Buenosz morgen, azért frissülünk most ilyen korán, mert este a New Tech Meetup ötödik szülinapján fog inni a teljes Hármas Könyvelés stáb. Ha elég messze laktok, akkor idefelé úton meg lehet hallgatni az adást, utána meg sör meg torta!
Az adás címe azért Goldberg, mert ez a harmincadik, és Goldberg-variációból is pont ennyi van. Ez elég apropó ahhoz, hogy olvasás közben meghallgassátok a művet – a fotó alapján a fiatal – Glenn Gould előadásában. (Hat részben töltötték fel, ez az első.)
Híreink voltak
Az ekönyvekben nem – vagy nem igazán – van borító, pedig hát kell az a könyvnek. Az elefántos viccet nincs pofám elsütni, olyan régi, úgyis tudjátok melyikre gondolok. Borítópályázatok viszont még vannak, annyira, hogy a Typotex kiadó most zárta le sci-fi tervező pályázatát, amire érkeztek remek, minimál munkák is.
Van aztán a csőben kritikaíró pályázat is, amin 45 ezer forintot, dicsőséget, és egy-egy kipécézett író örök rosszindulatát lehet nyerni. Már a legutolsóért megéri, megmondhatja bárki, akinek szidták már az anyját kritika miatt.
Elbeszélgettünk arról is a Guardian cikke kapcsán, hogy össze fog-e olvadni a jövőben az internet és a könyv. Illetve rendezettebbé válik-e a net, és hiperlinkeltebb lesz-e a könyv. Nem jutottunk dűlőre, de szerencsére ráérünk vele.
Közben a haladó szakkönyvkiadók bezáratták a Library.nu (született Gigapedia) kalózkönyvtárat. Valami négyszázezer szakkönyvet töröltek, cserébe az a pletyka, hogy már indult két utód is. Ennyit az adásban még hallható pesszimizmusomról.
Négy cuki hírből kötött bokrétát a Litera: van benne keresztbe néző Rushdie, kékharisnya bál, és macskás könyv James Joyce-tól.
Mit olvastunk?
Gabi kettős stratégiát alakított ki: Sofi Oksanen Tisztogatásával sokkolja magát, és hozzáolvassa Brian Selznick A leleményes Hugo Cabret filmet játszó rajzokkal teli gyerekkönyvét. A kettő pedig kábé kiegyenlíti egymást.
Balázs videojátékos könyvet olvasott, Christopher Golden Uncharted című opuszát, amely az Uncharted című videojátékhoz íródott, ennek ellenére nem rossz. A fejtörőket azért jobb kontrollerrel megfejteni, mint elolvasni, ahogy a hősök gondolkodnak.
Én pedig Ördögi Roy Slade Cápakaka című, önéletrajzi elemeket is tartalmazó kötetét olvastam, amiről el nem tudnám mondani, miről szól, viszont többször is felröhögtem hangosan közben. Illetve elhittem Kornya Zsoltnak – jól tettem – hogy Poul Anderson Van Rijn-sztorijai rendkívül szórakoztatóak. A figura olyan, mint Han Solo és Piszkos Fred keveréke, csak nem olyan szerény, mint Solo, és nem olyan önzetlen, mint Fred.
Bájos linkek
Vannak antikvárium-programok, amelyek segjtségével rengeteg könyvet lehet feltörneti-kezelni mondjuk az amazonon keresztül. Ezek sokszor a beárazást automatikusan végzik. És van, amikor két program egymásra talál, és elkezdenek egymásra licitálini. (ha X pénzért van fent könyv, akkor ők adják X plusz egy piciért. Ezt meglátja a másik program, gyorsan ő is emel.)Néha milliókig is felpörög. PS Publishing – én is mindig keverem a PM pressel :p http://www.pmpress.org/content/index.phpEz a “nézem a Poulcomat” durva volt. :)Uncharted: kihozta a Fumax magyarul. http://www.fumax.hu/uncharted-a-negyedik-labirintus/Firstborn ingyen: http://www.tor.com/stories/2008/12/firstborn
Érdekes mód bennem is az élt, hogy Poul Anderson egy nálunk is felkapott író. Személyesen csak a Változó csillag van meg tőle, annak is már tizensok éve, hogy olvastam, de meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem tett rám mély benyomást. Abszolút középszerűnek találtam, talán ezért nem is ütköztem abba a falba, hogy szerettem volna többet olvasni tőle, csak nem találtam több magyar nyelvű könyvet…