226. fekete törpe adás

Azzal a remek hírrel kezdtünk, hogy Balázst nem vitte el a Dengue-láz, sőt közel se került a kórhoz, amiről amúgy egy remek pszichedelikus rockbandát is elneveztek, ami manapság játssza a hatvanas-hetvenes évek kambodzsai zenéjét. Mivel azonban társunk nem kapott el semmi ilyesmit, ellenben az adásfelvétel során szipogással kontrázott az én kattintgatásomra, lépjünk is tovább.

Ádám egyrészt nekikezdett Geoff Dyer The Ongoing Moment című könyvébe, amit egy maroknyi adással korábban Balázs ajánlott. És meg is lepődtem, mert egymásba folyó esszéket kaptam, alig tagolva. Ezek jók, okosak, hasznosak is, de azért nem az a tipikus elalvóskönyv. Például soha nem lehet tudni, mikor érünk egy fejezet végére. Viszont tanít fotótörténetet, van egy Nyáry Krisztián művészetét megidéző személyes íve, és hát van szó fotókról is. Jó darab!

Jonathan Stroud A szamarkandi amulett című ifjúsági regénye is jó, de más miatt. Egy különösen cinikus noir nyomozó lelkesedésével narrálja végig a varázslók belső harcait egy, a rendszeren belül helyezkedni próbáló tanonc által megidézett dzsinn. Bartimeus okos, ezredévnyi tapasztalata van, a hozzá járó ezredéves ellenségekkel, és hát a beképzeltség várja is megáll. Olyan vád ez, amit rá lehet sütni Robert Merle Francia história regényének néhány szereplőjére is. Na de aki a teljes francia politikára úgy lát rá, mint a sztorik mesélője, Pierre de Siorac, annak van oka némi beképzeltségre. Bővérű, helyenként erotikus, másutt okosan történelmi regények ezek, a ponyva legjobb hagyományait ismerve és megtartva íródtak.

Gabi Oyinkan Braithwait regényével indított, és bár azt elárulta, ki a gyilkos, de azt nem, hogy ez miért érdekes információ. Ami ahhoz képest, hogy a regény címe az, hogy My sister, the serial killer, a nemspoilerezés csodás, olimpiai szintű példagyakorlata. Akit érdekel, hogy mégis hogyan áll össze az egész, az utolsó oldalig kell olvasnia a könyvet. Na ez a kihívás.

Aztán Alastair Reynolds Lassú lövedékek című kisregényéről volt szó, amiben nem az utolsó oldalra jut a robbanás. A kisregény tele van ötlettel, tele van háttérrel, van egy érdekes világa, és mindezek kifejtésére nincs hely a kisregényben. Amit Reynolds nem tud megoldani, abban a szituációban brillírozik Martha Wells, az Artificial condition kisregényben. Az emberek között magát embernek álcázó gyilkos robot/kiborg, az ő haverja egy hajót irányító mesterséges intelligencia tulajdonképpen szívmelengető. Itt került szóba Alex di Campi Hells Kitchen Movie Club sorozata is.

Balázs egy első hallásra a rémisztő és az unalmas között egyensúlyozó regénnyel jelent meg. Jill Ciment könyvében egy gyilkosságot tárgyalnak, de mivel az egészet a nappalt a bíróságon, minden más időt pedig egy motelben pihentetett esküdtszék tagjainak nézőpontjából látjuk. Véges mennyiségű szórakozás, a külvilágtól távoli helyzet, egy utolsó házasságon kívüli kaland lehetősége – minden benne van a kalapban. Akit érdekel, hogyan lép félre egy esküdt, az A Body In Question címet keresse.

Bájos linkek

225. vagy cím van, vagy hang adás

Érdekes ez, mert hang lett végül, tehát nincs cím, de akkor a hölgy vagy a tigris lesz az ajtó mögött? Egyezzünk ki abban, hogy minden belefért az adásba, amit akartunk, sőt több is, nők és vadállatok, gyilkosok és szeretők, hang és cím is bőven.

Balázs David Szalay kötetével indított, úgy tűnik, terem babér a kisprózának is, főleg ha a szerző érti a dolgát, és néhány oldalon ki tud bontani sorsokat, Balázs szerint David ezt tudja, tessék kipróbálni. Vagy ha ezt nem is, legalább az Írjunk történetet hat szóval kihívást érdemes elkezdeni, mindjárt megbecsüli az ember a jól működő, rövidebb anyagokat is, komplex dimenziók tudnak kibomlani ekkora terjedelemben, mondjuk manapság, amikor a szempilla és a babamozi is legalább 5D, igyekeznie kell az íróknak, pláne ha spekulatív a fikció.

Brad Thor viszont nem lett felpontozva, Scot Harvath immár tizenkilencedik alkalommal indul el egy regényben extrémbrutál módon megmenteni a világot, mondjuk azzal a világgal, amit Thor kialakított, nem szeretnék összefutni egy sötét utcában, klisés és gyűlölködéssel teli, köszönjük Balázsnak, hogy nem hagyott minket be(le)lépni.

Ádám régi adósságunkat törlesztette, végre szóba került az adásban On Sai és a Calderon sorozat. Hogy milyen? Csak néhány kiragadott, nem pontosan idézett momentum Ádám bemutatásából: ‘Rejtő Jenő hangulata scifiben’ meg ‘én csak egy kicsit bele akartam olvasni lefekvés előtt, de végül befejeztem az első kötetet hajnalra’. Guilty vagy voltaképp miért is guilty, legyen csak egyszerűen pleasure, örüljünk neki, és ezek szerint ha nem is rövid a próza, de az ember kénytelen csak beszorítja pár órába az elolvasását. Sosem legyen nagyobb gondunk, mint a hajnalig olvasás másnapja.

Panaszra nekem sem volt okom, igaz, Galbraith-Rowling új krimije tekintélyes méretű, de ha a nem túl (vagy nem így) romantikus olvasó át is verekszi magát az első jeleneten (esküvő, hattyúk, epehányás), utána már nehéz abbahagyni az olvasását, alapos, gazdagon kidolgozott whodunit, nagyon szerethető.

Penelope Lively Moon Tigere már kevésbé volt szerethető, persze ha a sznob olvasó tudja, hogy Man Booker meg Golden Booker shortlist, akkor azért csak megkeresi az értéket, annyira nem volt nehéz, mert van benne sok, okos, jól felépített szöveg, de valahogy mégsem az igazi. IMHO.

És itt dicsekszem megint az adásban már elmesélt Insta illusztrációval, gyönyörködjetek ti is benne:

A végén még valahogy – tán a krimi kapcsán? – szóba került a Lapozz a 99-re podkaszt. Ha minket szerettek, ebbe is bele kell hallgatni.

Bájos linkek