153. számmágia adás

Ismét egy rejtély, ami Ádám labirintusában oldódik meg, ez azt jelenti, ahogy minden rendes keresés esetében, itt is előbb lesz meg, miért volt bármelyik másik adás címe az, ami, mint a mostanié. Node amúgy sem az egyenes út a labirintus lényege.

  • Számokat viszont ki tudok emelni az adásból is, kezdjük október 18-ával, ami ugyan egy dátum, ellenben Az Olvasás Éjszakája, és aznapra készül el az első közösségi e-könyv, amelyben a ti szavazatotok is számít, következő szavazás holnap (6-án).
  • A Nádas műfordító konferenciáról szóló cikk első része nagyszerű csemege, időközben kijött a második és harmadik rész is, mazsolázzatok, a sok helyesírási hibát, elgépelést figyelmen kívül hagyva.
  • A pénz is számolva jó, pláne ha irodalomra megy, itt egy remek példa a mecenatúrára (itt meg a harmadik helyezett novella olvasható), illetve a fájó pont is szóba került, a magyar könyvkiadás helyzete, nehéz bármi újat hozzáfűzni.
  • 2015 már a sarkon túl vár, mi pedig Jonathan Franzent, illetve egy új kötetet is magyarul, hátha.
  • Filmes blokkunkban a Gone Girlt ajánlotta Balázs (figyelem, a film jobb szerinte, mint a könyv), illetve a Legendák sorozatot, amelynek regényverzióját idén dobta piacra az Agave.

Mit olvastunk

  • Régi kedves szerzőm rövid regényéről meséltem, A történetárus, akár a borsószem, húsz derékaljon és dunyhán, vázlaton és beágyazott szüzsén át is képes forgolódást okozni a kényeskedő széplelkeknek, ott van például a kérdés, hogy a végső csavar szándékosan ilyen kiszámítható, csalétek vagy baklövés a szüzsében?
  • Ádám olvasta könyv is okozhat forgolódást, nem csak széplelkeknek, a The Shadow Factory az NSA története (legalábbis valamennyi róla) 9/11-től kezdve, különb s különbféle dokumentumok alapján.
  • Balázs egészen más számokról olvasott: ismét egy New Order, Joy Division könyv, ez alkalommal másik tag, Bernard Sumner a szerző, érdekes összevetések az adásban, várjuk a roadok memoárjait is. A másik kötet is kellemes élmény, A feng shui detektív nem markol sokat, de azt alaposan megragadja, gyors krimik, ügyes karakterábrázolás, angolul már több kötet elérhető.

Bájos linkek