173. palacsinta adás

Ádám kicsit elkomolytalankodta a kezdést holmi Harry Potter főcímmel, ami inkább Friends főcím, ezt ellensúlyozandó több ponton is a távolba néztünk, szemüvegünket törölgettük hümmögve.

Mert ugye mit lehet arra mondani, hogy az Ulpius csődvédelmet kért, közben érdekes pletykát hallani, miszerint van itt holmi külföldre szökés is. Viccesnek egyáltalán nem vicces.

Pozitívabb téma a könyvmecénásság, két könyv már sikerrel megjelent.

A Dragomán család nyelvtanulásos játéka meghozta gyümölcsét, persze könnyű/nehéz azzal a protekcióval, hogy az ember szülei is fordítanak.

Nagyszerű fake selfhelp könyvek, egyenesen a könyvesboltok polcairól.

Végül ismét bólogattunk, és ha nem vett a kamera, ittunk a kihelyezett vízből is. A JAK Artpop sorozata érdekesnek ígérkezik, a ‘régen jobb volt minden irodalom’ témában pedig ezúttal az MNO-n olvasható cikk.

Mit olvastunk

Én a Birdman drámájának szerzőjétől, Carvertől olvastam egy kötetnyi novellát, nehéz olvasmány, bravúros szerző, aki ezer módját mutatja meg a szétesésnek.

Ádám a The Private Eye képregényt dicsérte meg elég meggyőző módon, majd Partchett egyik könyve is előkerült, no meg az életmű befogadhatósága – együltőben vs. évek alatt elmajszolva?

Balázs pedig Amy Poehler első kötetébe kezdett bele, egyelőre fenntartásokkal, ellenben ígérettel, miszerint még referál a jobb jegyért.

Bájos linkek