230. kék mauritius adás (frissítve: most már jó!)

Szerelmes barátaink, úgyis mint ti. Megint van adás. Ráadásul a tömegigényre – úgyis mint Dani kifogásolta kommentben – válaszul most aztán tényleg jól elbeszélgettük az időt. Azt, hogy ez nem egy egymásra csúszó blabla, Balázsnak kell megköszönni, aki áldozatos munkával megvágta. Megmutatom, hogy néz ki ez a végén:

Na ennyit a motorháztető alatti történésekről. Mert amúgy felvettünk egy tök jó adást, és titeket valószínűleg az érdekel.

Balázst jobb meggyőződésének ellenére rábeszéltük arra a megelőző adásokban, hogy novellákat olvasson. Hozott is rögtön egy olyan kötetet, amiben az önmagukat sikeresen felszabadító amerikai rabszolgák városáról szóló hol mágikus, hol scifis sztorik vannak. Sajnos Rion Amilcar Scott nem érezte, hogy elég anyag van a könyvben, ezért a remek novellák mellé járt egy, az akadémiai világot tollhegyre tűző kisregény is, ami sokkal kevésbé olvasható. A kötet címe: The World Doesn’t Require You és aki esetleg beleszeret a szerzőbe, az tudjon arról, hogy van egy előző, realistább novelláskötete is.

Ádám vagyok és megúszósan toltam. Vagy legalábbis beláttam, hogy egy kémregényt nem lehet csak úgy elolvasni. Arra rá kell szánni az időt. Ennek lett az a vége, hogy egy raklap novellát olvastam, amelyek részben a metálról szólnak, részben a halálról – ez a kettő amúgy összefügg – és részben egyikról sem. Az önmagában érdekes, hogy a nagy férfitémák közé hogyan férkőzött be a rockzene is a foci, a gasztronómia meg ilyesmik mellé. Én Cserna-Szabónál találkoztam először a témával (Az üres csizmácskák éjszakája), aztán Dragomán is coming outolt metálosként, amit persze teljesen értek. (Hevimetál, A maidennel csajozni, A szakállas villanyszerelő) Akinek nincsnek rádióból felvett Apocalyptica, Helloween vagy Maiden albumai az valamit kihagyott. Persze ezt is meg lehet írni több módon, Benedek Szabolcs Az első rockere nekem nem ütött akkorát, pedig ismerős is lehet a téma. Aztán a zenerajongás egy másik fajta kifordítása – itt jutunk el a halálhoz – Dragomán Hangdobozok novellája.

A zenés témát pedig el lehet vinni sci-fi irányba is, erre egy másik Benedek Szabolcs szöveg a példa A féreglyuk. De sci-fiben is van verseny. Rögtön tudok mondani három Mécs Anna novellát, amit érdemes megnézni. (Péter atya, Falafelgolyók, Mirabella megállítja Brüsszelt) Sci-fiben megint előkerül viszont Dragomán, akinek a Tarha című cyberpunk színezetű – vagy nevezzük biopunknak? – szövege például, és ilyenkor nehéz nem eszünkbe idézni azt a Határsértők podkaszt adást, amiben Veres Attila azt írta, hogy Dragomán lelépi a magyar sci-fit.

És ha kéne még olvasnivaló, akkor Szabó T. Anna Mangó nevű tán szerelmes novelláját, Cserna-Szabó András Halál a Tiszán (megint metál és halál) és Tiger Tiger szövegeit azért még nézzétek meg.

Gabi pedig elkezdte elolvasni a Nádasdy Ádám által magyarról magyarra fordított Katona József-féle Bánk bánt. Itt jól elbeszélgettünk arról, hogy befogadható-e ma a dráma, mire emlékszünk belőle, és mi fáj a bajszos pocakos Petúr-féle népeknek benne.

Innen meg ugye nem lehet megúszni azt, hogy a kötelező olvasmányok milyensége szóba ne kerüljön. És az is, hogy bezzeg az István, a királyt meg tudja mindenki énekelni, még ha esetenként csak ironikusan, és csak azért, mert hát a szőrösmellű Vikidál ügynök úr.

mogyorók!

