206. “összes csont” adás

14116286122_44ab65ca38_h
Hosszú hónap ez az augusztus, mi meg még ráadásul meg is fejeltük plusz néhány héttel. Az vesse ránk az első követ, aki rendes munkaerő nyáron. 🙂 Olvasni viszont volt időnk.

Ádám Lanczkor Gábor Folyamistenét olvastam, ami nem jó regény viszont helyenként egy nagyon jó könyv. Ez a kritika nagyjából elmagyarázza, hogy mi a gond vele: kísérletnek ügyes, de nem sikeres. Azért ha a kezetekbe kerül, mindenképpen olvassatok bele.

Aztán volt még egy olyan Ted Chiang kisregény, hogy The Merchant and the Alchemist’s Gate, amiről most, adásnapló írás közben tudtam meg, hogy 2008-ban a legjobb kisregénynek járó Hugót és Nebulát is megkapta. Remek időutazós történet sok végigondolnivalóval.

Végül pedig Louis Sepúlvedától Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott, ami sokkal inkább szól az ocelotokról, mint a romantikus regényekről. Meg lehet például tudni belőle azt, hogy nagy bajban van, akire egy ocelot utazik.

Gabi már az adás előtt jelezte, hogy mindketten – később kiderült – mindhárman találkoztunk A nehezen nevelhető felnőtt című gyereknevelős (ez a baj a világgal felfejtős, itt a gond az iskolával megmondós) könyvvel. A neten lehet beleolvasni az elejébe, és heti egy fejezettel bővül az elérhető rész hossza. Gabi és Balázs szerint az eddigi rész csak bevezető, igazán el kellene kezdődnie a konkrétumoknak, én olvastam végig, ellenben nem nevelek gyereket.

És ha már gyerekek, volt még P. D. Jamestől Az ember gyermeke, amiben az emberiség szép lassú kihalása a szetting, ugyanis nem születnek gyerekek. Nem most kezdődött a córesz, már 25 éve tart. Ha el nem is olvassátok – de amúgy tegyétek! – akkor a belőle készült Cuarón film kötelező.

A fentiek mellett nekilátott Gabi a Grossman-féle Varázsló-trilógia újraolvasásának is. Remek ötlet, az első benyomások lassan megkopnak, a sorozatból – ami nyomokban más, mint a könyvek – pedig 2017-ig nem lesz folytatás.

Balázs sok mindennek ellen tud állni, de az új popkulturális termékek csábítása nem tartozik közéjük, ezért a J. K. Rowling, Jack Thorne és John Tiffany által jegyzett Harry Potter and the Cursed Child drámát olvasta. A színházban valószínűleg jobb megnézni, de Balázs nem nagyon beszélt rá, hogy elsiessem. Olyannak találta, mint egy fanfictiont.

Blake Couchról már volt szó, amikor a tévében is futó Wayward Pinest emlegettük. Ő írta a sorozat alapjául szolgáló könyvet, ami – ma már sokadjár kerül ez elő – nem tökéletes, de sztorinak például letehetetlen. Csalódást maximum a megfejtés kelt. A Dark Matterben nagyjából ugyanazt éri el Couch, szórakoztat.

Végül pedig a Marvel bezártja két olyan játékát is, amit szerettük. A hónap végéig még lehet játszani, van event is, lehet utolsó hősöket szerezni. Balázs ajánlata ezekhez olvasnivalóban: Adam: The Legend of the Blue Marvel, The Mighty Avengers és The Black Vortex.

*(fotó: Golan Levin)*

Bájos linkek

204. némi spéttel adás

Van valahol egy tökéletes Coelho idézet – naplementével és lovakkal – arról, hogy az élet az bonyolult, a változás meg olyan erő, mint a kéregmozgás, egy kicsit nem figyelsz és kocsival kell a szomszédba menni, olyan messze került. Mivel hírek nem voltak az adásban, van helyem elmesélni, hogyan is néz ez ki.

178840616_f35e07e308_b

A fenti képet a kaliforniai Fremont városában fotózták, amely alatt húzódik a Szent András-törésvonal három nagy ága közül a Hayward nevű. A lustább részeken évi fél centivel mozdulnak arrébb a dolgok, de vannak kicsit aktívabb részek is. Volt erről egy remek podcast is, de ha a fene megesz sem találom. Mindenesetre sétál a föld, ahogy élünk rajta. (Fotó:
Naotake Murayama / Flickr CC-BY)

De hogy visszatérjünk a témához, olyan gyorsan lett adás, ahogy a kéreg mozog. De legalább lett. Abszolút nem tudjuk megígérni, hogy hetenként össze tudunk ülni, egészen biztos, hogy havonta megoldjuk valahogyan. Már csak azért is, mert ha nem csináljuk, hiányzik. Kipróbáltuk, higgyétek el.

Mit olvastunk

Röviden: mindent. Azért mindenki szűkített egy kicsit, hogy beleférjünk az időbe.

Balázsról kiderült, hogy elolvassa az ajándékba kapott könyveket. Pláne ha olyan formátumban van, amit meg tud nyitni. Így tudott beszélni Jeff Alworth The Beer Bible: The Essential Beer Lover’s Guide című könyvéről, ami a sörről szól. Annyira, hogy még azt is felvetette, hogy ezzel a könyvel el lehet menni sörfesztivára úgymond tanulva inni.

20915787611_41f2b0bc16

Aztán folytatásként felfedezte – de színházba azért nem ment el rögtön, bezzeg a sör ugye – hogy Bill Bryson írt egy remek Shakespeare könyvet. Kikapcsolódásként pedig ajánlotta Blake Crouch Wayward Pines című könyvét, amiből remek tévé előtt félős sorozatot is csináltak.

Gabi újraolvasta Umberto Eco A Foucault-ingáját és azt mondja, hogy belenyugodott, hogy ő soha sem lesz már Umberto Eco, ellenben ő Kiss Gabriella. Nagyon örülök ennek, mert ezer éve újra akartam olvasni, csak a jó Ecótól mindig eszembe jut, hogy ha Hufnágel Pistihez megyek…mindegy értitek. (A vacak Ecót leteszi az ember és nem dicsekszik vele, hogy letette.)

Aztán úgy beszélt Naomi Novik Rengetegjéről, hogy folyamatosan meg akartam kérdezni, hogy olyan-e ez mint Catheryne M. Valente Marija Morevnája, de persze nem jutott eszembe, amikor szóhoz jutottam. Az viszont biztos, hogy népmesei allúzióktól sem mentes, erősen induló és kicsit puhábban landoló könyv, amire nagyon rá kell nézni.

Végül pedig beszélt Emily St. John Mandel Tizenegyes állomás című könyvéről, amiben az adás során másodszor bukkant elő Shakespeare, a civilizáció bukása és a semmiből újraépített világ pedig először.

Én pedig Ádám vagyok és nagyon sok Marko Kloost olvastam. Nem azért, mert tökéletes – különösen nem az első kötet – Kloosnál írnak jobban és jobbat. Viszont gyorsan felskiccelt egy izgalmas problémák által feszített világot, majd belevágta a csákányt. Van űrharc, vannak társadalmi egyenlőtlenségek, idegenek, morális problémák. Úgy és azért lehet szeretni, amiért az Expanse-sorozatot is. Lehet, hogy űroperett, de legalább nem vasalt egyenruhás, markáns arcélű protestáns férfiakkal az.

Legvégül pedig Greg Rucka és megszámlálhatatlanul sok rajzoló közös képregénye a Queen & Country volt az olvasmányom, ami pont olyan vidám, mint a Sandbaggers sorozat, ami pedig olyan, mint egy Bond-film, amiben időnként megölnek több Bondot. Kémnek lenni nem király dolog, ezt tudjuk Le Carré óta. A Queen & Countryban ugyan nem hullanak az ügynökök… annyira durván, de kevés a boldog pillanata, többnyire feszültség, kosz, vér és poszt 9/11 őrület van benne. Nehéz nem szeretni.

Bájos linkek