185. véres homok adás

Ádám szerint valami római história a névadó, szerintem meg nem kell messzire nézni, mindenki lépett már kagylóba, ennyit az emberi léptékről meg a nyárról.

  • Bár emberi lépték azért marad, pl. egy érdekes blogposztot Umberto Eco érdekes beszédéről.

  • Beszélgettünk arról, hol a határ a betű megsemmisítésében, hol kezdődik a barbárbárság, meddig tart a szabadság.
  • Ha már filozofálgatás, Balázs Matthew McConaughy hangoskönyves felolvasását ajánlotta.
  • Ádám pedig Warren Ellis blogját és hírlevelét, ahol olyan híreket találni, miszerint készül egy új Bond képregény, illetve kis írást a Soylentről és egyebekről.
  • Kondor Vilmos megint jófej, mi meg csak annyi morzsát teszünk hozzá, hogy ajánljuk, vegyétek ti is a most kiadott, Artemisszió Alapítványt támogató e-könyvét.
  • Ádám meglepve olvasott a Napi Gazdaságban kínai scifi íróról, osztjuk, meglepetését is.
  • Végül két felhívás, csapjatok bele. Röviden a 100 szóban Budapest pályázata vár, hosszabb lére eresztve az V. Fantasztikus kéziratok éjszakája.

Mit olvastunk

  • Ádám nem aprózta el, oh wait. Szóval egy szekérderéknyi novellát hozott, jobbnál jobbakat. Pl. ez a hét sem telt el Dragomán nélkül, Eggers sem először szerepel az adásban, nem véletlenül (Itt a novella hangos verziója.). Feltűnt még Lousie Erdrich, Tim Maughan és Bruce Sterling is, szintén nem ismeretlen nevek az adásnaplóban (sem). És ahogy állnak a dolgok, jönnek még novellaajánlók, de erről majd legközelebb, mindenesetre Bacigalupi neve be van dobva, ez egy ígéret, ugye.
  • És hát – Ádám vagyok és belebeszélek – volt egy Chew is, amit elfelejtettem felvinni az adásnaplóba, de szó volt róla!

    chew

  • Én egy igen kellemes krimikötettel indítottam, igaz, Balázs anno már ajánlotta, de neki könnyű, ő ott él, azokat eszi, látja, ismeri immár, amelyek feltűnnek A feng shui detektív lapjain. Ám távolról nézve-szagolva is kellemes kis kötet ez, hogy is szokták, ja igen, szóval strandtáskába ajánlott, filcborításban. Per Petterson regénye sokkal nagyobbat markol, de magához mérten kevesebb sikerül, igaz, a szépségből, erős pillanatokból így is jut az olvasónak, de a darabolt, átrendezett történet túl sokszor vált át megfoghatatlanból érdektelenné.
  • Balázs két fél könyve sem ad ki egy egész, épkézláb darabot, a China Rich Girlfriend egy darabig élvezetes tud lenni, aztán elfogy az ember levegője, és csak feljön a felszínre, hogy vissza már ne merüljön – bár könnyen lehet, a mű kategóriájában remek. Bezzeg Grant Blackwood kötete, amelyben Jqack Ryan, Jr. a hős, nos, elég legyen annyi, hogy a 4 csillag mellé sem tudtak igazi dicséretet írni az olvasók, hát még ha kevesebbet adtak.

Bájos linkek