214. hát szia adás

Újra belevetettük magunkat a hajnalba – na jó, ez Gabinak reggel, Balázsnak meg délután, de most én írom az adásnaplót – és felvettünk egy újabb Hármas Könyvelést. Remélem örültök neki, mert mi rém büszkék voltunk magunkra.

Ádám képregényekkel készült. Volt szó Tiziani Scalvi Dylan Dogjairól újra. Ez az a ponyva, amihez képest még Leslie L. Lőrinc is magasirodalom, viszont az embernek kedve van Olaszországba utazni, és egy kávé mellett olvasgatni a fumettót, és nézni az embereket. Aztán volt még a James Bond képregényeknek az a két történetszála, amit egyrészt Warren Ellis írt, másrészt a könyvek remek paraszt Bondja főszerepli őket. A Vargr és az Eidolon is hat-hat részes, nem kell évtizedek óta húzódó sztorikat ismerni hozzájuk, mégis nagyon élvezhetők. Végül pedig szó volt John Grindrod How To Love Brutalism című esszékötetéről, ami segít szétszálazni, hogy mi a brutalizmus, mi az international style, és hogy is vannak a dolgok ezekkel a gyönyörű betonmonstrumokkal. (Az összes téma úgy kapcsolódik össze, hogy a brutalizmust is megidéző Bond múzeumot építenek épp az Alpokba.)

Balázsnak horroros hete volt, így a könyve annak a Clive Barkernek az egyik regénye, akinek mindig történik egy csomó borzalom a könyveiben, mégis annyira szépek. A The Hellbound Heart a Pinhead nevű klasszikus, képről mindenki által ismert horrorszereplőnek a sztorija. Balázs pedig arra biztatott minket, hogy a filmek első két részét nézzük is meg, hogy ne csak képről ismerjük Pinheadet. Itt aztán szó esett a horror klasszikus figuráiból készült jelvénysorozatról is. Erősek voltunk, nem rendeltünk egyet se.

Gabi máshogy készült kemény dolgokkal: Karl Ove Knausgård Harcom tri hexalógiájának első kötetét olvasta, aki szépítés nélkül, mélyen belezoomolva nézi vissza az életét. Van ahol egyszerűen csak fájóan részletes, de van, hogy ez a rohadtul részletes megközelítés fel is fed dolgokat. Azt mindenki döntse el, hogy akar-e egy trilógiányit a szerzővel élni. Mert távolságot tartani nem könnyű. Aztán máshogy bolond kategóriában indult Miranda July No One Belongs To Here More Than You című novelláskötete. És végül Murr Lafferty Hat ébredés című sztorija is szóba került – aminek a kapcsán a hányszor kelnek fel a gyerekek éjszaka joghurtot követelni téma is felmerült.

És végül a JCDecaux a kormányzati rémisztgetős plakátok helyére novellákat rak a városba. Ez egy évek óta megrendezett akció, most viszont az írópályázaton egy nagy kedvencünk, Ecsédi Orsolya nyert.

Bájos linkek

212. rambómadár adás

Szétmászkáltak a hangsávok, mint kisgyerekek az ebédlőasztal alatt, szerelmes barátaink, azért kellett ennyit várni arra, hogy adás legyen. Balázs hősiesen megvágta az ablaka előt tomboló tájfun(széle) ellenére is. Ha bárki kételkedett volna eddig abban, hogy a hősök köztünk élnek, most abbahagyhatja.

Ádám képregényt olvasott, Tiziano Scalvi emberemlékezet óta futó Dylan Dog sztorijaiból az összeset, amik megjelentek magyarul. Dog olyan magánnyomozó benne, aki rendszeresen szembesül a természetfelettivel, így-úgy megússza, megoldja a helyzeteket, közben természetesen megismerkedik egy csodás nővel, aki hol vámpír vagy boszorkány hol nem. Scooby Doo, de nagyon jól, és nagyon viccesen. A kísérő pedig Neil Gaiman Kilátás az erkélyről kötete volt, ami eszéket, beszédeket és bevásárlólistákat tartalmaz.

Balázs rögtön javasolta folytatásnak a Doghoz a Diabolikot és a Sturmtruppent. Majd elmesélte, hogy Timothy Ferris The 4-Hour Body című könyvében milyen hackek vannak arra, hogy fogyjunk, erősebbek legyünk és a többi. (A kettő együtt nem feltétlen megy.) A könyv alcíme aztán mindent megígér ebben az életben: An Uncommon Guide to Rapid Fat Loss, Incredible Sex, and Becoming Superhuman. Emellett járt még a kezében Marc Silber Advancing Your Photography: A Handbook, valamint Bill Jay és David Hurn: On Being a Photographer című könyve. Ebből az utóbbi a jobb, amiben ugyan nem nagyon vannak fotók, ellenben a fotózásról szól tényleg. Minden mást meg úgyis netes tananyagokból tanulunk már mainapság.

Gabi megígérte nekünk, hogy Arundhati Roy Az Apró Dolgok Istene könyve nem hagy majd nyugodni, elgondolkodtat, felzaklat, és mindezért még szeretni is fogjuk pofátlan módon. Ráadásul belengette, hogy hamarosan jön az írónő következő könyve, mert ezt évtizedekkel korábban írta.

Ami pedig még jobb, megismertetett minket a Kuflik világával, akik Dániel András gyerekkönyvének a szereplői. Ne kicsinyeljétek le, leendő filmsztárok!

Bájos linkek