44. “bika” adás

Annyira elbeszéltük az időt a 44. “bika” című adásban a hírekről, történésekről meg a világ dolgairól, hogy alig jutott idő a könyvekre. Olvasnivaló azért így is akad benne. Valahol a végén. Kicsit.

A fenti film a Penguin klasszikus sorozatának beharangozója. Nagyon jól kinéző angol műveket lehet venni, csinos kismintás, pasztellszínű borítóval. Valószínűleg ez az első könyvtrailer, amit ajánlgatok embereknek, hogy nézzék meg.

A héten Erdős Virág (próza?)versét osztották körbe egymás között az emberek Facebookon, pontot téve annak a vitának a végére, hogy van-e manapság politikai költészet, illetve megválaszolva azt is, hogy kiérhet-e tördelési hibák miatt a vers a lap széléig. A csengőbongó versre érkezett válasz is.

A “tömegek bölcsessége” – esküszöm nem hittem, hogy valaha komoly arccal leírom még ezt a kifejezést – pont olyan jó könyvajánló, mint a haverokat kicsit felemelő, az ismeretleneket kicsit még az ismeretlenségben tartó abcug irodalomkritikusok, legalábbis ezt állítja a Harvard Business Review nyomán a Techcrunch.

Két pályázat is eredménytelenül ért véget. Az LFG-n jó hosszan írtak róla, a Heraldpeople lapzárta előtt megrövidítette az indkolást. Exkluzív módon felolvastunk egy-két korábban elérhetővé tett örvös marhaságot. Adeptus pedig a jelenség kapcsán a hisztis írókat emlegette fel.

Végül egy laza failblog: hogyan írjunk jól. Nem volt Econak is valami hasonló poénja?

Mit olvastunk

  • Haladok Greg Bear Eonjával és a héten két kötettel (3., 4.) bővült a Transmetropolitan gyűjteményem. Spider Jerusalem még a megjelenése után évekkel is halálosan menő.
  • Gabi Nobel-díjas szerzőbe vágta a fejszéjét és elkezdte olvasni Le Clézio A láz című könyvét, valamint nagyon lelkesen ajánlotta Lénárd Sándor Római történetek kötetét. Emellett szóba került a Petőfi Sándor és a gyilkos robotok (PDF) képregény is.
  • Balázs Paul Auster Utazások a szkriptóriumban regényét ajánlotta, illetve a Stratfor magántitkosszolgálat vezetőjének a következő száz évet taglaló könyvéről is mondott dolgokat.

Bájos linkek

8 thoughts on “44. “bika” adás

  1. Az SFmag kontra Endless kérdéséhez annyit tennék hozzá, hogy az egyik naponta frissülő oldal, a másik durván másfél hetente, szóval az előbbiben nyilván előkerülnek populárisabb témák is. Az meg jellemző, hogy a friss dolgokról már jóval a megjelenés előtt írtunk, csak újra felmelegítettük az ételt.

  2. @Adeptus:Persze, más a profilja a két oldalnak. Ha viszont egy lakatlan szigetre kéne költöznöm, akkor az Endless által ajánlottakat vinném magammal. A populárisabb témák túltengése nem zavar. Ezt viszont egyszer majd sör mellett inkább.

  3. A politikai költészetről: nézzétek csak meg a Magvető könyvheti kínálatát, csak úgy csurog belőle a hazázás (mondjuk a Szálinger meg a Spiró érdekel): http://hir.lira.hu/dm/12051703/bongeszo.htmlAz erdősvirágba én is beleszaladtam, és most se értem, mi volt abban a pláne (a konstans irodalmias nyafizás mellett), úgyhogy @Komavary válaszát igazán találónak érzem (abba bezzeg nem futottam bele).Megnéztem, mit kérnek a Transmetropolitanért. Ejha. (De azért egy első kötetet kiszorítok.)A Lénárd Sándort meg már egy ideje kerülgetem (20. századi prózából az ilyen memoárszerűségek a magyar termés szinte legélvezetesebbjei nekem).

  4. @PiksziSzerintem szívfájdalom nélkül töltsd le az első három részt (az kb az első kötet fele), ha az leköt, akkor jöhet a nyomor és nélkülözés. 🙂 Ha pedig bevált, akkor én belenéznék a Global Frequencybe is a helyedben. (Ami szintén szerepel a vágyaim közt, de mintha out of print lenne.)

  5. @kelt:(DRAMA BUTTON)Elkéstél!!!Hosszas Amazon.de vs. Bookdepository vs. Bookline mérlegelés és valutaváltogatás után már megrendeltem az első 2 részt (képregényes tapasztalatom a kétrészes személyes űrtartalom).Illetve vannak elveim, ami a könyvek letöltését illeti (“szeresd más könyveit, mint önmagadéit”).De nem aggódom, Warren Ellist messziről eddig is csodáltam, legföljebb eztán közelről is fogom.

  6. Az egy dolog, hogy hazázás volt – későnkattintó típus vagyok – de a Bajdázó zenélt, ami egy zseniálisan őrült, nemevilági, elvarázsolt zenekar. Ők la: http://www.unknownartists.hu/bajdazo/ Legalább a Lekapcsolom a villanyt a fejemben c. számuk kötelező.Ami a képregényt illeti, hajrá. Lassan tényleg kérünk százalékot a könyvesboltoktól. 🙂

  7. Számomra az Endless és az SFMag nem konkurencia, az egyiknek idén 6-7 cikke jelent meg, a másiknak naponta, egyszerűen más a metódus. Most belegondolva nem is értem, hogy lehet összehasonlítani őket. ,) Persze mégis, mert nagy a közös terület.Lénárd Sándor nálam is még listán van, a Római történetek teljesen esetlegesen indul és fejeződik be, ahol éppen volt, aztán ahol elfogyott az ideje az írásra, ennyi. Talán az Egy nap a láthatatlan házban szerkesztettebb az időkeret miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .