A huszonhatodik “Isten neve” adás a wikipédia ismertetésével
kezdődött, de hát megérdemeltem, ha már ilyen unortodox adáscímet
találtam. A szám és a név úgy függ össze, hogy a JHVH, azaz a
tetragrammaton betűinek összege 26.
Emellett szó volt még arról, hogy Cory Doctorow szerint a sci-finek
abszolút nem dolga megjósolni a
jövőt.
Meg arról, hogy míg a Galaktika és a Booker egy egészen durván égő
könyvnyerős játékot
indítottak el, addig az SFsignalon lehet két jónak tűnő kisregényt
nyerni.
Azt olvastuk hogy…
Én vadul lelkesedtem Láng Benedeknek A rohonci kód című
könyvéért, ami a Rohonci kódex eleddig megfejtetlen, száznál is több
jelet használó titkosírásáról szól. Illetve húztam kicsit a számat Tim
Maughan Paintwork-jének első két novellája miatt, de a harmadikat
majd a következő adásban szénnédícsérem.
Balázs végigolvasta az 1Q84-et becsületesen, és jobbnak tartotta,
mint az új Eco regény volt. Egyértelmű istenítés azért nem volt.
Gabi befejezte Alvtegen utolsó kötetét, az Árulást, amit kevéssé
szeretett, mint az eddigieket, belekezdett van Vogt A Nulla-A
világa című regényébe, ami több mint hatvan éves, de állítólag nem
poros. És végül talált egy Maigret regényt, ami nem jó.
Bájos linkek
Bár már vége a könyvnek, a szerző neve helyes sorrendben Murakami Haruki. Az elviselhetetlen narrátorok tényleg meg tudnak ölni egy könyvet – én ezért kerültem sokáig le Carré-t , azután az amerikai helyett az angol felolvasó meggyőzött.Illetve örömmel vettem észre, hogy Láng Benedek két korábbi könyve fent van az MMP-n, plusz az oldaláról is elérhető egy izgalmas tanulmány.http://www.filozofia.bme.hu/people/Lang-Benedek
blog.booksontheknob.org/2012/01/free-audiobook-metatropolis-cascadia.htmlez meg egy ingyen audionovelláskötet, jó felolvasókkal, és nagyon jó novellákkal. Az egyik novella lehet, hogy nem tetszene Moldovának. (A másikban meg szavazójogot kapnak a mókusok.)