Közeledve a kétszázhoz (gombócból is sok ez már) kicsit elgondolkodtunk, elszámolgattunk, magunk is meglepődtünk, hogy idestova négy és fél éve toljuk mások arcába (fülébe), mit olvastunk, mindezt szemrebbenés nélkül, halálos nyugalomban, esetleg némi éjjeli forgolódás a recsegő mikrofon miatt, egyébként a kockák szinte maguktól vetődnek el, akár a jóravaló focikapusok. Hát így vagyunk ma, és ez még nem is a bicentenárium vagy mi a szösz.
A híreink is csupa eseményről szóltak. Útjára indult a FSZEK kortárs irodalmi programsorozata, a Kortárs és kedvelt, egészen jó dolgok vannak egészen jó kis (nagy) könyvtárakban.
Maholnap (ez így vasárnap éjféltájt egészen pontos kifejezés) folytatódik a POPJAK sorozata, a téma A varázslók és A varázslókirály.
Szintén heti esemény, majd havi lehetőség Kimagu digitális festményei kiállítása, előbb persze megnyitója.
És félig esemény, legalábbis időhöz kötött a Humble Bundle új könyvcsomagja, ami egy nagy kupac képregény, némelyikről volt itt már szó. Némelyikről pedig lesz.
Mit olvastunk
Ádám kettőt rögtön ajánlott is, mindkettő stáblistáján ott Warren Ellis, aki lassan felzárkózik Neil Gaiman és Dragomán György mellé az előfordulási indexszével. A Trees is igen kellemesnek ígérkezik, de sokfelé bomolhat ki a történet, ahol a teljesen idegen fák árnyékában nem maradhat ugyanolyan az élet, mint azelőtt. Az Injection pedig olyan jó alkotóelemeket tartalmaz, hogy Balázs is lecsap rá.
Aki elég különös könyveket hozott, hogy jókat-e, azt mindenki döntse el maga, de talán nem általános, hogy egy igazi pszichopata, nem-jó-fej gyilkos főszereplő egész sorozatot érjen meg. Vagy mégis? A könyvekhez jár film, és készül a sorozat is, ha előbbit ismeritek, várjuk a véleményeteket.
Én sem merültem el igazán mélyen az irodalomban, de ezt egyáltalán nem bántam meg. Ádám ajánlása így négy és fél év (valamint a magyar megjelenés két éve) után szárba szökkent, és előkerült az első Dresden-akta. Mágia módjával és noir szintén módjával, mivel ott a humor is, de ahogy Ádám mondja, lesz ez még savanyúbb.
Bájos linkek