216. később elnevezendő adás

Úgy esett, hogy ez itt egy adás, kedves még esetleg itt lévő hallgatók. Mondom is, mit olvastunk. De azért kezdjük ott a sztorit, hogy mindannyiunk élete sokat változott, mióta belekezdtünk a Hármas Könyvelésbe. Ez részben megmutatkozik abban is, hogy milyen gyakran sikerül összejönnünk könyvekről beszélni. És persze arról is, hogy mit mondunk róluk.

Balázs hozta az optimista felütést azzal, hogy Mark Manson Everything is f*cked: A Book About Hope című könyvéről beszélt. Az, hogy minden el van alaposan kúrva benne van Yuvan Noel Harari sztártudós könyvében is, amit épp csak megemlített. Azért épp csak, mert helyette volt beszélnivalója Cal Newport Digital Minimalism: Choosing a Focused Life in a Noisy World című könyvéről, ami, ha jól értettem telefonnyomogatás közben, arról szól, hogy kevesebbet kellene nyomogatni a telefont. Meg, hogy unatkozni néha kell, akkor jönnek az ötletek. A végére jutott gyerekkönyv is, mondtam, hogy változott az élet, mégpedig Maureen Wright és Will Hillenbrand Sleep, Big Bear, Sleep! című meséje, ami egyrészt gyönyörűen van rajzolva, másrészt van benne egy siket mackó.

Gabi behozta az adás másik témáját, azaz hogy öregek vagyunk-e mi (nem!) Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem kötetét használva apropóként. Például balett-táncosok sem leszünk. Illetve én – Ádám – biztosan nem. A többiek nevében nem beszélhetek, annyi meglepő dolog történik mindig. Ilyen volt az is, hogy divatos késéssel – 32 év! – megjelent magyarul Octavia Butler Hajnal című regénye. Végül pedig nekiugrott Belinda Bauer Rubbernecker című könyvnek is, aminek a hőse nem csak az autizmus spektrumon van rajta, de még ráadásul egy bűnügyet is meg kell oldania. Bármit sugalljanak is a sorozatok, egyik sem egyszerű dolog, nem hogy még együtt.

Nagyon fontos dolog itt pedig Gabit magát lehet olvasni. Mindent eldobva seregeljetek errefelé!

Ádám vagyok és majdnem sikerült megint beszélnem kicsit a Sourdough-ról. Az a kedvenc könyvem az elmúlt pár évből. De helyette az a javaslatom, hogy lessétek, mikor jelenik meg új, postán érkező Robin Sloan novella. És ha már az alternatív terjesztési utaknál járunk, akkor a Serial Box is érdemes egy rápillantásra, ott epizodikusan megjelenő e- és hangoskönyvek vannak. Például a démonvadászos Bookburners és a Summer Glau által felolvasott Alternis, ami olyan, mint egy Ready Player One-ba oltott valami komolyabb.

Emellett volt még egy könyv arról, hogy milyen íze van azoknak a bélyegeknek, amiknek már a kibocsátó országára sem emlékszik a kutya se. Bjorn Berge írta meg a könyvet, aminek a címe Eltűnt országok nyomában és egy sereg ilyen országról ír. Az Átlátszó adatvizualizációs csapata pedig meg is adatvizualizálta ezeket az országokat. Volt még szó Tim Maughan könyvéről is, amiben az országok ugyan megmaradnak, de minek? Maughan azt feszegeti, hogy az internet eltűnésével szétesik az infrastruktúra, a gazdaság, a világrend, és akkor mi marad utána. Infinite Detail a címe, a linken van kapcsolódó novella és háttérzene is. Háttérzenében pedig Trenka Csaba Gábor is erős, akinek most nem egy alternatív történelmi regényéről volt szó. Az Érinthetetlenek a hetvenes években fiatalokról szól. Nagyon szeretnivaló tini- és szegedregény. Kicsit sem negédes, de nem is kemény.

Bájos linkek

190. boldog szám adás

Henning Mankell és Göncz Árpád voltak a hét irodalmi halottjai. Mivel annyira ősz lett, hogy reggel már komplett óvodáscsoportokat meg kisebb autókat visz a szél, szerintem inkább az utóbbi fordításait olvassátok újra, mint a Mankell krimiket.

608

Indul ifjú kaliforniai Miss Marple sorozat, vagy legalábbis beszélgetés van róla. Cinkeltük egy kicsit, de meg fogjuk nézni az első pár részt. Kétségkívül nem annyira ciki ötlet, mint a Tom Sawyer és Huck Finn, ügyvédek című ötlet.

Michael Chabon sok jó könyv után most dalszövegben utazik.

Az eddig csak a Pottermore-on keresztül beszerezhető felturbózott Harry Potter szagoskönyvek megérkeztek iPadre is. Az az igazán borzasztó ebben, hogy tetszenek. Mocorog!

Könyvtemetőt talált Gabi, ahol el lehet búcsúzni ötletektől. Én meg egy Mandiner sci-fi rovatba botlottam bele, ami nem is rossz.

Mindig nagy öröm azt olvasni, hogy ki kit küldött el hogyan hova. (Ez például a bulvár :D) Namost ha ebben a sztoriban még írók is vannak és levelek, az meg aztán a teljesen tuti. Ursula K. Le Guin úgy szerel le rögtön az első levélben egy szerkesztőt, hogy az olimpiai aranyat ér.

Körkérdés: ki tudja mi történt a korábbi Fantasztikus Kéziratok Éjszakája nyertesekkel, akik nem Gaura Ágnes voltak. Mert Ágnes könyveiről azért beszéltünk párszor.

Ésvégül bevásárolt a Publio, megvette a Rukkolát.

Mit olvastunk

Gabi a Zsiványok című antológiát, ami úgy szól zsiványokról, hogy némelyiknek még bajsza sincsen pödörni, mégis emlékezetes történetek. A könyv ezen felül alkalmas az ajtó kitámasztására, a támadó zombik távoltartására, stb.

Balázs Borisz Akunyin A fekete városát olvasta, amiről már egyszer volt szó, és hát most sem szerettük kevésbé. Szerinte teljesen folytathatatlan a Fandorin-sorozat, szerintem a regényhalmegutoljára. (Vagy ez nem így van?)

Ádám pedig a Serialboxon meglelhető és korábban már emlegetett Bookburnersbe olvastam bele magam. Nem másolom ide a teljes írói kompániát, már csak azért sem, mert nem érezhető nagyon, ahogy váltanak az írók. Pont olyan, mint egy jó sorozat. Éééés mindjárt jön az új rész.

Bájos linkek