261. brenter adás

Ez már 2021, belevágtunk, azaz loholtunk az év kezdése után – emlékeztek még, mennyire fogadkoztunk, hogy ez a rohadt 2020, csak tűnjön végre el, jöjjön az új, aztán mennyire meglepett pár idei esemény, hogy kicsit hátrahőköltünk, na nem mintha ez megállíthatta volna 2021 napjai iszkolását, na,szóval ez még az eleje, a január, még az új év öröme, amikor még nincs karcolás a Lego figura plexijén, még vigyáz rá az ember, aztán múlnak a hetek, és már rég nincs bezacskózva a polcon, hanem valahol az ömlesztettben, külön a lába, a feje.

Például itt van Balázs könyve, könyvei, melyek kapcsán hosszan-boldogan témáztunk a Star Wars univerzumról, a Mandalorianról (akkor még volt a jövőben Cara Dune), a szemben álló táborokról, aztán végül a könyvekről, amelyeket egy ilyen magunkfajta, örömet lereső rajongó tábortól függetlenül tud élvezni. A The High Republic izgalmas ciklusnak tűnik, legalábbis Balázs hozott pár jó regényt (felnőtt és fiatal felnőtt, várjunk, akkor az első igazából az öreg felnőtt?? vagy örök gyerek) és egy kellemes képregényt, működnek magukban is (már ha ilyen létezik, SW darab, csak úgy önmagában befogadva), a kötött világban is.

Ádám meglepő módon szintén ifjúsági regényt hozott, igaz, másik lenne a becélzott generáció, de Ádám szerint higgyük el, igenis mindenféle korúak olvassák a buszon az Egy ropi naplóját. Szórakoztató, és rengeteg-rengeteg része van, ellenben nem kell feltétlenül emlékezni a történetvezetésre, csak úgy menni a flow-val. Itt be kell szúrni A kis Nicolast, magam is örök híve lettem Schneider Jankó felolvasásainak, illetve belenéztünk a francia filmbe is, de a gyerekek elunták, annyira úgy vicces, hogy inkább én nevettem csak, ők nem értették. És volt hazai sf is, Mandics György kapcsán UFO témázgatás (újra érdekes), illetve klasszik, szoci scifi novellák. És szintén balos Halloween.

Én is scifit olvastam, ráadásul megint a határterületről. A The New Wildernes egy kicsit furcsa, kicsit climate fiction, de mindenképpen erős darab, az érintetlennek fenntartott természetbe eresztett (menekített) emberek élete a megváltozott közegben marad emberi, még ha a kinti és benti szigorúbb törvények miatt másképp, mégis ismerősen fájdalmasan. Az Anubisz kapui ellenben egy csodás katyvasz, Coleridge, Byron és Ashbless (who the fuck? tessék rákeresni) időutazva, egyiptomi mágia és farkasember, ráadásul koldusok, koldusok mindenütt. A visszhangomért az irodaház egyik meeting roomja felelt, neten fotó nincs róla, de ilyesmit tessék elképzelni, kevésbé csinos asztallal, sokkal több ablakkal:

Fotó innen

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!

260. susztermatt adás

Azért vagyunk a világon, hogy valahol felverjen minket az ébresztőóra, hogy már megint elaludtál, te tróger – ahogy a költő írja. Vagy nem erre futott ki Tamási a végén? Lehet nem, de az ébresztőóra csipogása, az okosóra remegése valahogy közelebb van a mindennapi valósághoz. Amely valóságot persze meg lehet trükközni. Soha nem fogom felejteni, hogy egy barátom időzítős kapcsolón tartott egy kávéfőzőt az éjjeli szekrényül szolgáló hokedlin, amely kávéfőző kávéillattal – meg amúgy egy kész kávéval – ébresztette őt, ha lefekvés előtt nem felejtette el feltölteni a gépet. Ez már az otthonosság maga.

Az otthon az (is), ahol a bögre van (Fotó: goodmami // CC-BY)

Arról meg a 2020-as kovidos év után szerintem nem lehet eleget beszélni, hogy az otthonosság egy otthon fő funkciója. Tautológia? Sajnos nem.

Balázs ehhez a témához hozta az első könyvét, amit Diana Lind írt – leginkább az amerikai – lakhatási viszonyokról. Megoldás volt kiköltözni az agglomerációba? Már tudjuk, hogy nem. De akkor mi a fenntartható, normális és élhető megoldás. A Brave New Home ebben próbál kapaszkodókat nyújtani.

A komoly mellé jutott kevésbé komoly is: Lee Child legújabb (Andrew Childdal “együtt” írt) Jack Reacher könyve, a huszonötödik a sorban, aminek a címe The Sentinel. A childcsere nem tett jót a történetnek, szóval még a childográfia általános értékeléséhez képest is vacak. És a végére még jutott Jonathan Hickman képregény is The Powers of X, amiben van sci-fis időutazásos dolog is, de közösségi kertészetről is szó esik. Vagy legalább is arra nagyon hasonlító dologról.

Ádám novellákat olvasott attól a Vida Gábortól, akinek a regényét – Egy dadogás története – Gabi már korábban ismertette. Vida nagyon tud novellát írni, kapaszkodni kell az olvasós fotel szélébe, annyira. Felsorolás jelleggel a címek: Disznóság, Népviselet és kánkán, Katona és férfi, Dögcédula, Szántás meg a bio. És még hozzácsapta Havarinen-Varga Katalin Utolsó futam novelláját, amiben benne van a kommunizmus alatti nyomor is meg a legendagyártó nagyra vágyás is, mindez ráadásul amatőr motorsportba ágyazva. A válogatás alapját az Azopan – a román Fortepan – képeihez írott novellák adták. Mert a régi képek is jók.

Gabi pedig TsiTsi Dangarembga Booker-jelölt művét ismertette, aminek The Mournable Body a címe és a zimbabwei állapotokat ismerteti meg az olvasóval. Milyen egyedülálló nőnek lenni egy olyan országban, ahol ezt nem tolerálja a társadalom, ahol a nemi szerepek nem az üvegplafonban kristályosodnak ki, hanem valami keményebben és sprődebben. Például vasbetonban. Mindeközben valamiféle fellendülés is zajlik, startupok is vannak.

Erin Morgenstern Csillagtalan tengere nem ennyire jó, vagy érdekes, vagy legalább is nem talált be. Még az m-betűs szó – modoros! – is elhangzik vádként a regény ellen. De hát vannak könyvek, amiket az ember nem fejez be. Kivételt ugye csak a Moonlight Shadow jelent, amit nem szakítunk meg.

Tust húzunk!

És eláruljuk, hogy Gabi novellája ott van Az év magyar SFF novellái kötetben. Mámegint! Rajongói leveleket és drága típusú csokit a művésznő öltözőjébe kérünk. Aszem inkább csokit, mint levelet.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!