44. “bika” adás

Annyira elbeszéltük az időt a 44. “bika” című adásban a hírekről, történésekről meg a világ dolgairól, hogy alig jutott idő a könyvekre. Olvasnivaló azért így is akad benne. Valahol a végén. Kicsit.

A fenti film a Penguin klasszikus sorozatának beharangozója. Nagyon jól kinéző angol műveket lehet venni, csinos kismintás, pasztellszínű borítóval. Valószínűleg ez az első könyvtrailer, amit ajánlgatok embereknek, hogy nézzék meg.

A héten Erdős Virág (próza?)versét osztották körbe egymás között az emberek Facebookon, pontot téve annak a vitának a végére, hogy van-e manapság politikai költészet, illetve megválaszolva azt is, hogy kiérhet-e tördelési hibák miatt a vers a lap széléig. A csengőbongó versre érkezett válasz is.

A “tömegek bölcsessége” – esküszöm nem hittem, hogy valaha komoly arccal leírom még ezt a kifejezést – pont olyan jó könyvajánló, mint a haverokat kicsit felemelő, az ismeretleneket kicsit még az ismeretlenségben tartó abcug irodalomkritikusok, legalábbis ezt állítja a Harvard Business Review nyomán a Techcrunch.

Két pályázat is eredménytelenül ért véget. Az LFG-n jó hosszan írtak róla, a Heraldpeople lapzárta előtt megrövidítette az indkolást. Exkluzív módon felolvastunk egy-két korábban elérhetővé tett örvös marhaságot. Adeptus pedig a jelenség kapcsán a hisztis írókat emlegette fel.

Végül egy laza failblog: hogyan írjunk jól. Nem volt Econak is valami hasonló poénja?

Mit olvastunk

  • Haladok Greg Bear Eonjával és a héten két kötettel (3., 4.) bővült a Transmetropolitan gyűjteményem. Spider Jerusalem még a megjelenése után évekkel is halálosan menő.
  • Gabi Nobel-díjas szerzőbe vágta a fejszéjét és elkezdte olvasni Le Clézio A láz című könyvét, valamint nagyon lelkesen ajánlotta Lénárd Sándor Római történetek kötetét. Emellett szóba került a Petőfi Sándor és a gyilkos robotok (PDF) képregény is.
  • Balázs Paul Auster Utazások a szkriptóriumban regényét ajánlotta, illetve a Stratfor magántitkosszolgálat vezetőjének a következő száz évet taglaló könyvéről is mondott dolgokat.

Bájos linkek

Negyvenharmadik, úgyis mint W adás

Hosszú adás lett, cserébe a blogposzt rövid lesz, mert nagyjából hat óra mínuszban vagyok alvásilag. A negyvenharmadik számú duplavé adásban szó volt a legtöbbet olvasott könyvekről, Baráth Pikszi Téreyről szóló verséről, a híres álneves írókról és Nemeréről, valamint arról, hogy tegnap lett volna száz éves Ottlik.

Mit olvastunk

Gabi úgy nem olvasott semmit, hogy vagy kétszáz könyvet sorolt fel megint. Például Marjane Satrapi Asszonybeszédjét, a Damage reportot, Darvasi literás netnaplóját, továbbá volt egy vers is.

Én (azt mondták, ide kell írni, hogy Ádám) Rajaniemi Kvatumtolvaját istenítettem röviden. Nagyon látszik, hogy folytatása következik, mégis remek. Illetve az adás felvételekor még csak a negyedénél jártam Greg Bear Eon című regényének, de azóta volt 14 üres órám egy hajón.

Balázs belvágott a A tűz és a jég dala sorozatba, amit úgy is hívnak, hogy gémoftrónsz. Illetve majdnem belehalt, de meghallgatta Graham Greene The End of the Affair című könyvét hangoskönyvben.

Bájos linkek

Ezzel kíván jóccakát az éjszakai szerkesz…