Melyből kiderül, hogy híreink egyre inkább Facebook oldalunkon jelennek meg, természetesen az lebeg szemünk előtt, hogy a hallgató kedvében járjunk – méltóságunk csorbítása nélkül, tehát nem lesz holmi “könyvet sorolsunk ki, ha megosztod posztunkat”, habár valami erős játékot, melynek során be kell járni fél Budapestet, és meg kell inni számos kisfröccsöt/forralt bort, nem tartunk elvetendőnek.
Témáink voltak
- Egy SFmag cikk kapcsán a gender és a zsáner viszonya, avagy érzékenyebben reagál-e a spekulatív fickió szerzője a társadalmi problémákra, vagy egyszerűen jobb biznisz fenekelős könyvvel kijönni. Felbukkant a feminizmus, mint olyan, és az is, még mindig, már megint, milyen nehéz megtalálni a jó könyvet olyan témában, amivel csak ismerkedik az ember. Ajándék1: fülszöveg azoknak, akik nem hiszik el, hogy egy társadalomkutatáshoz csak ilyen fülszöveg dukál, illetve ajándék2: pc beszédhez iránymutatás.
- Ádám a színes-szagos könyvek témáját piszkálta, a vesézett cikk diákok olvasási szokásait riportoló e-bookról szól, hova vezet mindez, bezzeg amikor mi kezdtünk el netezni, palatáblára skrajboltunk, és egy cipősdobozban laktunk az úttest közepén.
Mit olvastunk
- Ádám kisregényt is tudna írni az Erebosról, ami sanszosan jobb lenne, mint maga a könyv, de ez nem kritika, csak vélemény ugye. Többet és szebbet majd a Kötve-fűzve oldalán keressetek, ott kidomborodnak a pozitívumok is. Nick Carr viszont jól megmondta, a Does IT matter? okés technikailag, holott jóval régebben született, mint a gyerekthriller.
- Én mindenféle férfimúltelemző regényekkel múlattam az időt, Ishiguro könyve, az Árva korunkban kellemesen WTF (mi a szösz?), és megmutatja, számít az életmű keretében olvasni egy-egy darabot, Nádas könyve egyre jobb, ha valaki ismerkedni akar a szerzővel, nyugodtan csapja fel A családregény végét.
- Balázsnak is megvolt a maga technológiája és lengyele, McAffee története kész regény, ezt kellene megírnia valakinek (és meg is fogják ezeren), reménykedjünk, hogy nem csak őrültek kezdik el megvalósítani álmaikat 40 felett. Kosinsi Being there regénye pedig mindenkit megvett, a tabula rasa elme és a média találkozása ma is működik, tessék előszedni a filmet is, mi is így teszünk.
Bájos linkek
Csak nagyon röviden: témába tapogatózáshoznagyon jó p. a Very Short introduction sorozat:http://en.wikipedia.org/wiki/Very_Short_Introductions Pont macskás nincs, a feminizmusos kötetet meg le szokták húzni, de társalgási szintű tudáshoz/ugródeszkához kiváló.