229. szexi prím adás

Megint patchworkoltunk, vagy ez amolyan potpourri, sőt pemmikán, ami nem vág teljesen ide, viszont nagyon szerettem volna egyszer használni, mármint a szót. Maga a cucc kicsit gyanús, ebben speciel nem hasonlít az adásunkra, ellenben tele van tápanyagokkal, lehet hidegen, melegen tolni, higítani, akár húsz év múlva is fogyasztani – mondjuk hogy podcast lesz-e akkoriban, nem tudom, de a könyv illata ugye, az még minden bizonnyal.

Én pl. jó mélyen beleszippantottam, mert egy egészen régi könyvet poroltam le, az eredeti 85-ös, és nem minden klasszikus ponyvakrimi öregszik szépen. Jonathan Kellerman első Alex Delaware regénye jól csinálta, valószínűleg mert annak idején sem volt az az Johnny Deep, de most már Johnny Deep sem annyira Johnny Deep, az Égszakadást pedig végig lehet olvasni manapság is.

Kelt fotója, szép

Balázs megragadta az alkalmat, és elmesélte saját bűnregény olvasását – ilyen szó használata már spoiler arra nézve, hogy nem lesz itt whodunit, vagy hát ugye a fene tudja, Balázs legalábbis az igazi traumáról nem beszélt. Olga Tokarczuk neve azért mégis valami, és maga a regény is izgalmas, ha nem is a nyomozás az, ami értelmet ad neki. Falusi öregasszony, asztrológia, Blake fordítások, halálesetek a faluban. Ráadásul az írónőnek van novelláskötete is.

Itt visszaszereztem a szót, és meséltem a másik olvasott regényemről: a Frankissstein egyrészt bravúros, mert számos nehezen összepasszintható szálat is gyönyörűen (értsd ügyesen, viccesen, szívmelengetően, szívfájdítóan) egybefont, másrészt meg a szálak, az AI, Mary Shelley, a szexbotok önmagukban is érdekesek, sznoboknak meg ott a hívószó, a Booker longlist. Azért a sok szál összefonódva néha túlsúlyos kötél lett szövedék helyett.

Ádám Michael Lewist hozott, volt már róla szó korábbi adásban, akkor is igen érdekes figurának tűnt, egyrészt hiteles, másrészt pedig nagyon úgy tűnik, jól tud mesélni olyan témákról, amik önmagukban izgalmasak, de valamiért nehéz egy laikusnak átérezni az izgalmát. Értékpapírokkal kereskedni szinte már-már olyan, akár kamionosnak lenni a dicső nyolcvanasokban, Lewis megmutatja (többek között), miért sántít a példa, no meg sok mást is. Lewis eladja a brókereket nekünk, Ádám pedig Lewist és a Villámfiúkat.

Balázs a végén még észbe kapott, és egy klasszik nonfiction művel is előrukkolt (én meg az aha élménnyel, ahogy visszahallgattam, vagy ötvenszer, ezúton is sorry), The Subtle Art of Bot Giving a F*ck selfhelpbook expertünk szerint elég jó, és nem csak azért, mert a csontig rágott esettanulmányokkal gurigázik, hanem mert például azt is elmondja, hogy teljesen jó, ha nem mindig jó.

Bájos linkek

216. később elnevezendő adás

Úgy esett, hogy ez itt egy adás, kedves még esetleg itt lévő hallgatók. Mondom is, mit olvastunk. De azért kezdjük ott a sztorit, hogy mindannyiunk élete sokat változott, mióta belekezdtünk a Hármas Könyvelésbe. Ez részben megmutatkozik abban is, hogy milyen gyakran sikerül összejönnünk könyvekről beszélni. És persze arról is, hogy mit mondunk róluk.

Balázs hozta az optimista felütést azzal, hogy Mark Manson Everything is f*cked: A Book About Hope című könyvéről beszélt. Az, hogy minden el van alaposan kúrva benne van Yuvan Noel Harari sztártudós könyvében is, amit épp csak megemlített. Azért épp csak, mert helyette volt beszélnivalója Cal Newport Digital Minimalism: Choosing a Focused Life in a Noisy World című könyvéről, ami, ha jól értettem telefonnyomogatás közben, arról szól, hogy kevesebbet kellene nyomogatni a telefont. Meg, hogy unatkozni néha kell, akkor jönnek az ötletek. A végére jutott gyerekkönyv is, mondtam, hogy változott az élet, mégpedig Maureen Wright és Will Hillenbrand Sleep, Big Bear, Sleep! című meséje, ami egyrészt gyönyörűen van rajzolva, másrészt van benne egy siket mackó.

Gabi behozta az adás másik témáját, azaz hogy öregek vagyunk-e mi (nem!) Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem kötetét használva apropóként. Például balett-táncosok sem leszünk. Illetve én – Ádám – biztosan nem. A többiek nevében nem beszélhetek, annyi meglepő dolog történik mindig. Ilyen volt az is, hogy divatos késéssel – 32 év! – megjelent magyarul Octavia Butler Hajnal című regénye. Végül pedig nekiugrott Belinda Bauer Rubbernecker című könyvnek is, aminek a hőse nem csak az autizmus spektrumon van rajta, de még ráadásul egy bűnügyet is meg kell oldania. Bármit sugalljanak is a sorozatok, egyik sem egyszerű dolog, nem hogy még együtt.

Nagyon fontos dolog itt pedig Gabit magát lehet olvasni. Mindent eldobva seregeljetek errefelé!

Ádám vagyok és majdnem sikerült megint beszélnem kicsit a Sourdough-ról. Az a kedvenc könyvem az elmúlt pár évből. De helyette az a javaslatom, hogy lessétek, mikor jelenik meg új, postán érkező Robin Sloan novella. És ha már az alternatív terjesztési utaknál járunk, akkor a Serial Box is érdemes egy rápillantásra, ott epizodikusan megjelenő e- és hangoskönyvek vannak. Például a démonvadászos Bookburners és a Summer Glau által felolvasott Alternis, ami olyan, mint egy Ready Player One-ba oltott valami komolyabb.

Emellett volt még egy könyv arról, hogy milyen íze van azoknak a bélyegeknek, amiknek már a kibocsátó országára sem emlékszik a kutya se. Bjorn Berge írta meg a könyvet, aminek a címe Eltűnt országok nyomában és egy sereg ilyen országról ír. Az Átlátszó adatvizualizációs csapata pedig meg is adatvizualizálta ezeket az országokat. Volt még szó Tim Maughan könyvéről is, amiben az országok ugyan megmaradnak, de minek? Maughan azt feszegeti, hogy az internet eltűnésével szétesik az infrastruktúra, a gazdaság, a világrend, és akkor mi marad utána. Infinite Detail a címe, a linken van kapcsolódó novella és háttérzene is. Háttérzenében pedig Trenka Csaba Gábor is erős, akinek most nem egy alternatív történelmi regényéről volt szó. Az Érinthetetlenek a hetvenes években fiatalokról szól. Nagyon szeretnivaló tini- és szegedregény. Kicsit sem negédes, de nem is kemény.

Bájos linkek