Hetvenötödik, “posztapokaliptikus” adás

Ami megérdemel egy apokaliptikus posztot, és biztos vagyok benne, hogy ezt a viccet még soha nem sütötte el senki – jóérzéssel. Node egy rossz vicc még nem a világvége. Viszont az évé tényleg itt van, idei utolsó adásunkat hallhatjátok, ezúton is kellemest, boldogot!

Híreink voltak

  • Ádám még egy utolsó akciót dobott be a köztudatba, csak egy email kell hozzá, és regény, novelláskötet hull az öletekbe. Plusz felajánlást is tett, a szerintünk remek (mi csak kérdeztünk) Facebook könyvajánlókat is kiteszi gyűjtőposztba, elkél az később. Majd kommenteljetek, ha szerintetek valami kimaradt, vagy jó volt megkapni (szünetre fogalmazásházi).
  • Téma volt egy 2008-as hír kapcsán a gépi írás, a program hozott anyagból dolgozott (majd biztos sanyarú gyerekkorából), de semmi hír, vagy eltűnt a süllyesztőben, vagy éppenhogy sikeres, csak kapott nevet címlapra, fotót fülszöveghez.
  • Egy esszé is előkerült, téma a copy right, ehhez Ádám Hacktivity előadást ajánlott, videó is van.
  • Beszélgettünk arról, mit tervezünk elolvasni az ünnepek alatt, persze az idő természete ezt úgysem fogja engedni, viszont ugyanezen okból végül nagytakarítás sem lesz, és így máris van jó oldala a dolognak. Könvyek exkluzív tartalomként az adásban!
  • Kiszínes a Rejtő lexikon kritikája, ígérjük, belelapozunk.

Mit olvastunk

  • Én keményvonalas voltam, dicsértem módjával a Spirál képregényt, mód nélkül A kört, ami nagyszerű skandináv YA elegendő valósággal a mágia mellé, és a móka kedvéért bedobtam A kockavetőt is, amit szavazataitok alapján folytatok vagy vetek a sutba.
  • Ádám újrakezdett, és már feléig jutott a The Yiddish Policemen’s Union regénynek, Alaszka és a zsidó állam, mindehez az alkesz nyomozó és a messiásgyanús sakkozó hullája már elég kell legyen az érdeklődés felkeltéséhez, 
  • Balázs a Patrick Melrose sorozat első darabját méltatta, és rá is fért, talán szikár való nem lenne elég kecsegtető: arisztokrata hősünk ezt-azt tesz, közben öregszik és nem szimpatikus, Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, jónak ítéltetett. (Adás után érkezett a hír, hogy jut eszébe, egyébként Chabon, Ádám szerzője ajánlotta be Balázsnak a könyvet.) 

És a végén összeáll minden egy képpé. Jövöre ugyanitt, és januárban valahol iszunk is, ha eljöttök. Köszönjük, hogy hallgattok, boldogot, kellemest!

Bájos linkek

  • Az adás egy egyszerű mp3 fájlban
  • A Hármas könyvelés hírcsatornája
  • ITunes feed, csillagozz!
  • 3 thoughts on “Hetvenötödik, “posztapokaliptikus” adás

    1. A kockavetőhöz szólnék hozzá.Valóban erősen megosztó. Akik ambíciózusak, erős éntudattal bírnak, és alapjában véve rendben vannak magukkal, azok lehetséges, hogy átsiklanak a lényeg fölött. Mindössze annyit fognak érzékelni, hogy egy életúnt ember bekattant, őrültségeket művel, és ez így önmagában tényleg kevés egy könyvtől. Kölcsönadtam egy hölgynek, és ő sem bírta sokáig, hasonlóan a “vicces szexjelenetek” irritálták. Érdekes, én egyáltalán nem ezt a részét láttam meg. Sokkal inkább azt, hogy a felvázolt alternatív életmodell követésének, ha nem is teljes egészében, de van létjogosultsága. Ha a könyvnek ez az alap tézise nem kapot el már a 60. oldal után, akkor szerintem nyugodtan rakd le. Tény, hogy nem való mindenkinek.

    2. Hú, köszi a véleményt. Igazából nem a vicces szexjelenetek irritáltak, azokkal csak annyi volt a gondom, hogy ennyi nekem kevés. Nehéz megfogalmazni, mi nem tetszett, elsőre az, hogy mivel ajánlották, sokat vártam tőle, és ennyi oldal után nem éreztem, hogy beváltotta ezt. Illetve talán az, de még próbálom megrágni, hogy a főhős unalma miatt semminek nincs tétje az életében és a regényben, minden viccesen elsütött, a sorozatgyilkos paciens, a megcsalás, a pszichoanalitikusok kis szócsatái, így nekem, az olvasónak is súlytalanok. A saját keretei feszegetésére tényleg jó a random választás kipróbálása, de hat oldala van a kockának, és egyelőre semmit nem tudtam meg, hogyan is választja ki a hat lehetőséget, amiből aztán a kocka kiemel valamit. Egyszer volt ez leírva, és akkor éreztem is, hogy a jelen helyzetében keresett hat elágazást, de utána hogy került elő a krisztusi nap, és mik voltak az alternatívák pl., az rejtve maradt.

    3. A kockavetőt én is olvastam, és kissé bő lére eresztettnek találtam. Az alapötlet jó, de attól még lehetne kissé tömörebb a szöveg. A szellemisége értelmében nem a szavazatok alapján kell eldönteni, hogy olvasd-e tovább, hanem kockadobással 🙂

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .