Azért vagyunk a világon, hogy valahol felverjen minket az ébresztőóra, hogy már megint elaludtál, te tróger – ahogy a költő írja. Vagy nem erre futott ki Tamási a végén? Lehet nem, de az ébresztőóra csipogása, az okosóra remegése valahogy közelebb van a mindennapi valósághoz. Amely valóságot persze meg lehet trükközni. Soha nem fogom felejteni, hogy egy barátom időzítős kapcsolón tartott egy kávéfőzőt az éjjeli szekrényül szolgáló hokedlin, amely kávéfőző kávéillattal – meg amúgy egy kész kávéval – ébresztette őt, ha lefekvés előtt nem felejtette el feltölteni a gépet. Ez már az otthonosság maga.
Arról meg a 2020-as kovidos év után szerintem nem lehet eleget beszélni, hogy az otthonosság egy otthon fő funkciója. Tautológia? Sajnos nem.
Balázs ehhez a témához hozta az első könyvét, amit Diana Lind írt – leginkább az amerikai – lakhatási viszonyokról. Megoldás volt kiköltözni az agglomerációba? Már tudjuk, hogy nem. De akkor mi a fenntartható, normális és élhető megoldás. A Brave New Home ebben próbál kapaszkodókat nyújtani.
A komoly mellé jutott kevésbé komoly is: Lee Child legújabb (Andrew Childdal “együtt” írt) Jack Reacher könyve, a huszonötödik a sorban, aminek a címe The Sentinel. A childcsere nem tett jót a történetnek, szóval még a childográfia általános értékeléséhez képest is vacak. És a végére még jutott Jonathan Hickman képregény is The Powers of X, amiben van sci-fis időutazásos dolog is, de közösségi kertészetről is szó esik. Vagy legalább is arra nagyon hasonlító dologról.
Ádám novellákat olvasott attól a Vida Gábortól, akinek a regényét – Egy dadogás története – Gabi már korábban ismertette. Vida nagyon tud novellát írni, kapaszkodni kell az olvasós fotel szélébe, annyira. Felsorolás jelleggel a címek: Disznóság, Népviselet és kánkán, Katona és férfi, Dögcédula, Szántás meg a bio. És még hozzácsapta Havarinen-Varga Katalin Utolsó futam novelláját, amiben benne van a kommunizmus alatti nyomor is meg a legendagyártó nagyra vágyás is, mindez ráadásul amatőr motorsportba ágyazva. A válogatás alapját az Azopan – a román Fortepan – képeihez írott novellák adták. Mert a régi képek is jók.
Gabi pedig TsiTsi Dangarembga Booker-jelölt művét ismertette, aminek The Mournable Body a címe és a zimbabwei állapotokat ismerteti meg az olvasóval. Milyen egyedülálló nőnek lenni egy olyan országban, ahol ezt nem tolerálja a társadalom, ahol a nemi szerepek nem az üvegplafonban kristályosodnak ki, hanem valami keményebben és sprődebben. Például vasbetonban. Mindeközben valamiféle fellendülés is zajlik, startupok is vannak.
Erin Morgenstern Csillagtalan tengere nem ennyire jó, vagy érdekes, vagy legalább is nem talált be. Még az m-betűs szó – modoros! – is elhangzik vádként a regény ellen. De hát vannak könyvek, amiket az ember nem fejez be. Kivételt ugye csak a Moonlight Shadow jelent, amit nem szakítunk meg.
Tust húzunk!
És eláruljuk, hogy Gabi novellája ott van Az év magyar SFF novellái kötetben. Mámegint! Rajongói leveleket és drága típusú csokit a művésznő öltözőjébe kérünk. Aszem inkább csokit, mint levelet.
Bájos linkek
Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!