Nem csak a nagy, klasszikus magyar regények esetében jöhet el a pillanat, hogy az olvashatóságuk elmúlik. A jómúltkorában épített Ádám térképes oldalt a Nyolcvan nap alatt a Föld körülből, amiről kiderült, hogy valójában ma egy gyereknek már annyira nem érdekes, mint régen. Ide berángattuk a nem túl jó Jackie Chan filmet is, és a 80days című überzseniális játékot.

És végül megünnepeltük azt, hogy Gabi benne van a Gabo 2019 legjobb SFF novellái kötetében.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!

229. szexi prím adás

Megint patchworkoltunk, vagy ez amolyan potpourri, sőt pemmikán, ami nem vág teljesen ide, viszont nagyon szerettem volna egyszer használni, mármint a szót. Maga a cucc kicsit gyanús, ebben speciel nem hasonlít az adásunkra, ellenben tele van tápanyagokkal, lehet hidegen, melegen tolni, higítani, akár húsz év múlva is fogyasztani – mondjuk hogy podcast lesz-e akkoriban, nem tudom, de a könyv illata ugye, az még minden bizonnyal.

Én pl. jó mélyen beleszippantottam, mert egy egészen régi könyvet poroltam le, az eredeti 85-ös, és nem minden klasszikus ponyvakrimi öregszik szépen. Jonathan Kellerman első Alex Delaware regénye jól csinálta, valószínűleg mert annak idején sem volt az az Johnny Deep, de most már Johnny Deep sem annyira Johnny Deep, az Égszakadást pedig végig lehet olvasni manapság is.

Kelt fotója, szép

Balázs megragadta az alkalmat, és elmesélte saját bűnregény olvasását – ilyen szó használata már spoiler arra nézve, hogy nem lesz itt whodunit, vagy hát ugye a fene tudja, Balázs legalábbis az igazi traumáról nem beszélt. Olga Tokarczuk neve azért mégis valami, és maga a regény is izgalmas, ha nem is a nyomozás az, ami értelmet ad neki. Falusi öregasszony, asztrológia, Blake fordítások, halálesetek a faluban. Ráadásul az írónőnek van novelláskötete is.

Itt visszaszereztem a szót, és meséltem a másik olvasott regényemről: a Frankissstein egyrészt bravúros, mert számos nehezen összepasszintható szálat is gyönyörűen (értsd ügyesen, viccesen, szívmelengetően, szívfájdítóan) egybefont, másrészt meg a szálak, az AI, Mary Shelley, a szexbotok önmagukban is érdekesek, sznoboknak meg ott a hívószó, a Booker longlist. Azért a sok szál összefonódva néha túlsúlyos kötél lett szövedék helyett.

Ádám Michael Lewist hozott, volt már róla szó korábbi adásban, akkor is igen érdekes figurának tűnt, egyrészt hiteles, másrészt pedig nagyon úgy tűnik, jól tud mesélni olyan témákról, amik önmagukban izgalmasak, de valamiért nehéz egy laikusnak átérezni az izgalmát. Értékpapírokkal kereskedni szinte már-már olyan, akár kamionosnak lenni a dicső nyolcvanasokban, Lewis megmutatja (többek között), miért sántít a példa, no meg sok mást is. Lewis eladja a brókereket nekünk, Ádám pedig Lewist és a Villámfiúkat.

Balázs a végén még észbe kapott, és egy klasszik nonfiction művel is előrukkolt (én meg az aha élménnyel, ahogy visszahallgattam, vagy ötvenszer, ezúton is sorry), The Subtle Art of Bot Giving a F*ck selfhelpbook expertünk szerint elég jó, és nem csak azért, mert a csontig rágott esettanulmányokkal gurigázik, hanem mert például azt is elmondja, hogy teljesen jó, ha nem mindig jó.

Bájos linkek