Százhetedik, “Jagelló” adás

Talán a rövid és hánykolódásokkal, lábhoz rúgott vékony takarókkal terhes éjszakák tehetnek róla, de mindannyian a rövidebb történetek felé fordultunk, persze így is lehet hajnalig olvasni, sőt mit érne az élet enélkül.

Témáink voltak

  • Két kiadó is kiadott a héten közleményt, az Agave a sorozatfélbehagyásokra adott magyarázatot, szóba kerültek az üzletromboló kalózok is, akikről most már ideje lenne egy vakondnak jelentenie, vagy egy bátor szociológusnak egy hétig a galeribe költöznie. A Galaktika örül, hogy a papírkönyvek szaporodnak és sokasodnak, mi is örülünk, de hogy jön ide a naaagy digitális forradalom , pláne egy blogon, Facebookon posztolt, majd emailben továbbított sajtóközleményben.
  • Már megint váteszek voltunk, szerencsére nem Kasszandrák, ennek Ádám több okból is örül, ahogy annak is, hogy Artemis Fowl történetére lecsapott a Disney.
  • Dragon Zoli blogján egy copy right cikk kapcsán elmélkedik, gondolatébresztő olvasni is.
  • Van miért várni az őszt, jön az új James Bond, akinek karakterét igazán felszabadíthatnák – ha már a jogok szóba jöttek.
  • Végül szó esett a fordítás, újrafordítás helyénvalóságáról, többek között Németh Attila, a Galaktika felelős szerkesztőj válaszolt a Piknik az árokparton kapcsán, majd Julis segítségével és ajánlásával Barabás András fordító (Julian Barnes, J. M. Coetzee, Gerald és Lawrence Durrell, Richard Rorty, P. G. Wodehouse és Virginia Woolf fordítója). Olyan jó kis anyag jött össze, hogy külön posztot is megér.

Mit olvastunk

  • Rossz kulcsszavakat választottam, viszont korántsem rossz könyveket. Mindesetre a lelkizés szó mostantól tiltólistát, helyette mást fogok használni, amíg gyanússá nem válik az is. Mindesetre Ruth Rendellt a lélektani krimik mesterének tartják, novellaválogatása fevillantja képességeit, megéri még olvasni tőle komolyabbat. Jean Rhys könyve ennél sűrűbb mázga, Jane Eyre regényének egy kibontott szála, nyáron különösen átitatja az olvasót.
  • Ádám ehhez képest felszabadítóan kellemes dolgokat hozott, kalandok, drogok, nők, kémkedés, koktél kókuszdióban, esernyődísszel. Mindkét kis(tény)regény Atavist termés, a Coronado High ügyesen felépített hippiközössége jól profitál, befogadási idő 2,5 óra, a D for Deception írónak indult, majd kémkedő főhőse bruttó 1 óra, de újabb olvasási vágyakat ébreszt.
  • Balázs a Hugo Best Novella kategóriát nyálazta végig, Sanderson és Nancy Kress már a Nebula esetében pipa, ráadásul két jó töltet pipa, így az alábbiak maradtak: On a Red Station, Drifting, Aliette de Bodard, San Diego 2014: The Last Stand of the California Browncoats, Mira Granttól és a The Stars Do Not Lie” Jay Lake-től. Namost csak azért sem árulom el, hogy alakult végül Balázs Hugo díjazása, erre van a podcast értő meghallgatása.

Végül egy hallgatói link, nagyon bájos, Stephen King írói levele.

És egy program belengetése, loppal elmúltunk két évesek, és ezt a megszokott kulturált formában szeretnénk megünnepelni azokkal, akik meg éppen velünk szeretnék. Amint lesz konkrét tervünk, megosztjuk.

 Bájos linkek

Tabudöntögető és határfeszegető negyedik adás

Jubileumi negyedik adásunkt töltheted le, kedves hallgató! Nem tudom, te
hittél-e benne, hogy ilyen sokat képesek vagyunk összebeszélni, én nem.

A hírek örvén arról volt szó, hogy a Microsoft megszüntette a Reader nevű
e-könyves alkalmazását, amit még a PDA korszakban raktak össze. A tizenkét
év után leköszönő olvasóhoz készült el az egyik első magyar e-könyvtár, a
HP e-book tár
is.

Aztán megemlékeztünk a New York Times-szal
arról, hogy Babar most töltötte be a nyolcvanat.

Szó volt arról a szerzőről, aki könyvének egyik fejezetét Powerpoint
prezentációban csinálta meg. És ha már elkalandoztunk, felidéztem a
novellát, amit Google Mapsre írtak
. És ha
már feldolgozások, megemlegettük William Gibson Trendvadászát, amit épp
most ad a BBC rádió
.

Végül pedig szó volt a tavalyi év legtöbbet kereső íróiról. Gondolnátok,
hogy JK Rowling rajta sincs a listán?

Könyvek terén most kisebb volt a felhozatal, cserébe Gabi ajánlott egy
raklap novellát. Én Connie Willis időutazós világháborús sztorijáról
beszéltem, amiről még a könyv felénél nem derült ki, hogy merre tart a
történet. Balázs pedig egy primitív amerikai neokon hős nem túl bonyolult
lelkébe nézett bele Brad Thor Takedown
című könyvét olvasva.

Gabi ajánlatai közt szerepelt Ted Chiang – itt van tőle pár novella
ingyen
–, valamint két,
az SFMagon megjelent írás: Fehér László és Aliette de
Bodard

írása.

Eddig a tartalomjegyzék. Jöjjenek a bájos linkek: