252. milyen kóla adás

A rossz tanuló felel – amennyiben nem csak az adásfelvételt aludtam el (Ádám vagyok), de az adásnaplót is. Most azonban pótoljuk az utóbbit, a felvételnek a végére pedig bekúsztam kávéval kitámasztott szemhéjakkal. Onnan tudom, hogy vannak reggeli emberek, hogy én nem vagyok az, de valakik csak csilingelnek a villamosukkal meg az autójukkal az ablak alatt hajnali tízkor minden nap.

Az élet nem Aperol, de néha keserű (Fotó: Núria CC-BY)

Gabi is a társadalom nagy kérdéseivel foglalkozott, de nem azzal, hogy kik vannak ébren a 11 óra körüli zöldhajnalban. Ehelyett a Nnedi Okorafor A halálmegvető című regényéről beszélt, ami a számkivetettséget, a törzsek közti feszültséget, a középutas lét, női lét, hierarchiák és felnövés kérdései tűnnek fel. És ezek még az egyszerű dolgok, mert hát vannak súlyosabb áldozatok is a regényben. Nem az a léleksimogató olvasmány, amihez időnként kiesik a lapok közül egy Aperol Spritz.

Balázs a rá olyan jellemző ornitológiai vonalat is folytathatta volna, de ehelyett egy negyvenes sérült nőről szóló regényt olvasott. A könyvet Debra Jo Immergut írta és You Again a címe, de közben csak szóba került a Less is, ami a tavalyi év életmegfejtős könyve volt. A You Againben a fiatalkori vágyak és elképzelések megvalósítása kerül a középpontba. Ha eléggé bátrak vagyunk, feltehetjük magunknak a kérdés egy ilyen sztorit olvasva, hogy azok lettünk-e, akik lenni akartunk.

Az adás nem jó könyve Mark Greaney The Gray Man-je volt, amit Balázs hozott. Sorozat is készül majd belőle, de nem nagyon örülünk ennek. Ez ugyanis az emberségétől megfosztott Scott Harvath figura. Pedig hát Scott sem volt az a bonyolult jellem, sőt Jack Reacher sem, és így tovább. Egy jó dolgot lehet elmondani róla: a film készítőinek nem köti meg semmi a kezét.

Ekkor tévedtem be – én, Ádám – halál álmosan az adásba, hogy novellákból készült kisfilmekről beszéljek. Nagyon könnyű lelőni mindkettőben a poént, mert hát novella, abban nincs sok szál egymás mellett. Sem a Fehér Béla Tengeralattjáró Révfülöpön című írásából készült Vendégszeretetben, sem a Parti Nagy Lajos szövegéből született turkálós groteszkben, a Kispárizsban.

Meg persze beszéltem kicsit James Clavell Tajpanjának a hangoskönyv verziójáról. Mert az a könyv az egyik legjobb ponyva, ami valaha született.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!

187. Brinkmann orrát beverik adás

A heherészős címelemzés, beköszönés után elkomorultunk, rögtön Heti Halál rovaunkkal nyitottunk.

Meghalt Fejes Endre, nagyszerű magyar regények szerzője. Érdemes újra leporolni.

Az átkötő videóhoz nem adom a nevem, tisztességes szándékkal került szóba adásban, ennyit vállalok.

A Hugo kapcsán eddig nem jelentkeztünk, most viszont egész csokornyi linket nyújtunk át: Liveblogging a díjátadóról. Wired hosszúcikk. “Áprilisi helyretevős cikk.” Hugo-díjas cikk. És tessék, még a 444 is elővette a témát, egészen alaposan cikk.

Nők írják a bestsellereket? Úgy tűnik, igen, legalábbis valamilyen listák alapján így áll a statisztika. Most ránéztem az utolsó Shopline listára, 20-ból 11 mű szerzője nő (ó, igen, A lány a vonatoné is, nem Paul, hanem Paula az), 1 esetében szerzőpáros fele nő, a lista második helyzetről nincs szerzőségi adat a felületen.

Ádám hozott kedves témájáról cikket, az mindegy is, mit véstek a kőbe, de miféle írással, az már fontosabb.

jbeats

És Ádám hozott cikket mindannyiunk kedves témáiról: James Bond szövegek, ételek és csodálatos ételfotók, ezzel tényleg óvatosan ám! Talán kevésbé addikt téma a Martini, itt a tökéletes receptje, itt meg a Kingsman féle.

Kijött a Millenium trilógia folytatása (lásd Shopline lista első helyezését), a dán újságírók pedig bojkottálták. Rejtélyes kicsit. Olvasta már valaki?

És hamarosan kijön Kondor kortárs krimije is, szintén várjuk az élményeket!

Mit olvastunk

Addig is más könyvekről szolgálunk saját élményekkel, és ez nem ígéret semmire, ezt ugyanis tartani tudjuk.

  • Ádám hongkongi könyvet hozott, a Tai Pan nagyszabású sztorija a 19. században keletre tévedő, ott aztán remekül és kegyetlenül boldoguló Dirk Struanról, de a szerzőt a Jardines és annak története inpsirálta, a cég ma már nem kereskedik ópiummal, de azért szépen megél.

hongkong15-105

  • Én a Javításokkal villogtam (600 oldal, nem egy hét alatt volt meg, ez tény), igazán szerethető, nem hibátlan nagyregény, naagy regény, ami aztán vagy lesülllyed a víz fenekére örökre, vagy feloldolgozza a nyüzsgő élővilág, ez még kiderül. Levezetésnek némi nevetgélés mémeken.
  • Balázs nem tudott könyvet ajánlani, csak lehúzni. A 14. Scot Harvath kötet még annyit sem hoz, amennyi a kategóriájában elvárás, ellenben pihentető, mert nem kell komolyan venni. Most az ENSZ a ludas, és a UN rövidítés számos nagyszerű szóviccre ad alkalmat. Hopp, lehet, hogy elmondtam a könyv legjobb részét.

Bájos linkek