Sokadszorra tértünk vissza a könyvtrailerekhez. Talán azért, mert egyikünk sem vett még könyvet videós ajánló alapján. Most a BKF hallgatóinak trailereiből indultunk ki, amik közül a Bud Spenceres – lásd lent – igazán menő.
Aztán eszembe jutott egy másik, amit nehéz elfelejteni. És ezzel vége is a listának.
Az egyik szemem sír, iszonyatosan jó gyűjteményt csináltak a 2014-es évben megjelent gyerek- és ifjúsági könyvekből. A formátuma ugyan PDF, de lesz ez jobb is.
Mémesdi
A csodálatos Tom Gauld feldolgozta a könyvkategóriás vicces mémet. Tudjátok az ingüket vesztett férfiakról. És még hogyan.
És ha már itt járunk. Van olyan tumbli is, amin béna romantikus borítókat gyűjtenek. De vigyázni kell vele, néha besikerül egy-egy meleg triceratopsz is.
Fanok, ha nekidurálják magukat
Remek adománygyűjtésbe kezdett a College of Wizardry. A fő cél az, hogy tudjanak egész hétvégés élő szerepjátékokat tartani, de ha neadjisten összejönne az egymillió dollár, vennének egy kastélyt is.
Dizájn rovat
Ritkaságnak számít az Ember a fellegvárban. Ha ezt korábban tudom, eladom és veszek belőle egy kastélyt. Most viszont jön egy új kiadás nagyon ütős borítóval.
És, hogy a régebbi ponyvák rajongói is örüljenek – mit fogok még én ezért kapni – van remek Jókai sorozat is a Facebookon. Porpaczy Zoltán rajzol igen szépeke, meg beszél is róla a Librariusnak.
Apróságok
Most kezdődik az e-könyv olvasás hete, de még nincs sok látszatja az akciónak.
Ellenban amióta van Spotify, lehet hallgatni a Pelecanos listáit. Itt van például a What it was-hoz készült.
Mit olvastunk:
Ádám Amin Maalouf A tévelygők című könyvét olvasta Levantéról, Libanonról és az egész széteséséről.
Gabit sikeresen vezettük félre, úgyhogy elolvasta A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt című regény Jonas Jonassontól.
Balázs pedig Kondor Vilmos A másik szárnysegédjét olvasta, és bár még nincs a végén, egyelőre szerette. Megtört az átok!
Bájos linkek