264. adriai adás

Egy hónap is eltelt, hogy ezt az adást felvettük, de elsodortak minket a hullámok. Amúgy is, kétszer ugyanabba a tengerbe, meg minden folyik, meg ilyesmi. Mindenesetre flexibilisen mozgó napokat élünk, ahogy egy éve minden napnak van egy kis nyúlóssága, ragadósága is. Olyan ez, mint a szlájm, ami annyira ment a Youtube-on. A kis fizikusok baráti köre pedig a szlájm helyett utána nézhet a nem-newtoni folyadékoknak.

Fotó: Franklin Heijnen CC-BY

Balázs visszatért az általunk eddig többször tárgyalt, vitathatatlanul szépirodalmat író szerzőhöz, Kazuo Ishiguróhoz. Akinek egy sci-fi jellegű regényét vette le a polcról, aminek a címe Klara and the Sun. Van benne otthoni robot is, amit egy mesterséges intelligencia vezérel, pont mint az AI című filmben, és van benne dráma is.

Azt persze a Sony nagy kísérletéből, az Aibo nevű robotkutyából tudjuk, hogy az emberek bámulatosan tudnak kötődni viszonylag limitált intelligenciát mutató lényekhez is. Ez a regény a kapcsolat másik oldalával is foglalkozik.

Ádám belevetette magát a 19. századba és Vámbéry Ármin utazónak az első keleti útjáról szóló beszámolóját olvasta, ami némiképp terjengősen ott kezdődik, hogy a kis Vámbéry megszületik. A Küzdelmeim című önéletírás fent van a MEK-en is, és rendkívüli módon ajánlott olvasmány.

Emellett a magyar informatika egyik apukájának, Kovács Győzőnek, aki egy zseniális figura volt, Válogatott kalandozásaim Informatikában című műve, ami sztorizás ősszámítógépekről.

Végül pedig volt idő egy kis Petőfi gyalázásra is. Akarom mondani történeti munkára arról, hogy milyen figura volt Petőfi Sándor, erre a témára persze Balázs ugrott rá, mindannyiunk nagy-nagy örömére. Nem ígérjük, hogy hamarosan jön a Netflix sorozat Petőfiről, pedig többnyire lenne rá igény, bár Gabi kicsit szkeptikus volt.

Gabi Samantha Schweblin Little Eyes regényét hozta az adásba, ami a weirdhez közel álló sztori, amiben benne van az a megfigyelési társadalom, amiben élünk. Egy tamagocsi – vagy Furby! – jellegű eszközzel indul, ami drága játékszernek is tűnhet, de csak a mindennapi élet megfigyelését jelenti. Mivel nagyon szeretjük azt, ha bárki a mi jelenünktől ágazik el gondolatban egy keveset és felfedezi azt a jövőt, ezért ezt a sztorit is szerettük. Nem azért, mert akarnánk benne élni.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!