Ahogy Ádám megjegyezte, nekünk vannak a legjobb hallgatóink, itt volt ez az Élesztős ünneplés, ahol torta, játék, könyvek garmadája várta a vendégeket, és ezek alapján akár zsúrnak is nevezhetnénk, de higgyétek el, nem az volt. Abban megegyezhetük, hogy mi adunk még okot ünneplésre, ti pedig gyertek el.
Híreink voltak
- 10 éve halt meg Knézy Jenő, emlékére Varró Dani előszedte korábbi versét, focirajongóknak és versben gyönyörködőknek ajánlott.
- Weöres Sándor 100 éve született, elindult a centenáriumi év június elején, rögtön egy érdekes projektet ajánlunk figyelmetekbe: a MOME Weöres100 interaktív kiállítását a PIM-ben.
- Halottakról még nagyon sok jót tudunk mondani, Ádám Richard Brautigant hozta az adásba, elérhetőek saját felolvasású versei.
- Bart István interjújában sok komoly felvetés szerepel, például lassan elhal az újrafordítás igénye, illetve ma már irodalmi irodalom jelenik meg, krónika nem.
- És igen, szeretjük az élőket is, van, akit például majd minden műsorban: Neil Gaiman szabadságot venne ki a közösségi médiából – hadd írjon csak -, Warren Ellis posztja is idepasszol.
- Új ötlet az e-könyv másolásvédelemre: a szerzői szöveg lassú felmorzsolása. Persze lehet olyan könyv, amit aztán direkt másolgatnak, hátha.
- Ádám és Balázs egy érdekesnek ígérkező posztot és riposztot elemeztek élőben, Békés Márton biztosan kirohant, Szabó Tibor Benjámin már vitatottabb, e-könyvekről sajnos nem esett szó.
- Ádám éppen ennek járt utána a kiadóknál, az Agave már válaszolt is, sajnos jelenleg nem elérhető az e-boltjuk, kivárnak.
Mit olvastunk
- Ádám igaz szószólója Trenka Csaba Gábor könyveinek, olyan jóízűen eszi a katonákat, hogy az ember csal nyeldekel, aztán kér ő is. A Place Rimbaud márpedig elég kellemes kis friss kenyér-hazai kolbász- egzotikus fűszerek kombó, és már ekönyvben is megvásárolható.
- Én magyar írónők híve lettem végleg, az Ingókövek lassan sodró és az Akvárium csendben bealgásodó világa egyaránt rabul ejtett, és igen, szintén beszerezhetőek mind e formátumban is.
- Balázs még mindig a felnövésen (vagy annak időszakos felfüggeszítésén) dolgozik, a mesék kitartanak. A The Golem and the Jinni nagyszabású tabló, ahol még a fagylaltárus is megéri a pénzét és a maga 10-15 oldalnyi történetét, végső vélemény jövő héten érkezik.
Bájos linkek