183. madárcsicsergős adás

Ádám megkezdte a fesztiválszezont, persze mondhatjuk, hogy már tavasszal kezdtünk a könyvfeszttel, és aki nagyon akart, turkálhatott szandálos lábbal mintákat a porba, amíg a sörért állt sorba, de a helyzet az, hogy nem is a szemüveg az ultimate image changer, hanem a könyv, mert mindenféle fesztiválozó népségből egyöntetűen olvasót gyárt. A fesztiválból pedig ki tudja, mit. De a Kaláka Egerben marad, ami, remek zajokkal, amikből jut nektek is. És hírekből is, por nélkül.

  • Van, akit az zavar, hogy Sandmant kell olvasnia. Szerintem kapja csak meg a szívszakasztó körtemuzsikás-torokgyíkos kisködmönt.
  • Jobb hír, hogy rajzfilm lesz a Chew képregényből. Magyar hangja David Tennant.
  • Hasonlóan jó hír, hogy nem lesznek ‘Pratchett kezdte, más befejezte’, egyéb mosócédulás Pratchett regények.
  • Kazuo Ishiguro és Neil Gaiman beszélget. Hogy miről, azt még nem olvastam, de van, aki kételkedik, hogy érdekes a szöveg?
  • Ádám beszámolt a slow mozgalom könyvsorsolós délutánjáról. Persze a Massolit kertjében könnyű, ott még a madarak is lassabban repülnek. A slow food és slow tévé után mi jut még eszetekbe?
  • Szóba került a Tóték és a SWOT-analízis, mint vicces téma.
  • Majd komolyra fordítottuk a szót, előkerült egy mellrákról szóló gyerekkönyv, ennek kapcsán pedig a kérdés, mi az, ami hiányzik a gyerekkönyvekből, minek kell bennük szerepelnie.
  • Ugyanezeket a kérdéseket fel lehet tenni a 70-es évek pornójáról szóló sorozat kapcsán (is), alkotók George Pelecanos és David Simon, csak jó lehet.
  • Úgy fest, megmarad az Ulpius, csak nem éppen úgy, ahogy eddig. Érdekes, hogy a romjaiból hogyan és mi tud végül kinőni, megerődösni.

Mit olvastunk

  • Grossmantól A varázslók nagyszerű perceket, órákat hozott, néha nagyon jó érzés ám látni, hogy a szerző serényen teszi dolgát, és ír még pár részt. Sokan írtak róla okosabban, arról a felnőtté válásról szól, ami akár 40 vagy 60 évesen is tart. A Nő kutyával és holddal már más tészta, meglepően ügyes, de még valami hiányzik belőle, Piros Arany, Erős Pista?
  • Ádám Moskát Anita első regényéről beszélt olyan szépen, hogy a slow mozgalom is megállt, és hallgatta szavait, Balázst rá is beszélte a kötetre, engem csak azért nem, mert már rég híve vagyok Anitának. Budapest mellett egy misztikus világ, erős kapcsolatok, karakterek, sűrű szöveg, rengeteg bátorság!
  • Balázs végre olyan novelláskötetet talált, amivel igen elégedett volt, a téma természetesen Kína, a történetek információkban is gazdagok, erőben, mélységben is, nem véletlenül lett díjnyertes a szerző.

Bájos linkek

Hatodik “mélyen belemenős” adás

Belemenős adást raktunk össze ezen a héten. Hosszasan beszélgettünk arról,
hogy jó-e ha egy fejlődésregény nincs tele olyan csúcspontokkal, amik köré a
Harry Potter épül, hanem bemutatja a gimnázium unalmát. Továbbá
megtárgyaltuk, hogy a nagy könyveket írók – és közben Orson Scott Cardra
mutogattunk – néha vállalhatatlan fráterek.

A hírek közt szó volt a remek linkeket és izgalmas negyvenezer szavas
történeteket kínáló 40k Booksról, meg arról,
hogy pörög tovább a Hunger Games marketinggépezete. Elvetettük – de erről nagyon érdekelne a
véleményetek, mert lehet, csak mi vagyunk konzik – a színes, szagos,
háttérzenés interaktív könyveket
,
amikben mostanában illik hinni. És megsirattuk a megújult Agave webboltot, amiben a
várakozások ellenére sem lett ekönyv szekció. Gabi pedig figyelmünkbe
ajánlotta a Libri Kiadó (szül.: Nyitott Könyvműhely) programját, ami nem túl meglepően arra megy tovább,
amerre a Könyvműhely tartott.

A heti könyveink voltak:

Bájos linkek