Kedd este vettük fel a tizenhetedik, Sztahanov becenevű adásunkat, mert szegény Balázs a világ végére, Svájcba volt kénytelen menni munkaügyben. “Szar meló, de valakinek meg kell csinálta” – nyilatkozta a népszerű internetes műsorvezető a NeMTI-nek az ügyről.
Míg Balázs állta a kihívásokat, élesedett az új logónk. Olyan szépek vagyunk rajta, mint egy szupernóva. A dicséret Vajda “The Tornado” Zsoltot illeti, akivel egyszer részegen elégettük a Tomorrow egy számát valami Blogter bulin, amikor még fiatalok voltunk és dinamikusak.
Híreink voltak
- A HVG összegyűjtötte, hogy mely regények készültek el egy hónap alatt. Kerouacnak például ennyi se kellett, három hét alatt megvolt, de mondjuk évekig kellett előtte élnie a regényét.
- Szintén a HVG-ben válogatták össze pár nevesebb irodalmi detektív kedvenc ételeit. A lista rövid, viszont benne van Montalbano felügyelő az egyik aktuális kedvencem.
- Anyhony Horowitz összeszedte a modern Sherlock-sztori írásának tíz szabályát.
- Egy friss felmérés szerint az e-könyvet preferálók hajlandóak elfogadni, hogy hónapokat kelljen várniuk a papír kötet megjelenése után, hogy legyen e-verzió is. Annyira rosszízű vicceket tudnék csak elsütni ennek kapcsán, hogy ugrunk is a következő hírre.
- A világ legtöbb civilizált országában esélytelen lenne becsületsértésért beperelni a könyvkritikust – pláne ha csak amazonos recenziót írt – de Nagy Britanniában nem. Meg is tette egy magánkiadást választó szerző.
- Prezivel is van márketingelve Csobánka Zsuzsa új, Belém az ujját című regénye. Az a jó ebben a formában, hogy nyugodt szívvel lehet mondani, hogy “kipörgettem az új Csobánka előzetesét”.
- Végül pedig az Sci-fi napon indult egy ígéretes új kiadó az Ad Astra, valamint elhangzott pár gyanús mondat a “nemzeti DRM”-ről.
Azt olvastuk, hogy…
- Brandon Sandersont egyszer már istenítettem csendesen a Warbreaker miatt, és most is le vagyok nyűgözve. A Mistborn trilógiájának első másfél kötetét olvasva arra jöttem rá, hogy ez a fickó nagyon szeret világokat építeni és nagyon jól is csinálja.
- Gabi befejezte Iain Bansk furcsa hihető is, nem is Darázsgyárát, valamint az Új Galaxis folyóirat női szerzőtől származó novelláit ismertette.
- Balázs úgy érezte, hogy hosszú hetekkel a DC képregények rebootjai után itt az idő beszélni az újrakezdett sorozat egyelőre még bénácska farmernadrágos Szupermenjéről, és a varázslókat helyretevő Justice League Darkról, amiben a kedvenc hősöm Constantine szerepel.
Bájos linkek
* Az adás egy egyszerű mp3-ban
* A podcast hírcsatornája
* ITunes feed iPhone-osoknak