Ötvenhatodik, “Balázs a neutronviharban” adás

56. adásunk kapcsán megint csupa rossz vicc jut eszembe, pl. a hangminőség alapján simán hoztuk a Szabad Európát, nézzétek el ezt nekünk, nekem pedig az ízetlenkedést, beszéljenek helyettünk a betűk, aztán meg a betűk helyett mi.

Híreink voltak

  • Remek értelmiségi cikk az világ romlásáról, Ádám már posztolta Facebookra, páran nekivágtak az olvasásának, nekem biza beletört a bicskám, pedig nem nyomtam nagy erővel. 
  • Új irodalmi portál indult érdekes névvel, ám a név személyesnek is bizonyult, majd meglátjuk, másért is érdemes-e odajárni, mint csak nevezni.
  • A korábban már ajánlott Ólompegazus szerzője Rukkolán elérhetővé tette másik könyvét, az Estvért, csapjatok le rá, és író-olvasó találkozóban lesz részetek többek között.
  • Azóta elveszett kommentre reagáltunk, álljon itt mementónak Vaclav kérdése: “Remek az adás, de nem is ezért írok. Most hogy Gabi végigolvassa a komplett Harry Pottert és mondta, hogy milyen jól beszippantja, eszembe jutott egy érdekes kérdés, amiben érdekelne a véleményetek. Én pl. Asimov robot-birodalom-alapítvány univerzumát szoktam időnként a-től z-ig elolvasni persze nem a keletkezési, hanem a történet időrendi sorrendjében. Ebbe ékelődnek bele olyan regények és novellák, amelyeket nem Asimov írt, de történetileg persze illeszkednek az Asimov-univerzumba. Ezeket mára többé-kevésbé kanonizálta az Asimov-tudomány, de számomra vannak, amelyek kifejezetten idegesítően idegenek az eredeti gondolatvilágtól, másokat viszont élvezetesnek tartok. Ha majd egyszer sok kerül rá, szívesen meghallgatnám, hogy mit gondoltok a halott szerzők műveihez írt előzményekről folytatásolkról és plusz részekről. Biztos tudtok sok jó és rossz példát is.” Végül olyan sok jó példát nem tudtunk, de hátha ti, kedves hallgatók.
  • Ádám egy újonnan feldezett antikváriumra hívta fel figyelmünket, feltétlenül kipróbáljuk, lassan elindítjuk a Galéria menüpontot és a Pózolj antikváriummal versenyt.
  • Én Baráth Kati Scribd-re felpakolt írásaira csudálkoztam rá, nézzétek meg ti is, ez egy ilyen jótét adás, helyébe jót várunk ám.
  • Ádám az élő adás varázsát hozta el közénk, Facebook oldalunkon kedves kommentelő, Botykai Zsolt dobta be az NPR száz legjobb ifjúsági regény listáját, frusztrálóan sok ‘akarom’ könyvvel.
  • Én egy szép plakátot halásztam le, krumplinyomda stíl felnőtteknek
  • Ádám még egy kis aktuálpolitikát is bedobott, persze igazából nem, mindenesetre az elég semmilyen interjúban mond tetszetős dolgot is L.Simon
Mit olvastunk
  • Még mindig jó nekem, egyrészt elalvás előtt meséltem magamnak, a Csillagpor után nem össze, de szétfut az ember szájában a nyál, aztán a párnára, ugorjunk. Miéville Armada könyve viszont nem hagyott aludni, amíg be nem fejeztem, néhol átcsap mesébe, néhol különös filozofálgatásba, de úgy úszod meg, ha áthúznak a hajó alatt, ha elengeded magad. Magyar szerző is jutott a hétre, a Fehér tigris erős felnőttmese, itt meg utána nem megy az alvás. (MEK link hozzá.)
  • Ádám is regényfolyamba vetette magát, persze ahogy halad, még két adásra fussa belőle, Merle 13 kötetes történemi monstrumából már a harmadik kötetnél jár (itt az első és a második kötet linkje a rend kedvéért), és nagyon szereti, a XVI. század még akár élhető is lehet szerinte, azért aggasztónak ítélte, hogy aki harminc körüli, az már koros a regényben, persze mert Ádám… – és itt lehet inni a poszt olvasásakor. Ezen felül belelapozgatott Angus J. Kennedy 2002-es kötetébe, ami még tényleg útikalauz lehetett, vagy már akkor sem?
  • Balázs is kitartó, tovább falja Akunyin köteteit, most a politikai krimi van soron és Az államtanácsos, komoly dolgok ezek, és komor dolgok történnek, ellenben csodás film készült belőle Ádám ajánlása szerint. Volt itt még egy riportokból összepatchwork-ölt könyv a Meat Puppets tagjairól Greg Pato tollából úgy fest, jobb, ha inkább énekelve beszélnek a fiúk, de leporolni ezeket a régi zenéket kiváló alkalom.
Ádám a termékbemutató végére hagyta a vásárlási lehetőséget: Pelecanos könyvei kaphatóak az Alexandrában olcsón, és márnemispénzért (50 Ft) a Könyvudvarban.

 

Bájos linkek

1 thought on “Ötvenhatodik, “Balázs a neutronviharban” adás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .