143. fremen adás

Vannak ilyen hívószavak, akár a gongnak pattintott kavics, felkel rá az egész alvó ház, sőt néhány tibeti szerzetes és egy hulladémon is, feltéve, ha Leslie L. Lawrence valahogy érintett az ügyben. De ha nem, akkor is elegendő Herbert, Jodorowsky és Sting, egész estét betöltő téma ez. Egy másik estét, mert a mostanira egy komplett adással készültünk.

Témáink voltak

  • 30 éves a Neurománc, benne élünk, azért nem láttuk a fától az erdőt. Lesz még ebből valaha film, vagy marad a Johnny Mnemonic meg a Strange Days?
  • Kellemes könyves versenyről hozott hírt Ádám, már vége, de lehet csemegézni a termésből.
  • Jó vagy rossz hír, hogy sok könyvet kaphatunk egészen kevés pénzért? “Papa hozott egyszer egy kilót.” Néha elegendő egy cím is, például ez: The Kosher Guide to Imaginary Animals.

worm

(Innen.)

Mit olvastunk

  • Én semmit nem kockáztattam, Block betörő sorozata pontosan hozza, amit az ember vár tőle, elménc, csillogó párbeszédek, karakterek, akiknek mindent megbocsátunk, és ha szerencsések vagyunk, az adott regény egy kellemesen felépített bűnügyi szálat is tartalmaz. Vicces összecsengést is találtam két könyvesbloggernél (Lobo és pingi).
  • Balázs szekérderéknyi képregényt hozott, lehet belőle szemelgetni, azt vélhetően Ádám nevében is mondhatom, hogy a Spread vörös tobzódása lenyűgöző, reméljük, marad még vér a pucájukban. A többiekről csak felsorolást írok: Grayson, Spider Man 2099, Suicide Squad, The Life After.
  • Ádám együtt rezgett a héten Balázzsal, mert szintén képregényezett, a korábban már dicsért Saga újabb részei kapcsán biztosított minket, miszerint tartják a színvonalat. Christopher Moore újabb magyarul megjelent kötete, a Te szent kék is ígéretes, Toulouse-Lautrec nyomoztársaival, mert van Gogh halála igen gyanús, közben ott van Párizs és a művészet háttérképnek.

Bájos linkek

Kilencvenhetedik, “óceán” adás

Barbatrükk, de Balázs utazása okán már Pünkösd hétfőn felvettük az adást. Ismét bebizonyosodott, hogy a határidő speciális vonzási zónájában történik meg minden kreatív dolog az ember életében, ezúton ajánljuk fel szolgálatainkat bárkinek, aki szeretne rossz, nagyon rossz kislány vagy kisfiú lenni, ezért jövő hétre százszor leírja, vagy legalább egyszer, 20 000 karakterben a máramit.

Híreink voltak

  • Nagyszerű és alaposan utánanyomozott botrány a Wikipédia háza táján, önjelölt igazságosztó szuperhős úgy beírt a szerinte rosszalkodók életrajzi cikkébe, vagy éppen kihúzott, korrigált saját szája ízére, mint a pinty. Hálás téma a Wikipédia valóságtartalma, egyedi világtorzítása.
  • Nem botrány, de a szívnek meg kell majd szakadni, mert jön a Könyvhét, és megint jobb a helyszínen bele a közepibe, mint a weboldal alapján tervezgetni. Kivéve, ha lesz megint játék.
  • Van, ahol ez nem kérdés, remek médiaművészeti projekt Bristolban, ahol egy valós és egy párhuzamos várost köt össze a történet és néhány elrejtett Rapsberry Pi.
  • Márai Sándor eddig ismeretlen esszéregénye jelenik meg, ennek kapcsán azt firtattuk, a jelen alkotói hogyan és miféle (digitális?) hordalékot hagynak maguk után, és hogy áll össze a Facebook note-okból a dokuregény.
  • Cuki kis oldalt is leltünk ma On Sai hangosnovellái kapcsán: Az önkéntes felolvasások lapján egyelőre csak imponáló mennyiségű és időtartamú anyagokat láttunk, de nem hallottunk. Mindenesetre osztjuk, és ezt is, sőt azt is, oda kell ám figyelni az Amazon hangos társkönyv akcióira is.

Mit olvastunk

  • Ádám magyar krimivel és ha nem is krimi, de lőnek benne dokumentumkönyvvel készült. Különös dolog, de az igaz történetből is merítő Ki köpött a krémesbe teljesen irreális, habár a modoros mondatok mögött ott rejlik egy jó történet lehetősége, ha az ember odatolja az ablakhoz a széket, és egészen balról néz át a szomszéd kerítésén. Míg Szlankó Bálint teljesen igazi sztorija a maga abszurdításával több csillagot (és vállapot) érdemel.
  • Én nem igazi könyveket olvastam, csak amolyan könyvdarabkákat (pl. 24 oldalas képregényt). Zograf Elhasznált világ című képregénykönyve kellemes, olykor fejcsóváló felüdülés, szórakozva tanulás, bár néha sem ez, sem az. Block Keller novellája, amely időrendben az utolsó, ambivalens dolog, azért én hagynám Kellert ott, ahol végül kikötött.
  • Balázs viszont Dan Brown legújabb, fokozott felügyeletű fordítói munkával (és marketingkampánnyal) előkészített regényét próbálta ki, és az Amazon hangosköny-ekönyv szinkronizációját. A szolgáltatás egészen jó, a könyv már kevésbé, Landgon próbababája avagy crash test dummyja átél pár kemény kanyart és ütközést, és ebből elvileg művelődik a nagyérdemű megint.

Bájos linkek