255. délre néző szekér

Innen: http://fortepan.hu/?image_id=96253

Ez most egy olyan adás, hogy nem fogjátok elhinni, mit meg nem teszünk nektek, helyettetek, miattatok. Veletek. Eleve ez a cím, már ez olyan szép, és Ádám még fotót is keresett hozzá, sőt Wikipedia cikket is, hogy első lépésünk a labirintusba gyors legyen és táncos. Tessék, innen lehet átbillegni a következő lépőkőre.

Szóval mit meg nem teszünk. Gondoltátok volna, hogy Balázs nem restell nekilátni a tizenkilencedik Scot Harvathnak is? Márpedig nem restellt, nem átallt, és ez is egy lépőkő, nem tudni, merre, de remek igék felé, mindenesetre a tizenkilencedik regény kevésbé remek. Írói munkát is tartalmaz, erre Balázs egyértelműen rá tudott mutatni nem egy oldalon. De azért csak az álljon neki, aki maga is kellően könyv OCD-s. (Minden bizonnyal van ilyen jelenség, ugye?)

Ádám is megtette a magáét, ő normális könyvet olvasott, amennyiben normális az, hogy a katonaságról szól, és besorolhatatlan, hogy ez most esszé vagy élménybeszámoló vagy napló, szépirodalom vagy tényirodalom, vagy mind egyszerre. Beszélhetnék a katonaságról is, de nekem szerencsére kimaradt, habár elég öreg vagyok, hogy még emlékezzem a szovjet laktanyára a gödöllői kastélyban, illetve arra, hogyan próbálkoztak felnőtt emberek mentális problémákat felmutatni, vagy eladni magukat dupla időbe polgári szolgálatosnak, csak a katonaság ne. Ádám bedobott ide még pár címet, nevet, mint a Kiskirályok mundérban, Josef Skvoreczky vagy a Svejk, amúgy hirtelen egy rakat jó kis spekulatív irodalom jutott eszembe. Nektek van kedvenc katonáskodós könyvetek?

Én is hoztam áldozatot, azaz ki tudja, áldozat-e. Sok veszett oda, míg olvastam, leginkább én magam egy kicsit, de még többel gyarapodtam, ugyanis egy különös író nagyon-nagyon fájdalmas regényét hoztam, és szólok, hogy habár szépséges, és mélyre visz, de nem tudom, kinek való vidék. Az biztos, hogy a narrátor inkább gyerek, mint Grecsó Verája, és ezzel még tényleg nem mondtam sokat. Felüdülésnek elolvastam Dragomán legújabb Qubit tárcáját is, szerettem ezt a szöveget, mert ott van benne a szerző tudása, finomsága, és az is, hogy azért neki sem megy minden csukóból, hanem összejön a klisé, a giccs (szerintem). Ugye, hogy néha könnyebb szeretni a hibákat?

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!

225. vagy cím van, vagy hang adás

Érdekes ez, mert hang lett végül, tehát nincs cím, de akkor a hölgy vagy a tigris lesz az ajtó mögött? Egyezzünk ki abban, hogy minden belefért az adásba, amit akartunk, sőt több is, nők és vadállatok, gyilkosok és szeretők, hang és cím is bőven.

Balázs David Szalay kötetével indított, úgy tűnik, terem babér a kisprózának is, főleg ha a szerző érti a dolgát, és néhány oldalon ki tud bontani sorsokat, Balázs szerint David ezt tudja, tessék kipróbálni. Vagy ha ezt nem is, legalább az Írjunk történetet hat szóval kihívást érdemes elkezdeni, mindjárt megbecsüli az ember a jól működő, rövidebb anyagokat is, komplex dimenziók tudnak kibomlani ekkora terjedelemben, mondjuk manapság, amikor a szempilla és a babamozi is legalább 5D, igyekeznie kell az íróknak, pláne ha spekulatív a fikció.

Brad Thor viszont nem lett felpontozva, Scot Harvath immár tizenkilencedik alkalommal indul el egy regényben extrémbrutál módon megmenteni a világot, mondjuk azzal a világgal, amit Thor kialakított, nem szeretnék összefutni egy sötét utcában, klisés és gyűlölködéssel teli, köszönjük Balázsnak, hogy nem hagyott minket be(le)lépni.

Ádám régi adósságunkat törlesztette, végre szóba került az adásban On Sai és a Calderon sorozat. Hogy milyen? Csak néhány kiragadott, nem pontosan idézett momentum Ádám bemutatásából: ‘Rejtő Jenő hangulata scifiben’ meg ‘én csak egy kicsit bele akartam olvasni lefekvés előtt, de végül befejeztem az első kötetet hajnalra’. Guilty vagy voltaképp miért is guilty, legyen csak egyszerűen pleasure, örüljünk neki, és ezek szerint ha nem is rövid a próza, de az ember kénytelen csak beszorítja pár órába az elolvasását. Sosem legyen nagyobb gondunk, mint a hajnalig olvasás másnapja.

Panaszra nekem sem volt okom, igaz, Galbraith-Rowling új krimije tekintélyes méretű, de ha a nem túl (vagy nem így) romantikus olvasó át is verekszi magát az első jeleneten (esküvő, hattyúk, epehányás), utána már nehéz abbahagyni az olvasását, alapos, gazdagon kidolgozott whodunit, nagyon szerethető.

Penelope Lively Moon Tigere már kevésbé volt szerethető, persze ha a sznob olvasó tudja, hogy Man Booker meg Golden Booker shortlist, akkor azért csak megkeresi az értéket, annyira nem volt nehéz, mert van benne sok, okos, jól felépített szöveg, de valahogy mégsem az igazi. IMHO.

És itt dicsekszem megint az adásban már elmesélt Insta illusztrációval, gyönyörködjetek ti is benne:

A végén még valahogy – tán a krimi kapcsán? – szóba került a Lapozz a 99-re podkaszt. Ha minket szerettek, ebbe is bele kell hallgatni.

Bájos linkek