205. “mondtuk, hogy megy ez” adás

Balázs elmesélte, miként ütötte a markát egy kedves summa az Apple Antitröszt perei kapcsán. Ráadásul az Amazonon keresztül. A kedves summa néhány kedves új könyvet jelent, ami minden bizonnyal érinti az adást, tehát köszönet az Amazonnak – no meg Balázsnak, hogy egy bizonnyal sokkal kedvesebb summát vert már el könyvekre (mindannyiunk örömére), amelyből így csurrant-cseppent.

americanninja

Szóba került néhány sorozat is, amelyek könyv vagy képregény alapján készültek, a Lucifer befejeződött, a Preacher a beetetés szakaszát építi a maga módján, és a The Durrells is második évadját kapja. Válogasson ki-ki kedvére, addig is itt a Preacher trailere, mert abba mindhárman belenéztünk.

Olvastunk is, sőt jobbára.

Ádám rögtön elfelhősítette homlokunkat (no mintha a ködképek a kedély láthatárán egyébként ott sem volnának), és ide nem is írom le azt a szót, hogy Brexit, elég annyi, hogy Sterling kisregényekkel és egy csak elképzelt, becsukható jövővel borzolta saját idegeit, minden egyezés a valósággal a véletlen műve. A Zeitgeistet még hozzácsapta ráadásnak.

Ádám vagyok, beleírok. Itt van még egy kis hozzáadott jövőváros. A többi része is érdekes.

Én a Rozsban a fogót, az új fordítást ajánlottam meleg szívvel, illetve pár zsánerkönyvet gyorsan letudtam az adásban, itt legalább egy-egy kedves szót ejtenék róluk, ennyit megérdemelnek. A lépcsők városa üdítő fantasy (szovjet hangulat és megölt istenek), A holtak küldöttei izgalmas világteremtés, kellemes krimi, végül nagyobb fába vágott fejsze (inneni-onnani utánérzéssel azért, de nem árt neki), sosem fogtok úgy nézni a lajhárokra, ahogy eddig. Az ötödik évszak súlyos, levegőt megrekesztő történet, inkább olvassátok magát a szöveget.

Balázs már kevésbé volt szerencsés kezű, elsőre biztosra ment, és újabb Scott Harvath történetet végzett ki, meglepetés nem volt, másodjára már egy félbehagyott regény az eredmény, a Black Samurai inkább meglepő, ez most komoly? És még sorozat is? Akadt azért ajánlható könyv is a héten, jó séfről, jó étteremről, a konyhaajtó mögötti katonai életről, a változásokról szól, és még ételek is vannak benne – ráutalva, szóval készüljetek.

További belebeszélés: északi étterem mindentől távol és ennek a mozgalomnak a kritikája. Remek cikkek. -Á

Leszünk még, ki tudja, mikor és hogyan, addig is:

Bájos linkek