219. téglakocka adás

Nemcsak sorozatban a negyedik, de hurráoptimista adást vettünk fel, talán nem nagy spoiler ellőni az elején, hogy mindannyian ajánlottunk könyveket, nem csak beszéltünk azokról.

Mondjuk Ádámnak nem volt nehéz dolga, a Good Omens könyvben már bizonyított, és úgy tűnik, a frissen készült sorozattal is elégedettek a rajongók. Felmerült még, hogy a BBC rádiójáték mit tudott hozzáadni egyszerűen azért, mert élt a rádiózás eszközeivel, szóba került a Cabin Pressure is, benne a méltán híres Bumblesnuff Crimpysnitch, akit akkor még a saját nevén ismertek főleg. Umberto Eco már nem volt ennyire egyértelműen A+-os, okos, de talán egy másik kor okossága az. Szeretjük így is. A harmadik könyv, The Apartment in Bab El-Louk is szép, formabontó és sűrű, Ádám a héten nem tudott mellényúlni, a kiadó oldalát is nézzétek meg.

Én két jó sorozattal készültem, Martha Wells Kritikus rendszerhibája nagyot ment, idehaza is szerették, keveset markol, és éppen eleget fog, a jól kitalált főhős és a magával ragadó történetvezetés éppen elég egy kis regénybe. Talán van remény a kisprózának is. Elena Ferrante viszont nem aprózta el, négy kötetben írta meg két lány barátságának, kapcsolatátnak történetét (köréjük pedig az olasz valóságot), talán saját az élet, ha tudnánk, ki is maga Ferrante, de egyelőre nem fontos, elég a könyvtetralógia, nagyon lehet szeretni, az irodalmi értékén pedig a Grinzingi Borozóban vagy a Kétlyukúban rágódni, és ezzel most súlyosan sztereotipizáltam, holott csak a nosztalgia szól belőlem.

Balázs Karen Thompson Walker könyvét hozta, a The Dreamers nagyon érdekes alaphelyzetet bont ki, előbb egy kisközösségben, majd lassan szétterjedve a világban egyre többen esnek felébreszthetetlen álomba, egyfelől az ébren maradók küzdenek a káoszban, másfelől az álmodók is gyanúsak, szóval szépséges világvége, ahogy szépséges volt a The Age of the Miracles is (adás róla itt, bő hat éve, ótejóég). Szóba került ennek kapcsán, ki hiszi el a borítóra írt szép ajánlásokat – szerintünk van infóéréke, ha nem is úgy.

Egyébkén boldogok vagyunk, hogy nahát, tényleg már a negyedik, és várjuk kedves hallgatóink fotóit (akár selfijeit) a járdaszigeten síró alakról – minderről bővebben az adás végén hallhattok, végső esetben beérjük egy zaklatott járdaszigettel, sőt, istenigazából még pár évaddal is.

Bájos linkek

 

Ötvenkettedik, teljesen ötvenkettedik adás

“A távolság olyan, mint a szél: a kis tüzeket eloltja, a nagyokat fellobantja…” – most cseréljétek le a távolságot késésre, a tüzet podcastra várakozásra, és voltaképp látjuk is, miért nem baj, ha csak dél körül kerül ki a friss anyag. Sajnos ismét a női vonal fut, sokáig gondolkodtam, mit vegyek fel a podcasthoz, nem úgy, mint Balázs, aki nem rágódott, és egyszerűen a podcastot.

Híreink voltak

  • John Scalzi epizodikus regényt indít útjára The Human Division címmel, amely a Vének háborúja univerzumában játszódik, és hetente kapnak a rajongók újabb dózist digitális verzióban, a papírkönyvre és a teljes e-bookra viszont várniuk kell.
  • Ádám szerint a Reddit remek fórum, közösségi hírportál (?), Charles Stross interjúigazolja szavait.
  • Lezajlott a második Fantasztikus Kéziratok Éjszakája, kíváncsian várjuk a nyertesek publikációit, az előző éjszaka második helyezettjének vámpiros novellája az SFMag oldalán olvasható.
  • Elindult a Rukkola, lehet happolni, rukkolni, túrabotra kalapálható kis plecsniket szerezni, hajrá.
  • Gabi (azaz én) az olvassbele.com kritikai oldalra csodálkozott rá, ilyen is van, na.
  • Ér-e lelőni a birtokháborítót, ér-e kiposztolni személyes adatait, ha lopja a könyvünket? Terry Goodkind eképpen járt el, hálás vitatéma nyáresti fröccsözéshez.
  • Balázs felhívta figyelmünek a TED Books appjára, valamint arra, milyen remek dolog, ha valaki könyvet ír, arról/abból előadást tart, majd előadásából könyv is készül.
  • Klagenfurtból virtuális könyvtárat készítettek a Project Ingeborg keretein belül, helyszínhez passzoló könyveket, novellákat lehet pl. QR kóddal letölteni, Ádám szerint ilyet csinált a Fapados is a Könyvhéten, illetve hasonszőrű “könyvet a valódi térbe” lépés a MOME, PIM, Sztaki alkalmazása, a Lesétálni Ottlikot.
  • Végül hümmögtünk kicsit, megalakult az Egyesülés az E-könyvekért csoport, azért szorítunk.

 

Mit olvastunk

  • Én még mindig a méznyalás heteit élem, elfogyott Gaimantól az Amerikai istenek, nem is vesztegettünk rá szót, hiszen egyszerűen kötelező olvasmány, belevágtam Patrick deWitt Testvérlövészek című könyvébe, tíz ujjam megnyalom tőle, és beváltottam fogadkozásom, miszerint újraolvasom a harripottert.
  • Balázs egy nagyon érdekes YA könyvet, Karen Thompson Walker: The Age of Miraclescímű regényét ajánlotta, ahol eredeti katasztrófa teremti meg a regényekhez szükséges “valamit csinálni kell, különben baj lesz” szitut. Tovább ismerekedett Borisz Akunyinnal és Fandorinnal a The Turkish Gambit című könyvben, folytköv.
  • Ádám is stabilizálta helyzetét: a Lud in the mist áradó szövegében úszkál, és élvezi. Mindenképp elgondolkodtató, hogy frissebbnek ítélte, mint Tolkient.

 

Bájos linkek

  • Az adás egy egyszerű mp3 fájlban
  • A Hármas könyvelés hírcsatornája
  • ITunes feed, csillagozz!
  •