124. “John Cage” adás

Megszakítjuk adásszünetünket, hogy idei, illetve egy ideig utolsó adásunkat leadjuk, stílszerűen hétfőn, a szent szünet napján – ugye nem csak én emlékszem még rá.

Rögtön magyarázkodásba kezdtünk, ki miféle új úri passzióval tölti a pár hónaposra tervezett podcast szünetet. Ádám a vs.hu rovatvezetőjeként csinál igazi újságot, kövessétek az oldalt, nem csak Beat Hotel cikkekért, Balázs holmi céges okokra hivatkozva fogja ideje jelentős részét más időzónában és éghajlat alatt tölteni, én pedig a jövő év első napjaiban ikrekkel bővítem a kiscsaládot. Olvasni fogunk, de a közös felvétel időpontjának megszervezése már keményebb dió, ezért előbb rendszert csinálunk az idegeinkből, aztán jövünk.

Híreink voltak

  • Beszélgettünk picit az e-könyves piacon frissen megjelenő Alexandráról és várható sikereiről.
  • Heti Halott rovatunk sajnos most is előkerült: elment Bächer Iván.
  • Heti Krézi rovatunk sem az emberiségbe vetett hitet erősbíti, az Asterix képregények egyik alkotóját saját lánya perli, mert szerinte az új partner bevonásával veszélyezteti a képregény szellemiségét. Kínos.
  • Szóba kerültek az év végén kiadásra kerülő best of listák, például a New York Times és a The Guardian anyaga, Bill Gates 7 kedvenc könyve, végül megállapodtunk abban, hogy az olvasókra bízott szavazás nem vezet jóra, illetve azt szeretjük, ha hiteles személy ajánl nekünk, hát ennyi a különcködésről.
  • Végül Ádám készült kis ajándékkal, pár CC licencű képgyűjteménnyel, mind a British Library, mind Biomedical Scraps gyűjtés csodás, ráadásnak egy magyar galéria.

Mit olvastunk

  • Balázs az az olvasó, akit csábít a tiltott gyümölcs, vagy legalábbis a betiltás valahol, pláne, ha a könyv maga is érdekesnek ígérkezik. Az előző adásban hírként szereplő H W J N kellemes, dzsinnes sztorinak bizonyult, megérte a felhajtás alapján elolvasni. A Threat Vector hozta a szintet, de hogy ne legyen gyanús Balázs lágyszívűsége, lehúzás következik. Crichton korai regénye, a Scratch One (természetesen A Novel) felejtős tucattermék.
  • Én holmi mesékbe menekültem, Az utolsó egyszarvú első olvasatra elbűvölt, nem szabad megijedni a mézes dicséretektől, mázos borítóktól, bár lehet, hogy másnál átlépi a giccshatárt. Krabat a Fekete Malomban pedig sokadik olvasatra is szépséges, akár a magyar kiadása, amit szinte lehetetlen beszerezni. Belevágtam még a Mistborn sorozatba is, a torkomra szorított kés sem tántorított vissza, hogy kicsit kritizáljam, miközben persze nem tudom abbahagyni, fene a jó dolgomat.
  • Ádám befejezte a Krakent, és nagyon szerette. Előkerült egy régebbi szerelem is, Don Camillo kisvilága, amiben az olasz kisvároska kommunista polgármestere és papja csinálja a csetepatét, lehet fogadni, végül ki győzött. A folytatás már nem annyira kötelező olvasmány, ellenben itt egy nagyszerű kép a nagyszívű és bajszú szerzőről.
  • Idén ennyi fért bele, a többi olvasást csak úgy a semmibe eregetjük, de így is kell néha. Igyekszünk azért olykor posztokkal készülni, és a Facebook oldalra ajánlókat, linkeket pakolunk. Ha mégis passzívak lennénk, akkor csakis azért,. hogy átadjuk nektek a terepet.

Bájos linkek

123. razdvatri adás

Az ember hol ír, hol olvas, hol meg ez a kettő elkezd egymás rovására megy, és csak pislog ki az életéből, mint a béka a proverbiális kocsonyából.

Nem elég, hogy sorozat készül a Kossuthkifiből de már el is kezdődött a gyűrűkurázás a kapcsán. Pedig mi szerettük is azt a könyvet, meg tán még a filmeket is várjuk. Mertahuszáranyaregbe, ugye. Mint a rozmaring!

Gabi elment a második POPJAK estre és látta, hogy az jó, ezért javasoljuk a harmadikat is. Aztán valahogy belecsúsztunk Bruno Schulzba, de már magam sem tudom, hogy hogyan. A lényeg, hogy itt fent van öt novellája.

Ez annyira régi hír, hogy lassan már a flessek sincsenek meg utána. A könyvtári könyvek nagy részén vannak dolgok Például kokain. Jó esetben.

(ad notam Benne leszek a tévében) Lehet ajándékozni e-könyvet, lehet ajándékozni e-könyvet, lehet ajándékozni e-könyvet.

Egy egész jónak tűnő arab urban fantasyt tiltanak be éppen Szaúd-Arábiában, mert a tinik sátánisták lesznek tőle, meg halottakkal akarnak beszélni and stuff.

A végén még szóbakerült a Malcolm Gladwell jelenség, amihez Balázsnak rádióműsora is volt. Aszongya, 1:45-től kell hallgatni.

És akkor az olvasmányok

Balázs tűnt mesterünk Tom Clancy és Mark Greaney Threat Vector című regényét olvasta. Volt annyira meggyőző, hogy a társszerző clancytlen könyvére is ránézzen.

Gabi Lotterfeld Boholy ex-Tündérgyár ex-főnök és hát tulajdonképpen haverunk Armageddon Reality Show könyvéről beszélt. Le is pasiregényezte, amit mi természetesen tüllszoknyában kértünk ki magunknak, mint szexista marhaságot. Emellett szó esett a Dan Simmons-féle Endymion felemelkedéséről is.

Ádám a szexizmus ellenes kiállás kedvéért rögtön ide is linkelem a patinás – aki adott magára, azzal ment Afrikába, ugye – Holland&Holland katalógusát. Azok a tusok, azok a csövek ugye! Emellett esett még szó China Miéville Krakenjéről is.

Bájos linkek