159. robinhood adás

Rögtön a közepébe csapok: várjuk javaslataitokat olyan magyar művekre, amelyekben jó vagy éppenséggel nemjó szexjelenettel örvendeztet meg a szerző. Nekem még Cserna-Szabó is beugrott, ha nem is szexről szóló, de kellemes szöveg itt.

  • Mindez nem csak úgy önmagáért, az élc kedvéért jutott eszünkbe, még szép. Apropója az ismét kiosztásra kerülő Bad Sex Award.
  • Csodálatos lehetőség akár saját jó szexről (vagy éppenséggel annyi másról) rendelni magánregényt, 130 ezerért ISBN és pszichológiai kapcsolaterősítés is jár.
  • Van máshol is helye a pénznek, a Vegyen egy jó szót jótékonysági aukción tényleg egészen jó szavakat lehet megkaparintani bagatell áron, akár 9 kukoricakonzervért.
  • Hallgatói beküldés alapján a Grimm mesékről beszélgettünk, megjelentek az eredeti szövegek, amiket csak igen helyteleníthető büntetésként olvasnánk fel gyerekeknek. Persze jó kérdés, mit lehet könnyű szívvel felolvasni gyerekeknek, Boldizsár Ildikó könyvét nagy eséllyel igen, de más javaslatot is szívesen fogadunk.
  • Ádám első kézből kapott infót az OBOB folyamatáról, illetve az amerikai oktatási rendszer olvasástámogatásáról, ami első hallásra sokkal jobbnak tűnik, mint ami idehaza fut.

Mit olvastunk

  • Balázs a The Martian című regényt méltatta, a modern robinzonád (szabad ezt írni róla?) nem csak feszes és érdekes, de humora is van. Állítólag készül a sorozat, kíváncsian várjuk.
  • Én inkább méltatlankodtam, de ezt csak a szóvicc kedvéért írtam, annyira nem rossz McDevitt két utolsó könyve, az Echo és a Tűzmadár, de nem is igazán jók (bár e kritika alapján utóbbi regényt mégis be kellene fejeznem).
  • Ádám is örült a héten, a Bruce Sterling szerkesztette Twelve Tomorrows 2014 remek novellákat tartalmaz igazán impozáns nevektől. Gyanús, hogy Ádám visszatekint korábbi évek antológiáira is.

Bájos linkek

Hatvannyolcadik, “A férfi szívéhez” adás

Duplafenekű módon lett speciális adásunk, egyrészt special guest is részt vett, Cippó, azaz Németh Kriszta, akinek saját oldalát, valamint a Gittegyletét is feltétlenül nézzétek meg jobbnál jobb anyagokért, másrészt tematikusak is voltunk, és az evésről beszélgettünk – a duplafenék érdekében.

Nem is voltak igazi híreink, hanem

  • Első körben (előétel?) régi kedves szakácskönyveinket nyálaztuk át szó szerint, érintettük az örök Horváth Ilona féle könyvet, F. Nagy Angéla sorozatait, Polcz Alaine könyve például szabadon elérhető. A fotók generálta ételpornó fokozatai is feltérképeződtek. Ádám speciell egy borító miatt vett meg egy szakácskönyvet.
  • Második körben (leves?) az antik szakácskönyvek hasznárul társalogtunk, szintén számos dokumentum elérhető a neten, ha valaki tehénbélbe töltött édes sajttot kívánna elkészíteni családja és barátai az igen nagy örvendezésére. Például Tótfalusi Kis Miklós könyve, Magyar Elek felolvasva, (a vurstliról is írt), Radvánszky pedig látva, hallva.
  • Végül (főétel?, pörkölt?, sushi?, curry? nem mindegy? finom!)  rátértünk az irodalmi művek gasztrotartalmára és hatásaira. A végigevett krimikre, a chicklit irodalom napsütötte recepteskönyveire; a magyar irodalmat óvatosan elkerültük, különben véget vetünk az adásnak, és falunk, cserébe itatta magát néhány .
  • Jó, volt egy hírünk is (sajttál vagy desszert vagy kávé vagy konyak vagy repeta), nem lehetett szó nélkül elmenni a Disney féle Star Wars felvásárlás mellett, fogadok, kevesen nézték ezt úgy, vajon mi lesz így a Wookie Cookies recepteskönyvvel.

Mit olvastunk

  • Tovább haladtam az Alex Benedict sorozatban, egyre könnyebb, mégis nehéz dolog ez, mert sajnos nem annyira jó könyv Az ördög szeme, azért szódával elmegy. Cserébe a podcast sörözésen kapott belga regény, A férfi, aki munkát talált, bőkezűen kárpótolt, régen nevettem úgy, hogy közben a fejem a víz alá nyomták. A szerző fotóira is érdemes rákeresni, ízelítő egy és kettő.
  • Ádám egyetlen, ámde igen velős könyvvel érkezett, bebizonyítja, hogy Pelecanos igenis nagyszerű, csak eredetiben kell olvasni. A Derek Strange sorozat első részében rasszistagyanús gyilkosság kapcsán késztet/kényszerít gondolkodásra a szerző, habár a sorozat folytatódik, de vesztenivaló így is van.
  • Cippó már a mellényzsebéből is csak jó könyv jó véleményezését tudja előrántani, érdemes ott máskor is keresgélni. A Semmi kis életek remek textúrája mögött felsejlik a Ceausescu diktatúra keserű bukéja, a kortyok lecsengésében édes humort érezhetünk.
  • Balázs szintén az afro-amerikai világba, Chester Himes regényébe kóstolt bele, Samuel L. Jackon előadása átlendítette a főszereplő megrugdosása iránti késztetésen, akkor ez így végül is pozitív. Az viszont egyértelműen, hogy ügyes kézzel válaszott reptéri olvasnivalót, az Ecko Rising scifiből kanyarodó fantasy, vagy ki tudja, mindenesetre a szerző még skiccet is küldött a főhősről.

Bájos linkek