228. maci adás

Volt a héten némi késésünk, de legalább majdnem eltaláltuk a szignálunkban szereplő péntekentét. Nem mintha cél lett volna.

Ádám verssel készült. Egyrészt a Költőmata tumblrből szerkesztődött verseskötettel. A kötetben vannak nagy poénok, jó versek, a kettő együtt, meg persze olyan költemények is, amiken látszik, hogy a Költőmata is ember (Rutai Gábornak hívják), és néha megmakacsolja magát, és akkor sem ír a bárányfelhős habcsókos boldogságról, ha erre kérik.

Innen logikus volt visszamenni az Otthon Maszturbálok című szereplírai csúcsteljesítményre. Ami egy tiniverses szakítós, az egész világ elmegy a fenébe blog volt. Mára csak nyomait lehet megtalálni, de azért aki ügyesen turkál az interneten, az elég verset össze tud szedni. Gabi gyorsan felemlegette, hogy volt már ilyesmi, Zetor Leila.

Végül szó esett a Griff Gristle képregények harmadik, Kickstarteren megtámogatott kötetéről is. Amiből az ember megtanulhatja, hogy vannak olyan szituációk, amikor a kulltisták nagyobb pofonokat adnak, mint illene.

Gabi novelláskötetet hozott, mert mostanában valahogy sokkal több novellát olvasunk. Karin Tidbeck könyvének már a címe is remek: Rénszarvas-hegy. És akkor ezen belül olyan írások vannak, mint például Törpemálnalekvár. Erről mindig eszembe jut az a régi netes nick, hogy Angyalhentes, akiről nem tudtam eldönteni, hogy angyalokat dolgoz fel kolbásznak, vagy ő az angyalok oldalas és csirkecomb beszállítója. Nem sietősen olvasós a könyv, kompakt történetek tele weird ötletekkel, meg vannak persze olyan sztorik is, amik nem ütnek ki, de érzed, hogy megpróbálta azért.

Ide meg a Midnight Societyt és a Diogenes Clubot rángattuk be. Meg persze Knausgardot, aki annyira hosszan ír mikrorealista regényt, hogy úgyis mindenhez oda lehet passzintani, mint a két kicsi legót.

Balázs, a The Novel című könyvek rajongójaként ilyennel is készült. A szerzője Yoko Ogawa, aki negyvennél is több könyv szerzője a tényirodalomtól a disztópikus sci-fiig. Na most ez utóbbiról van szó, a The Memory Police olyan, mint az 1984, de durván furcsábban indul. Mert hát az nem normális, hogy fogalmak és tárgyak, élőlények egyszerre tűnnek el egy közösségből. Szóval nem csak a madarak költöznek el, de a madár szó és a hozzájuk fűződő emlékek is. Kell-e mondani, hogy a hatalom áll mindezek mögött? Nem szpojlerezünk, de valószínűleg lesz még erről a könyvről szó.

Bájos linkek

226. fekete törpe adás

Azzal a remek hírrel kezdtünk, hogy Balázst nem vitte el a Dengue-láz, sőt közel se került a kórhoz, amiről amúgy egy remek pszichedelikus rockbandát is elneveztek, ami manapság játssza a hatvanas-hetvenes évek kambodzsai zenéjét. Mivel azonban társunk nem kapott el semmi ilyesmit, ellenben az adásfelvétel során szipogással kontrázott az én kattintgatásomra, lépjünk is tovább.

Ádám egyrészt nekikezdett Geoff Dyer The Ongoing Moment című könyvébe, amit egy maroknyi adással korábban Balázs ajánlott. És meg is lepődtem, mert egymásba folyó esszéket kaptam, alig tagolva. Ezek jók, okosak, hasznosak is, de azért nem az a tipikus elalvóskönyv. Például soha nem lehet tudni, mikor érünk egy fejezet végére. Viszont tanít fotótörténetet, van egy Nyáry Krisztián művészetét megidéző személyes íve, és hát van szó fotókról is. Jó darab!

Jonathan Stroud A szamarkandi amulett című ifjúsági regénye is jó, de más miatt. Egy különösen cinikus noir nyomozó lelkesedésével narrálja végig a varázslók belső harcait egy, a rendszeren belül helyezkedni próbáló tanonc által megidézett dzsinn. Bartimeus okos, ezredévnyi tapasztalata van, a hozzá járó ezredéves ellenségekkel, és hát a beképzeltség várja is megáll. Olyan vád ez, amit rá lehet sütni Robert Merle Francia história regényének néhány szereplőjére is. Na de aki a teljes francia politikára úgy lát rá, mint a sztorik mesélője, Pierre de Siorac, annak van oka némi beképzeltségre. Bővérű, helyenként erotikus, másutt okosan történelmi regények ezek, a ponyva legjobb hagyományait ismerve és megtartva íródtak.

Gabi Oyinkan Braithwait regényével indított, és bár azt elárulta, ki a gyilkos, de azt nem, hogy ez miért érdekes információ. Ami ahhoz képest, hogy a regény címe az, hogy My sister, the serial killer, a nemspoilerezés csodás, olimpiai szintű példagyakorlata. Akit érdekel, hogy mégis hogyan áll össze az egész, az utolsó oldalig kell olvasnia a könyvet. Na ez a kihívás.

Aztán Alastair Reynolds Lassú lövedékek című kisregényéről volt szó, amiben nem az utolsó oldalra jut a robbanás. A kisregény tele van ötlettel, tele van háttérrel, van egy érdekes világa, és mindezek kifejtésére nincs hely a kisregényben. Amit Reynolds nem tud megoldani, abban a szituációban brillírozik Martha Wells, az Artificial condition kisregényben. Az emberek között magát embernek álcázó gyilkos robot/kiborg, az ő haverja egy hajót irányító mesterséges intelligencia tulajdonképpen szívmelengető. Itt került szóba Alex di Campi Hells Kitchen Movie Club sorozata is.

Balázs egy első hallásra a rémisztő és az unalmas között egyensúlyozó regénnyel jelent meg. Jill Ciment könyvében egy gyilkosságot tárgyalnak, de mivel az egészet a nappalt a bíróságon, minden más időt pedig egy motelben pihentetett esküdtszék tagjainak nézőpontjából látjuk. Véges mennyiségű szórakozás, a külvilágtól távoli helyzet, egy utolsó házasságon kívüli kaland lehetősége – minden benne van a kalapban. Akit érdekel, hogyan lép félre egy esküdt, az A Body In Question címet keresse.

Bájos linkek