Hatvanhetedik, “Holmium” adás

Mindenekelőtt az esemény: 27-én, szombaton, egy sikerekben gazdag, boldog munkanap végén sörözésre gyűlünk össze. A pontos helyszín még nincs meg, kommentekben nyugodtan ajánljatok kellemes zugokat. Amint kitaláljuk a helyet, elkészül a Facebook event is, ahogy az illendő. Aki most nem ér rá, ne búsuljon, egyrészt hiányozni fog, másrészt lesz még alkalom összekoccintani a könyvgerinceinket.

Híreink voltak

  • Az Amazon szigorú volt és igazságtalan, nagy port vert fel az eset, de hogy leülepszik-e simán, az majd kiderül. Mindenesetre érdekes a kérdés, mit mond a jog, enyém-e a könyv, vagy csak úrbérért művel engem, mivel tartozom a szerzőnek és a kiadónak, hogyan tudom védeni azt, amiért fizettem.
  • Ádám ennek kapcsán még bedobta a Frankfurti Könyvvásár zárócikkét, már a németek is a jogokat emelik ki.
  • Még egy jó hír, drágulhat az e-book, legyen mindenkinek egyformán nem jó.
  • Igyekeztem papírkönyves kalandozásaimmal feldobni a hangulatot, két remek antikváriumban sikerült vásárolnom, a Weöresben szívükön viselik a scifi és fantasy irodalmat, némely anyaguk a Vaterán is elérhető. A Játékudvarban három mesekönyvet csaptam a hónom alá, ráadásul egy féldrágakövet is választhattam egy kübliből, jobb, mint a nyalóka a doktor bácsinál.
  • Finn nyelven is megjelennek a magyar könyvek, köszönjük ezt a Helsinki Könyvvásárnak, ahol díszvendégek vagyunk. Ha valaki lát Budapest Noir fínn borítót, gondoljon ránk. Mi is gondolunk rátok, ha friss Kondor borítót látunk, csinos, a címe pedig blikkfangos.
  • Dworkyllnak köszönhetően a szex is megjelent az adásban, azért mégis jobb könyvolvasással takarózni, minthogy Csókolom, jöttem megreparálni a vízvezetéket.

Mit olvastunk

  • Az antikváriumok jól elláttak, Clive Barker meséje kellemes, és szerencsére elég nagy vagyok, hogy maximum egy éjjel forgolódjam nyugtalanul tőle, McDevitt sorozata (benne ez meg ez a két kötet) egyértelműen nagyobb szüneteket kér a kötetek közé, azért így sem rossz, és van másik. A Behálózva Barabási Albert-Lászlótól igazán érdekfeszítő (mondhatni, leköt), Ádám pazar linkeket bányászott elő fizikai history-jából, pl. a Mindentudás Egyeteme idevágó előadását, valamint egy 70-es évekbeli sorozatot, a Kapcsolatokat, amelyben minden mindennel összefügg, és nem bestseller kalandregény.
  • Balázs szolidan egy könyvről mesélt, igaz, az elég monstre, a Marvel történetét ismerhetjük meg, az mindenképp elgondolkodtató, hogy közben beficcent pár képregény vásárlása is, szóval fegyverkereskedelem, prostítúció, egyéb csúfságok nem szerepelnek a cég portfóliójában, vagy ha mégis, akkor csak direkt ködösítettem a posztban.
  • Ádám bepótolta a Tüskevárat (te jó ég, 1957-es!), újabb kötelező, amit felnőtt fejjel mi magunk ajánlgatunk felebarátainknak, rendelésre szívesen megnézünk még pár ilyen klasszikust. Ezen felül egy építőmérnök tudományértelmező esszéjének vágott neki, sok érdekes adat, valahova vezetnek ezek a sínek is.

Bájos linkek

Hatvanhatodik, “rút” adás

Kedves hallgatóink, mikor ezt olvassátok, immár legalább majdnempéntek van, melyet egy kellemes hosszúhétvége követ. Ígérnek fűt-fát, húsz fokot, de a központi fűtés csörgedezése vagy a beporosodott konvektor kattogó hőtágulása azért beindítja a pavlovi reflexet: itt a hosszabbodó sötét és az olvasás ideje, ugyebár?

Híreink voltak

  • Csurran-cseppen vissza egy kis pénz az Amazontól, Balázsnak ez egy új könyvet jelent. Jobb, mint a takarékbélyeg.
  • Karácsony még odább van, de megidézzük a hangulatát, mert itt egy remek szkript DIA anyagok ebookosítására (nyelvújítás, hajrá). Nem csalás, nem ámítás, ér csinálni magunknak.
  • Kis független kiadó alapítója 9.5 pontban megfogalmazza a tutit, hogy kellene könyvkiadót megmenteni. Bizonyára van, aki ebbe a faágba kapaszkodhat, sok sikert.
  • Addig beszéltünk a friss Bokker-díjas Hilary Mantel köteteiről, míg Ádám bevállalta az első részt, felelősségteljes magatartás egy podcastertől.
  • RIP hír, eltávozott az Emanuelle film hősnője, a könyv címlapképe, Sylvia Kristel.
  • Rágódtunk kicsit az újraolvasás folyamatán, miért is jó, mikor helyénvaló, mit javasol a Fogorvosok Egyesülete. És ti?
  • Szóba került az ifjúsági regények hősformálása, főleg mert itt egy korrekt cikk az egri hősök utóéletéről. Igen, furcsa dolog a Tenkes kapitánya után elfogadni, hogy nem a kurucok nyertek.
  • Volt egy kis slamentálás – higgyétek el, keringenek rosszabb viccek is a neten, például a slam paródiának szánt darab. Szerintem ennél többet érdemelne, de megoszlanak a véleményeink.
  • És itt egy kis hír, miszerint már a Bookline is kiad, majd megkóstolódik ez a puding is.

Mit olvastunk

  • Ádám tovább követte a sárga utat, a Deluxe rövidre vágott befejezése és ajánlása után az olcsó divat középosztály-romboló hatásáról is olvasott Elisabeth L. Cline: Overdressed: The Shockingly High Cost of Cheap Fashion könyvében, bónusz link Hugo Boss náci lovaglóadrágja.
  • Balázs igen elismerően nyilatkozott Mo Yan Fokhagyma balladájáról, hogy miért is, és hogy jön ide J.K.Rowling, az adásból kiderül. Ezen felül igazolta, hogy bizony jó a Facebook oldalunkat figyelemmel kísérni, mivel mi magunk sem tudjuk, mit posztol a másik, és néha a poszt free hangoskönyv, félig remek alapötlet, félig más, az egész megvan annyi időből, mint ide Miskolc – jól számolom?
  • Én pótoltam egy főiskolai kötelezőt, és soha jobbkor, Kaffka Margit kiváló, habár nyomasztó a szabadságfok. Illetve újraolvastam, és még mindig jó kalandregénynek bizonyul Jack McDevitt sorozatának első kötete, a Született stratéga. Ráadásul újraolvasva a sok név faintosan elrendeződik – hopp, ez lehet, hogy picit negatív kritika lett?

Bájos linkek

  • Az adás egy egyszerű mp3 fájlban
  • A Hármas könyvelés hírcsatornája
  • ITunes feed, csillagozz!