… melyben egy íjászról sem esik szó, sőt egészen keveset viccelődtünk úgy, hogy közben mégis. És ez így lesz végig, adás során ambivalensek leszünk, nyomor és móka-kacagás között foglaljuk az állást.
Híreink, témáink voltak
- Lefaragtak a Csodaceruzából (nyomor és móka, mondtam), nem kaptak NKA támogatást, sok-sok (1, 2, 3 és 4) link a nyílt levelezésről, melyből kiderül számos dolog, az igazság több eleme, de egy gyerekmagazin léte talán nem is így fontos. Aki ismeri az újságot, meséljen róla, másodkézből jónak tűnik.
- Szót ejtettünk a vélemény és kritika valós vagy vélt különbözöségéről, valami kikerekedett belőle, de ez is jó sörözős témának tűnik, addig marad a komment.
Mit olvastunk
- Ádám egy szövevényes történet során belekeveredett a Szeleburdi család olvasásába, és ott is ragadt, úgy fest, bizonyos gyerekkönyvek később is szórakoztatóak, jó kérdés, hogy csak annak-e, aki már gyerekként olvasta. Mellé csapódott Warren Ellis képregénye is, a Freakangels, na, itt a nyomor, legalábbis posztapokaliptikus, és igen dicsért.
- Balázs befejezte Junot Diaz könyvét, ami úgy jó, hogy minden szerelem darabokban, szóval ajánlott. És a Brave Story is befejeztetett, de az úgy rossz, ahogy nem volt törvényszerű, és ha tovább folytatom az enigmatikus mondatokat, belátjátok, hogy itt csak az adás meghallgatása segít.
- Nekem kellemes, bár nem frenetikus élményt nyújtott Rowling Átmeneti üresedése, próbáltam véleményt megfogalmazni, de végül csak kritizáltam. Kováts Judit könyvét viszont nem lehet elfelejteni, nem is szabad.
Mégse legyünk ennyire szomorúak, hát felvetettük Rejtőt, újra fogjuk olvasni becsülettel, és megkeressük benne az örömet, nektek pedig rögtön szolgálhatunk eggyel, a Mese a vakondról, aki tudni akarta, ki kakált a fejére az a történet, amit igazán jól lehet felolvasni magunknak elalvás előtt. Képekkel.
Bájos linkek
Ez a Pókember nem az a Pókember.Van egy tényleg pocsék lap, és van Pókember képregény.
Illetve ha Rejtő már nem vicces, akkor kell belekezdeni a Csontbrigádba.
Mint olyan, aki rengeteg Rejtő regényt olvasó, bátran állíthatom, Balázs, hogy nem veled van a gond. Anno, diploma után pár hónapot munkásszállón töltöttem, mert olcsó volt, nekem meg nem volt pénzem. Amellett, hogy pár (férfi) pornószínésszel is megismerkedtem (Mit dolgozol? A médiában. És mégis azon belül? Hát, .. pornó.) csak Rejtőt olvastam. A 6 kötetes két-tégla Rejtő összessel jártam mindenhová. Szóval, Rejtőben roppant könnyen bele lehet fásulni. Néhány regény után unalmas lesz a humora. És akkor még a (finoman szólva) kevésbé sikerült műveiről nem is beszéltünk. A legrosszabbak, amik humorosnak készültek, de nem lettek azok. De van menekvés: tapasztalatom szerint enyhén spicces állapotban minden poén működni fog.
Huhh én milyen régi netes néni vagyok, emlékszem még amikor késhegyig menő vita volt 2007-ben a porontyon erről a könyvről. Felháborodott anyukák kontra vicces apukák. Most biztos lefutják ugyanezeket a köröket a gyerekszobán is:)
offtop, moderáljatok légyszi, mert ennél szemtelenebb/ostobább/hülyébb komment nincs is: nem akartok Ádámnak egy mikrofont venni? általában is elég nehezen érthető amit mond, de a kulcsszavaknál/mondatoknál ez kéenyeesé válik, 3-szor, 4-szer is neki kell futni egy 50%-os megértéshez, ami a felhasználói élményt rendesen rombolja az iphone default 15mp-es visszaugrálásaival. (szó se róla, így harmadával nő a hallgatási idő, ami nem rossz :D) gyakran még a visszatekergetés sem elég, guglizni kell, hogy rájöjjek, miről van szó, és ez kocsiban tud meredek lenni 😀 ha indítanátok egy paypal-donatet egy semi-pro mikrofonért, elsőként adakoznék! :))) ésés mégegyszer elnézést a kommentért, önző módon a javamat akarom.
Ne kísérts :)Van a fiókban egy Sony sztereómiki meg egy AKG, most állhatok neki játszani, hogy melyik jobb. Vaktesztként majd a következő két adás után jelezz vissza, hogy melyik volt használhatóbb. 🙂 Nem fontos ide, van emailem: adam@worldshots.hu(Azt’ ha egyik se, még mindig ott a lehetőség egy újabb mikrofonra.)
Otto, Lobo, ezek éppen sörözéshez illő témák. ,)tutuka, le a kalappal a kitartásod előtt!
Visszajelzés: 157. jó kilátás adás | Hármas könyvelés