • Könyvnek ugyan nem könyv, de művészet, a Mai Manó idén is kint lesz a Szigeten, és viszik a Sziget fotókiállítást is – már 21 év, te jó ég! Az első ott nemzettek már ihatnak is kint.
  • Végül kicsit merengtünk a Locus győztesek listája felett, azért örültünk is.

Mit olvastunk

  • És itt a sorozatecsetvégre kínálkozó világ, az Egyszervolt világa, amit ha megismer az olvasó, már nem tudja ugyanúgy nézni Budapestet (vagy Fonyódot éppen). Három Hármas próbálta ki és adott rá pluszt, várjuk a többi írást – hátha. Olvastam még John Dickson Carrt: Dr. Gideon Fell újabb klasszikus, aranykori detektívnyomozását, alap annak, akit érdekel ez a tematika. És kásásra olvadtam az alaszkai Sitka körzetben, ahol Chabon hősei keresik életük értelmetlenségét, nagyon lehet szeretni, újra kell olvasni.
  • Ádám ahelyett, hogy megint ilyen remek könyvet ajánl, más hősi tettet hajtott végre: pótolta helyettünk is A szivarhajó utolsó útját. A két, nemtestvér Pintér izgalmas és élő világot teremtett (újabb sorozatalap talán?), alternatív magyar történelemmel, valós és lehetett volna karakterekkel, már csak a hasonlóan érdekfesztő történet hiányzik a regényből. Talán legközelebb.
  • Balázs is sorozatra gyúrt, a Marvel: Age of Ultron eseményének befejezése kapcsán foglalta össze az izgalmasan induló új kaland fájó hanyatlását (Aldi újság, mondta Ádám, és ez így kompakt). A korábban már felemlegetett The Golem and the Jinni kevésbé kínos véget ért, habár úgy tűnik, nem a végéért kell szeretni, marad a századfordulós Amerika, New York, a negyedek, karakterek sokasága, jut így is. Végül Balázs körmönfont módon adta el nekünk a James Bond regények alját, amiben rasszizmus, hímsovinizmus borzolja az olvasó kedélyét és készteti önkínzó, folyamatos olvasásra.

Bájos linkek

Hetvenhatodik, “Cincinatus” adás

2013. Szokjuk szépen, áprilisig úgyis elírjuk. Abba pedig ne gondoljunk bele, hogy ez a hátunk megetti pár nap volt az, amire vártunk már egy ideje, kapaszkodjunk nemzeti ünnepeinkbe vagy a húsvétba.

Hírenk voltak

  • Ádám Az ember tragédiája filmről mesélt, Jankovics Marcell nem adja olcsón 20 évét, 2 és fél óra az opusz, és nem is rossz, lehet pótolni a kimaradt kötelezőt.
  • Volt még filmes témánk, a Black Books sorozat kapcsán filmes könyvesboltokat próbáltunk összeszedegetni, de csak mellékszereplőket találtunk, kivételt képez néhány romantikus film, de ti bizonyára több példát tudtok.
  • Balázs az Amazing Sipderman 700., befejező kötetére beszélt rá minket (is), milyen jól tette. A képregény téma felbukkan még az adásban, hogy próbáljak marketingelni.
  • Ádám kicsit szidta a The Atavist módszereit, cserébe hozott linket is, tessék vizuálni.
  • Illetve már látszik az alagút vége, Rejtő Jenő művei 2014. januárjától tényleg szabadon elérhetőek, mert lejár a halála után a 70+1 év. Nem bántam volna, ha ez az idő később jön el.
  • Végül kisszínes is volt a fiúk örömére, az Irodalmi Jelen celeb hasonmásokat keresett magyar írók mellé párnak, hát valakinek ezt is szóba kellett hozna, és elvinni a balhét.

Mit olvastunk

  • Ádám befejezte a The jiddish policemen’s uniont, melynek igen örvendett. Kisült, hogy korábban, mikor úgy érezte, már látja, hova fut ki, na, akkor igazából még nem tudta. A jiddis szókincs pedig csodás módon kel új életre, és pesze a hívószavak detektívek, hullák, noir. Eco Bábeli beszélgetés könyve arra biztosan tökéletesen alkalmas, hogy irigylésre méltó karácsonyi ajándék legyen, de ennél sokkal többre is, szeretjük.
  • Balázs rengeteg képregénnyel készült, igazi vírusgazdaként terjesztette a vágyat, hogy én is, én is el akarom olvasni. A teljesség igénye nélkül: szóba került a Saga, a Marvel NOW sorozat, benne Thor, Hulk, egyéb asgardi istenek, valamint néhány ajánló, hol érdemes becsatlakozni a szériákba.
  • Én bohózati haldoklóként köhögtem, és szereztem meg az adásidőt szemérmetlenül, kissé bő lére eresztve ajnároztam Reynoldstól a Napok háza űroperettet és Block Bérgyilkos ciklusát, de igazából egyiket sem kell félteni.

Modellezendő az adást itt a lapzárta utáni hír, Warren Ellis képregénye, a Global Frequency újra elérhető lesz.

Bájos linkek

  • Az adás egy egyszerű mp3 fájlban
  • A Hármas könyvelés hírcsatornája
  • ITunes feed, csillagozz!