Barabás András: Újrafordítás – Mikor, miért?

Az irodalmi szövegekhez fűződő viszony társadalmanként változó. Az Egyesült Királyságban például a magyar színházak egyik legsikeresebb szerzőjét, William Shakespeare-t évtizedek óta „bilingvis” kiadásokban is publikálják, vagyis egy oldalpár egyik oldalán az eredeti, a másikon a modernizált szövegváltozat olvasható.
Magyarországon ennél szakrálisabbnak tekintik a kanonizált szövegeket. „Bilingvis” kiadásban legfeljebb nyelvemlékeket adnak ki, oktatási céllal. A népszerű kiadásban megjelenő régi, magyarázatokat igénylő nyelvváltozatban megfogalmazott szövegek ritkán kapnak jegyzeteket, és a jegyzetapparátus gyakran tűnik esetlegesnek. Igaz, nehéz lenne vonalzóval meghúzni azt a műveltségi szintet, amely alatt fölösleges jegyzetelni, fölötte viszont szükséges. A kritikai kiadások jegyzetei sem feltétlenül a nyelvi érthetőség szempontjára koncentrálnak.

A fent vázolt hozzáállás a fordításirodalomra is érvényes. Magyarországon két oka is van, amiért a fordított szövegeket sokan érinthetetlennek tekintik. Az egyik a nyelvközösség kicsinységének tudata: a fordításokkal bizonyítjuk, hogy csekély idegennyelv-tudásunk ellenére mi, a csöppnyi magyarság is birtokában vagyunk a világirodalom kincseinek. A másik, hogy a legjobb fordítók gyakran a legkitűnőbb magyar írók-költők soraiból kerültek ki, márpedig az ő szövegeik az első pont szerint érinthetetlenek. Angliában nem okoz megrendülést, felháborodást, szemöldökfelhúzást egy új Anna Karenyina vagy Bűn és bűnhődés.

A gyakorlatban sokféle magyarázata van, ha újrafordíttatnak valamit.

Egyszerű eset, ha a fordítás egyfelől silány (magyarul nem gördül megfelelően, elemi stílusbakik, egyeztetési anomáliák, hibás vonzatok vannak benne stb.), másrészt spontán módon elavult, ráadásul nem hírneves személy végezte a munkát. Ilyen esetben egy könyvkiadó vagy színház nem szokott habozni, hogy megbízzon valakit új fordítás készítésével. A honoráriumok ismeretében anyagilag sem vállal komoly kockázatot.

Ennek az ellentettje, amikor híres fordító kultikus munkáját teszik félre az új fordítás érdekében. Ezt a nagy kalandot vállalta egy négytagú magyar fordítócsoport James Joyce Ulysses című regényének esetében. Szentkuthy Miklós régi fordítása (1974-ben jelent meg először) gyakran valóságos nyelvi tűzijáték, szójátékot szójátékkal adva vissza, de (1) sokszor nem tud ellenállni a saját ötleteinek, melyek nemegyszer függetlenek az eredetitől, vagy legalábbis túllőnek rajta; (2) nem álltak rendelkezésére olyan kétnyelvű és egynyelvű szótárak, mint amilyenek ma bárkinek; (3) Magyarország elzártsága miatt szükségképpen hiányos volt az országismerete; és (4) semmilyen ismeretet nem pótolhatott az akkor még nem létező internet segítségével; (5) nem álltak rendelkezésére mindenféle Joyce-kutatóintézetek eredményei; (6) három évtized alatt könnyen bekövetkezhet a stiláris avulás, különösen a szleng rétegében – és így tovább.

Shakespeare. Akit Petőfi, Vörösmarty, Arany, Kosztolányi fordított, azt nálunk istenkísértés újra magyarítani. Ráadásul a magyar fordításhagyomány formahű átültetést ír elő, és az említett nagyságok az ötödfeles jambusban ugyanúgy otthon voltak, mint a prózában, nem beszélve a jelenetzáró párrímekről. Mégis: tény, hogy a Hamlet Nádasdy-féle fordítása a színpadon sokkal követhetőbb, mint Aranyé, s ezen az sem változtat, hogy így kevesebb szállóigét mondanak ki a színészek. A 19. század költői bizonyos dolgokat nem értettek (nem érthettek) a szövegekben, illetve becsületesebb úgy mondani: milyen meglepő, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére ennyire sok mindent értettek. A friss szövegben viszont valóban sokkal követhetőbb, ami fontos – a keresztény vallásokban is a hívők anyanyelvén tartják az istentiszteleteket.

A saját gyakorlatomban akadt egy amerikai novellista, akitől kiadtak már magyarul novelláskötetet, szám szerint egyet, de a kiadó azt szerette volna, ha egy csaknem teljes, reprezentatív (háromkötetes) gyűjteményben jelennek meg a novellái magyarul, és egyetlen kéz munkájaként. Ebben az esetben tartózkodtam az előző fordítások megtekintésétől – a novellák kb. harmada olvasható abban a régebben megjelent magyar könyvben –, mert úgy éreztem, elég jók, és csak zavarba jönnék, ha tanulmányoznám a korábbi magyar verziókat, amelyeknél „jobbat” kell produkálnom, különben mi értelme a megbízásomnak?

Valószínűleg új korszakot fog nyitni a Divina Commedia készülő fordítása (szintén Nádasdy Ádám dolgozik rajta). Babits Mihály után hozzányúlni, no ez már igazi szentségtörés. De a fő dolog, hogy nem lesz formahű – kérdés, mennyire. Az biztos, hogy a tercina rímképletét nem használja, hanem rímtelen sorokban fordítja le. És az is biztos, hogy mitológiai kalauzként hasznosabb lesz a mai olvasónak, mint Babits verziója.

Barabás András műfordító, Woody Allen, Raymond Carver, Gerald és Lawrence Durrell, Glenn Gould, P. G. Wodehouse, George Orwell és még sokan mások magyar hangja.

3 thoughts on “Barabás András: Újrafordítás – Mikor, miért?

  1. Pingback: Százhetedik, “Jagelló” adás | Hármas könyvelés

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.