#231 végállomás Rákospalota

Már sokan feladták a reményt, például mi. Persze ez csak vicc, a rosszabb fajtából, és sajnos akad ilyen még az adásban, de kezdjük ott, hogy azért akad adás, pedig vérzivataros időket élünk, Balázs Hongkongban mindenképpen, nekünk meg ha vérzivatar nem is, csak arcodon elkent szúnyogtetem, de nem politizálok inkább.

Ez is végállomás, de ez Istvántelek

Hiszen voltak könyveink, és a könyvek kapcsán mindenféle csodás eszmefuttatásaink. Ádám elindult a Dear Justice League képegénytől, ami tényleg magas szintű cukiság, és nem kínos sem a gyereknek felolvasva, sem a gyerek nélkül örülni neki. Készül a gonosz (aka rosszcsont vagy rosszalkodó, hiszen rossz gyerek nincs) hősök sztorigyűjteménye is, nyilván nekik is írnak rajongói levelet.

Érintettünk itt közben mindenféle rázós-vicces témát, amivel csak a gyerekeket célozza be a marketinggépezet, szerencsére Tesz-Vesz város is előkerült, ami örökifjú és üde, ha csak a felnőtteknek készült mémeket nézem is. Például ezt, ahonnan egy kis ízelítő képet beszúrtunk:

A könyv, amit hoztam, valami teljesen más dolog, bár gyerek, az van benne, de egy falu körül tudatfoszlányokból és a természet dirib-darabjaiból összerakott szellem is, és költészet, izgalom, fájdalom, némi katyvasz, némi szépség, megért egy Booker longlistre felkerülést Max Porternek. Belekóstoltam egy 2018-as Körkép kötetbe is, ez ugye manapság az év highbrow válogatása, még szóba fog kerülni adásban, ha egyszer befejezem.

Balázs még hozzátette a magáét, Emma Donoghue a The Room szűk tere után éppenhogy road moviet írt, de annyira azt, hogy Balázs (vagy inkább Emma?) szeme előtt ott lebegett egy wannabe film, hátha ebből is forgatókönyv lesz. Ami nem feltétlenül negatív kritika, de mindenképpen információ.

Bájos linkek

Az egész adás egy csinos mp3-fájlban
A Hármas könyvelés hírcsatornája
ITunes Feed, csillagozz!

229. szexi prím adás

Megint patchworkoltunk, vagy ez amolyan potpourri, sőt pemmikán, ami nem vág teljesen ide, viszont nagyon szerettem volna egyszer használni, mármint a szót. Maga a cucc kicsit gyanús, ebben speciel nem hasonlít az adásunkra, ellenben tele van tápanyagokkal, lehet hidegen, melegen tolni, higítani, akár húsz év múlva is fogyasztani – mondjuk hogy podcast lesz-e akkoriban, nem tudom, de a könyv illata ugye, az még minden bizonnyal.

Én pl. jó mélyen beleszippantottam, mert egy egészen régi könyvet poroltam le, az eredeti 85-ös, és nem minden klasszikus ponyvakrimi öregszik szépen. Jonathan Kellerman első Alex Delaware regénye jól csinálta, valószínűleg mert annak idején sem volt az az Johnny Deep, de most már Johnny Deep sem annyira Johnny Deep, az Égszakadást pedig végig lehet olvasni manapság is.

Kelt fotója, szép

Balázs megragadta az alkalmat, és elmesélte saját bűnregény olvasását – ilyen szó használata már spoiler arra nézve, hogy nem lesz itt whodunit, vagy hát ugye a fene tudja, Balázs legalábbis az igazi traumáról nem beszélt. Olga Tokarczuk neve azért mégis valami, és maga a regény is izgalmas, ha nem is a nyomozás az, ami értelmet ad neki. Falusi öregasszony, asztrológia, Blake fordítások, halálesetek a faluban. Ráadásul az írónőnek van novelláskötete is.

Itt visszaszereztem a szót, és meséltem a másik olvasott regényemről: a Frankissstein egyrészt bravúros, mert számos nehezen összepasszintható szálat is gyönyörűen (értsd ügyesen, viccesen, szívmelengetően, szívfájdítóan) egybefont, másrészt meg a szálak, az AI, Mary Shelley, a szexbotok önmagukban is érdekesek, sznoboknak meg ott a hívószó, a Booker longlist. Azért a sok szál összefonódva néha túlsúlyos kötél lett szövedék helyett.

Ádám Michael Lewist hozott, volt már róla szó korábbi adásban, akkor is igen érdekes figurának tűnt, egyrészt hiteles, másrészt pedig nagyon úgy tűnik, jól tud mesélni olyan témákról, amik önmagukban izgalmasak, de valamiért nehéz egy laikusnak átérezni az izgalmát. Értékpapírokkal kereskedni szinte már-már olyan, akár kamionosnak lenni a dicső nyolcvanasokban, Lewis megmutatja (többek között), miért sántít a példa, no meg sok mást is. Lewis eladja a brókereket nekünk, Ádám pedig Lewist és a Villámfiúkat.

Balázs a végén még észbe kapott, és egy klasszik nonfiction művel is előrukkolt (én meg az aha élménnyel, ahogy visszahallgattam, vagy ötvenszer, ezúton is sorry), The Subtle Art of Bot Giving a F*ck selfhelpbook expertünk szerint elég jó, és nem csak azért, mert a csontig rágott esettanulmányokkal gurigázik, hanem mert például azt is elmondja, hogy teljesen jó, ha nem mindig jó.

Bájos linkek