Ötvenegyedik, majdnem ötvenkettedik adás

Amíg a fiúk jól megérdemelt pihenésüket töltik, addig szorgos női ujjak bogozzák össze a mai poszt intertextíliáját, tessék elnézni a bogokat, bugokat.

Híreink voltak

  • Összefoglaló cikk a pancsolókádbéli viharról, valamint arról, milyen is voltaképp a jó gyerekkönyv. Nincs ellenünkre az ilyesfajta harc, motiváltságot, figyelmet jelez, ebből még bármi kisülhet, pl. a teljes kacsa- és üres samponosdoboz territóriumok új leosztása.
  • Beszélgettünk a Moly használatáról, valamire mindenkinek jó, nektek, kedves hallgatóink, például mire?

  • Az Ad Astra Kiadó író-olvasó találkozót szervez 2012.július 19-én, a vendég Cat Valente, további részletek a Facebook eventen. Mi ott leszünk, üdvözlő koktélokkal készülünk fel Cat dominá(n)s személyiségére – nekem bejön.

  • A Litera Netnapló sorozatába (mint kiderült, továbbra is) várja a pályázókat, pályázatokat, nosza, küldjétek be életetek 3000 karakteres lenyomatát. Jelenetkezés, információk itt.
  • Ádám felhívta a figyelmet, hogy az utolsó (immár utolsó előtti) Netnaplót a már többször felemlegetett és elismerően megidézett Nyári Krisztián írta, nyaralás idejére rövid lélekbonbonok (elnézéstbocsánat).

Mit olvastunk

  • Gabi, azaz én faltam a betűket és színes, megrázó ábrákat: Sandman 34. magyarul, Margaret Atwood: Penelopeia, Horváth György: Ólompegazus fogyott el – remek hetem volt miattuk, mindet ajánlom (melegen nem merem).
  • Ádám ismét komplett történetbe rejti el olvasmányélményeit, lágyzselatin kapszulában csúszik le olyasmi, amit amúgy szánkra (észre) sem vennénk, pl. Kátai Zoltán: Kátai – Krónika, de szóba került Hope Mirrlees Lud-in-the-mist című könyve, amely Gaiman tízes listáján is szerepel, patinás ősfantasy.
  • Balázs szintén a klasszikusokhoz fordult, és Stephen King egésztégla regényét, a 11/22/63 című opuszt ajánlotta – végre valaki ír a Kennedy-gyilkosságról.

Bájos linkek

2 thoughts on “Ötvenegyedik, majdnem ötvenkettedik adás

  1. Engem a moly önfegyelemre és kitartásra tanít. Távlati célom, hogy egy percen belül fel tudjak vinni egy könyvet az adatbázisba. Szerintem négy-öt év múlva már sikerülni fog.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .