220. AC/DC adás

Ellenálltunk a kínálkozó lehetőségnek, hogy az időjárásra reflektálva a zsidó törzsek bolyongását, Herbert Dűnéjét vagy Arábiai Lawrence összes műveit olvassuk. Pedig indíttatás volt rá.

Balázsnak valahogy nem jöttek be a heti olvasmányok. Kim Stanley Robinson New York 2140 című regénye lassan is indul, lassan is ér véget, közbe pedig néha átmegy véleménycikkbe arról, hogy a klímakatasztrófa rossz. Hát persze hogy rossz, nem véletlenül hívjuk katasztrófának, nem pedig klímamókának. A másik könyve pedig Blake Crouch – akiről már kétszer is beszéltünk – Recursion: A Novel című regénye volt, ami egy terminátoros időutazós nyomozós történet. A tempó rohan, gázpedál a padlóig nyomva, de valahogy karakterekre nem jutott ideje az írónak, úgyhogy mindenki papírmasé.

Ádám vagyok és azon kezdtem el filozofálni, hogy mi lenne ha Kim Stanley Robinson és Kim Ir Szen írásain betanítanánk egy neurális hálót és kérnénk tőle szövegeket. Onnan ugrott be, mert a Year of The Meteorban, ami Robin Sloan havi egy novellás idei projektje, ebben a hónapban egy gép generálta fantasy sztori volt. Viccesebb, mint jó.

Aztán olvastam még Jonathan Stroud A szamarkandi amulettjét, ami első, felületes pillantásra olyannak tűnhet, mint a Harry Potter regények, csak itt van egy világ. Nem a szuperhatalmas varázslótól tart mindenki, hanem van rendes hatalmi vetélkedés a kormányon belül és a birodalmak között is. Mindezt pedig részben egy dörzsölt dzsinn szemén keresztül látjuk, aki a noir belső monológ utáni második legjobb trükköt alkalmazza, lábjegyzetel!

Végül pedig a Fortepan könyvek első kötetéről az Elfelejtett Budapestről is volt pár szó, mert a Fortepan a legjobb dolog az interneten. Régi városfotókat nézni, átalakult helyeket felfedezni eredeti voltukban, az pedig remek szórakozás egy üveg fehérborral magunk mellett a kanapén.

Gabi Moskát Anita új, Irha és bőr című regényét olvasta, amiről elsősorban azt tudtuk meg, hogy a sztorit rém könnyű lenne elspoilerezni, de ennek Gabi hősiesen ellenállt. Mondjuk könnyű dolga volt, olvastunk már Moskát Anitától mást és nem kellett eladni nekünk, hogy remekül tud írni, sőt. Hogy ne tapogatózzatok a sötétben: a könyv alapszettingje, hogy egyes állatok bebábozódnak és félig-meddig emberré alakulva bújnak elő. Az emberiségnek pedig el kell dönteni, hogy akkor ezzel mit is kezd. Meg hát a fajzatoknak is, mert az önrendelkezés hasznos és szép dolog.

Emellett volt még szó Zalka Csenge Virág meséskönyvéről a Ribizli a világ végénről, ami azzal a feltételezéssel mesél el magyar népmeséket, hogy a lánygyerek is ember. Lehet neve, lehet hőse a mesének, nem kő megmenteni. Mindezt úgy teszi, hogy nem szikével szerkeszti bele ezeket az elemeket a sztorikba, mert ott vannak már. Aki nem hiszi, nézze meg a listát és a meséket az író blogján.

(Kép: Hunyady József / Fortepan)

Bájos linkek

218. székesfehérvár székesfehérvár adás

Podkasztunk hajója teljes legénységgel és leánysággal hajózott ki az internet vizeire szombaton! Ez kevesebb képzavarral azt jelenti, hogy nem aludtam el. Pedig micsoda hét volt ez! Voltunk helyeken, olvastunk más helyekről, mindnyájan európai idő szerint hajtottuk álomra buksi fejünket.

Balázs Barcelonából jelentkezett be, de az első regénye nem a városról szólt, hanem arról, hogy Murakami Haruki tud-e még érdekes regényt írni. A válasz legalábbis bizonytalan. Mindenesetre vannak gleccsersebességgel közlekedő mondatok, portréfestés, természetfeletti. Igaz, ezek alapján a Dorian Gray arcképét is olvashatta volna. Hármaskönyvelés-közeli források szerint már készül a könyv magyar fordítása, szóval akit nem riasztottunk el egy életre tőle, az egyszer csak majd próbát tehet vele. Illetve azt se feledjük, amit Gabi hozzátett a beszámolóhoz: Eco megírta, hogy hogyan lehet megállapítani valamiről, hogy pornó, és az alapján a Killing Commendatore az az.

A normalilás ábrázolása az egyik legnehezebb feladat bármely művész számára. A devianciát, a gaztettet, az erőszakot, a kínzást pofonegyszerű ábrázolni.
A pornográf filmnek ezért úgy kell ábrázolnia a normalilást – ami a kihágás érdekessé tételéhez elengedhetetlen –, ahogy azt bármelyik néző érti. Vagyis ha Gilbertónak autóbuszra kell szállnia, hogy A tól B-ig menjen, akkor látni fogjuk Gilbertót, amint autóbuszra száll, meg az autóbuszt, amint A ból B-be megy.
A nézők emiatt gyakran bosszankodnak, mert ők csak a disznó jeleneteket szeretnék látni. De ez illúzió. Nem bírnának ki másfél órányi disznó jelenetet. Vagyis kellenek azok a holtidők.
Még egyszer tehát: üljön be egy moziba. Ha A-tól B-ig tovább tart a főszereplők útja, mint szeretné, világos, hogy pornográf filmet vetítenek.

(In Bábeli beszélgetés, fordította Barna Imre)

A másik könyv, amiről Balázs beszélt, már kapcsolódott a városhoz, de nem eléggé. Lehet, hogy Colm Toibín The South című műve alapvető barcelonai szöveg, de a mostani várost nem lehet benne megtalálni. Érdekes, hogy adás közben keresgéltünk olyan könyveket, amik így működnek, választ adva egy valódi olvasói igényre, de nem nagyon leltünk. Persze, anno a Go, Trabi, góban is Goethe kötettel indultak Rómába.

Ádám vagyok és hoztam régit is, újat is, kölcsönkért és kék viszont nem volt. Kezdésnek a Blackhead Ironhand képregényről volt szó, ami David López projektje volt, és arról szólt, hogy eleve nem egyszerű, ha az ember apja szuperhős, de aztán ha elkezdi az ember felhajtani a szőnyeget, és megtalál alatta mindent, amit az elmúlt pár évtizedben odasepertek, akkor gyorsan rosszabbá válik minden.

Aztán volt egy Brandon Sanderson is, az Elantrist akkor olvastam, amikor épp szünetelt a Hármas, de túl jó könyv ahhoz, hogy ne foglalkozzunk vele. Van benne megbotlott rend, opportunista hatalmak, rejtélyes varázslat, szerelem, zombik, nagyon gonosz emberek és rendkívül máshogy gondolkodó más emberek, cselszövés, harc, remény. Ez eddig bármelyik fantasy lehetne, de ezeknek az elemeknek olyan mixei jönnek létre, mint szerelmes zombik vagy rendkívül máshogy gondolkodó, elsőre gonosznak tűnő, de mégis megszerethető emberek. Egy jó nagy mese az egész, de bele lehet költözni.

Bödőcs Tibort többnyire standuposnak szokás ismerni, pedig van neki egy Addig sem iszik című könyve, ami rendes becsületes irodalom. Ott folytatja, ahol az így írtok ti abbahagyta, és egy kicsit sem rosszabb. Ez persze azt is jelenti, hogy Bödőcs a könyv miatt lebukott, egészséges magunkfajta a fickó.

És bár irodalmi programon még nem voltam ott, csak koncerten meg dobolókört nézni, el kell azt is mesélnem, hogy az aktuális legjobb hely a vilába’ a Dömörkapu Rengeteg nevű kávézó a Pilisben.

Gabi Vida Gábortól olvasta az Egy dadogás történetét, ami például megpróbálja megválaszolni azt a kérdést, hogy mit csinál az ember erdélyi íróként, ha nem tud nagy Erdély-regényt írni. Ettől még persze Erdélyről szól, meg családról, elhallgatásokról, inzultusokról és az ember helyéről mindebben.

A folytatás Tom Sweterlitsch Letűnt világokja volt, amiben időutazás is van, szerelem is, remek nyomozónő és gyönyörű mondatok. Ráadásul annyi különböző szövegre utal ki, hogy már csak ezek összegyűjtése – mind kézzel festett! – is szórakoztató játék lehet.

Az adás legszebb könyvére idáig kellett várni, ez a Hihetetlen történet az óriás körtéről, amiben valóban egy hatalmas körte van, meg eltűnő polgármester, tengeralattjáró, és olyan rajzok, amiken még a felnőttek is elbambulnak, nem csak a gyerekek.

Bájos linkek