Hatvanhetedik, “Holmium” adás

Mindenekelőtt az esemény: 27-én, szombaton, egy sikerekben gazdag, boldog munkanap végén sörözésre gyűlünk össze. A pontos helyszín még nincs meg, kommentekben nyugodtan ajánljatok kellemes zugokat. Amint kitaláljuk a helyet, elkészül a Facebook event is, ahogy az illendő. Aki most nem ér rá, ne búsuljon, egyrészt hiányozni fog, másrészt lesz még alkalom összekoccintani a könyvgerinceinket.

Híreink voltak

  • Az Amazon szigorú volt és igazságtalan, nagy port vert fel az eset, de hogy leülepszik-e simán, az majd kiderül. Mindenesetre érdekes a kérdés, mit mond a jog, enyém-e a könyv, vagy csak úrbérért művel engem, mivel tartozom a szerzőnek és a kiadónak, hogyan tudom védeni azt, amiért fizettem.
  • Ádám ennek kapcsán még bedobta a Frankfurti Könyvvásár zárócikkét, már a németek is a jogokat emelik ki.
  • Még egy jó hír, drágulhat az e-book, legyen mindenkinek egyformán nem jó.
  • Igyekeztem papírkönyves kalandozásaimmal feldobni a hangulatot, két remek antikváriumban sikerült vásárolnom, a Weöresben szívükön viselik a scifi és fantasy irodalmat, némely anyaguk a Vaterán is elérhető. A Játékudvarban három mesekönyvet csaptam a hónom alá, ráadásul egy féldrágakövet is választhattam egy kübliből, jobb, mint a nyalóka a doktor bácsinál.
  • Finn nyelven is megjelennek a magyar könyvek, köszönjük ezt a Helsinki Könyvvásárnak, ahol díszvendégek vagyunk. Ha valaki lát Budapest Noir fínn borítót, gondoljon ránk. Mi is gondolunk rátok, ha friss Kondor borítót látunk, csinos, a címe pedig blikkfangos.
  • Dworkyllnak köszönhetően a szex is megjelent az adásban, azért mégis jobb könyvolvasással takarózni, minthogy Csókolom, jöttem megreparálni a vízvezetéket.

Mit olvastunk

  • Az antikváriumok jól elláttak, Clive Barker meséje kellemes, és szerencsére elég nagy vagyok, hogy maximum egy éjjel forgolódjam nyugtalanul tőle, McDevitt sorozata (benne ez meg ez a két kötet) egyértelműen nagyobb szüneteket kér a kötetek közé, azért így sem rossz, és van másik. A Behálózva Barabási Albert-Lászlótól igazán érdekfeszítő (mondhatni, leköt), Ádám pazar linkeket bányászott elő fizikai history-jából, pl. a Mindentudás Egyeteme idevágó előadását, valamint egy 70-es évekbeli sorozatot, a Kapcsolatokat, amelyben minden mindennel összefügg, és nem bestseller kalandregény.
  • Balázs szolidan egy könyvről mesélt, igaz, az elég monstre, a Marvel történetét ismerhetjük meg, az mindenképp elgondolkodtató, hogy közben beficcent pár képregény vásárlása is, szóval fegyverkereskedelem, prostítúció, egyéb csúfságok nem szerepelnek a cég portfóliójában, vagy ha mégis, akkor csak direkt ködösítettem a posztban.
  • Ádám bepótolta a Tüskevárat (te jó ég, 1957-es!), újabb kötelező, amit felnőtt fejjel mi magunk ajánlgatunk felebarátainknak, rendelésre szívesen megnézünk még pár ilyen klasszikust. Ezen felül egy építőmérnök tudományértelmező esszéjének vágott neki, sok érdekes adat, valahova vezetnek ezek a sínek is.

Bájos linkek

12 thoughts on “Hatvanhetedik, “Holmium” adás

  1. Attól, hogy Luxemburg árat emel, még nem feltétlenül lesznek drágábbak a könyvek. Az amazon azt csinálta, hogy ő három százalék áfát fizetett, a könyvesboltoknak viszont húsz százalékot számolt föl. Vagyis egy tízfontos könyvnél nyolc fontnál indult az egyeztetés, hogy akkor mennyi járjon nekik, mennyi a kiadónak, miközben ő már zsebretett 1,94 fontot.

  2. Ó, azt a verset már elsütöttük korábban szerintem, úgy emlékszem, valami képregényes gyűjtés volt az is. Az biztos, hogy most is eszembe jutott, de hát nem lehet ismételgetni magunkat ugye. ,)

  3. A Transmetropolitant és a Walking Deadet is kettesével rendelem, és tényleg nem kívánja semmi porcikám, hogy egyben megszerezzem az egészet, pedig lett volna rá alkalom, nem is egyszer (megadom a lehetőséget, hogy a) még a vége előtt elbukjon a sorozat b) fokozatosan hatalmasodjon el a rajongásom).És igenis jó a szaga!!!!

  4. Elfogult vagyok mélységesen, de a Transmetropolitan szerintem nem fog elromlani. Cserébe utána soha sem tudod csillogó szemmelé nézni az amerikai választásokat. Nem mintha baj lenne. 🙂

  5. Mert eddig csillogó szemmel néztem bármilyen politikai akciót 🙂 Igazság szerint nem is a társadalomkritikai izék tetszenek leginkább benne, hanem az igen szórakoztató főhős.

  6. Szégyen, de még csak nem is újraolvasás lenne. Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy csak a három testőr sorozatot olvastam. Jó tipp.Cserébe tudok ajánlani filmet a L’autre Dumast, amiben Dumas-nak és társírójának munkáját mutatják be. Csendes vasárnap délutáni mulatság: http://www.imdb.com/title/tt1259591/

Hozzászólás a(z) Komavary bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .